Volt egyszer egy 35 tagú felsõbányai bányászzenekar

Városunk bányászzenekara állítólag 1873-ban alakult, de a zenekarhoz fûzõdõ elsõ, fennmaradt tudósítások a XIX. század utolsó évtizedébõl származnak.

Felsőbányai fúvószenekar 1957-ben

A Felsõbányai Hírlap 1897. június 6-i számából tudtam meg, hogy a május 12-i térzenén a fúvószenekar többek között Waldteufel Boldog élet címû keringõjét, Perly Margitszigeti csárdását és a Hunyadi indulót adta elõ.

A múlt század elején az együttesrõl  egy vándorkereskedõ készített felvételt, de a recsegõ lemez elveszett. Körülbelül három évtizede magnószalagon örökítették meg néhány számukat, de ez a felvétel is eltûnt.

Azzal vígasztalom magam, hogy még élnek olyan felsõbányaiak, akik múlt századi hétvégi térzenéken elfelejtették gondjaikat. Lelki szemeim elõtt most megjelennek a napfényben csillogó trombiták, háttérben a római katolikus templom melletti szökõkút gyémántként ragyogó vízcseppjeivel.

A múlt hónapban Bónis Istvánnal, a régi bányászzenekar egyetlen élõ tagjával otthonában beszélgettem többek között a múlt századi híres karmesterekrõl.

A negyvenes évek elejétõl 1944 õszéig a zenei elõképzettséggel rendelkezõ Daszkal vezette a fúvószenekart. Sajnos, keresztnevét nem sikerült kiderítenem.

A negyvenes évek második felében a Csehszlovákiából áttelepedett Sürger Géza vette át a karmesteri pálcát. Ez a népszerû karnagy nemcsak vezényelt, hanem hangszerelt is, sõt a hangszereket is javította.

A bányászzenekar sikereiben Cristea Davidnak és Sinka Jánosnak is oroszlánrésze volt. A több mint 30 tagú együttes a fúvószenekarok bukaresti találkozóján az elsõ helyen végzett, majd szintén országos versenyeken II. és III. díjat is kaptak. Idõnként közösen léptek fel a Lászlóffy Bálint által vezetett nagybányai fúvószenekarral.

Állandóan bõvitették a zenekar repertoárját, amelyben indulók, polkák, keringõk, tangók, nyitányok egyaránt szerepeltek.

A zenakar örömmel játszott a kiserdõben, a majálisokon, a jeles napokon.

A zenakar jelenleg alig tíz tagra zsugorodott együttese is a Criºan utcai  „bandaiskolában” próbál. Idõnként néha mostoha körülmények között ott biztosították az együttes utánpótlását.

A kilencvenes évek elején új egyenruhát kaptak, és a bányavállalat vezetõsége arra törekedett, hogy a városunk hírnevét öregbítõ együttes fennmaradjon. A bányászat hanyatlása, a bányák bezárása miatt a zenekar jövõje bizonytalanná vált. Jelenleg a városi tanács nyújt némi támogatást a zenészeknek. Egyre többen nem igénylik azt, hogy hozzátartozóikat a fúvószenekar kísérje utolsó útjára. Sajnos, nincs olyan gazdag, zenekedvelõ helybeli, aki pénzt áldozna a Burján Mihály által vezetett „minizenekarra”.

Bónis István, a volt osztálytársam is úgy véli, hogy a zenekar jövõje veszélyben forog. Két fia, István és Dezsõ szintén kiléptek a zenekarból.

Pista megengedte nekem, hogy cikkemet családja fényképével illusztráljam. A fénykép megörökítette idõs Bónis János trombitást, a 77 éves István nagyapját, Bónis Jánost, a klarinétos nagybátyját, idõs Bónis Istvánt, Pista szintén zenész apukáját, valamint a három és féléves Pistát, aki mindig tapsikolt, ha édesapja otthon klarinétozott. Természetesen a klarinétozást édesapjától tanulta meg.

Ezt a családot a zenélés közös öröme is összetartotta. Egyébként még századunk elsõ évtizedében is apák és fiúk együtt játszottak a zenekarban.

A kitûnõ hallással, ütemérzékkel megáldott Bónis Istvánnak, felejthetetlen az a nap, amikor 15 évesen elõször lépett fel a szökõkút melletti térzenélésen. Mosolyogva mesélte el nekem, hogy az egyik térzenén egyik felsõbányai ismerõse számára nem akarta tovább húzni a szekeret, mert egy keringõ elvarázsolta.

Kellemes emlékei a május elsejei, bányásznapi zenés ébresztõk. Olyankor a város apraja-nagyja a házak ablakából, az udvaron vagy a házak elõtt élvezték a zenészek játékát.

Idõnként néhány társával lakodalmakban, születés- és névnapokon játszotta a táncra csábító zenét.

Szívébe fájdalom hasít, ahányszor felidézi utolsó fellépését. Az akkor 72 éves zenész a Sinka János által vezényelt zenekarban klarinétozott azon a napon.

Azt hiszem, hogy Bónis István nagyon örvendene, ha a bányászzenekar 141. születésnapját hangversennyel ünnepelné meg. (Boczor József)

(Bányavidéki Új Szó)