A vasárnapi vihar okozta károk megtérítése érdekében nyitott ügyintéző ablakot a nagybányai önkormányzat: a polgármesteri hivatal épületének földszintjén fogadják a károsultak kártérítés-kérelmi dossziéit.
Ugyanakkor a Nagybányai Városi Tanács rendkívüli ülést tart kedden, amelyen a városi költségvetésből alapokat különít el a károsultak megsegítése érdekében. A nagybányai önkormányzat a vihart követően azonnal intézkedett az utak járhatóvá tétele érdekében, hétfőn pedig nekilátott a törmelék és a letört faágak, lombok elszállításához illetve a vihar egyéb nyomainak eltakarításához. Hétfőn a 18-as Általános Iskolában szünetelt a tanítás, mert az épület súlyosan megrongálódott. Az önkormányzat bízik abban, hogy a szükséges javításokat 24 órán belül sikerül elvégezni és a diákok kedden visszatérhetnek az iskolapadba.
"A Nagybányai Városi Tanács kiemelt figyelmet fordít a város lakosságának biztonsága növelésére. Mivel a vihar következtében bebizonyosodott, hogy a főteret körbezáró épületek, illetve városszerte is nagyon sok tetőszerkezet balesetveszélyes, a városi önkormányzat a tulajdonosokkal együttműködésben kezdeményezi az ingatlanok állagának felmérését, majd a szükséges javítások elvégzését. Noha a vihar ezúttal nem okozott személyi sérülést, ezt nem bízhatjuk a véletlenre" – nyilatkozta Kovács Richárd, RMDSZ-es önkormányzati képviselő.
hírszerk.
Komoly hitel ajánlat Üdvözlöm! A különböző pénzügyi gondok leküzdése és a jövőre vonatkozó céljainak (...)
Hitel ajánlat Hitelek és finanszírozás. Pénzügyi problémáid vannak. Pénzügyi hiteleket, (...)
Gyors és megbízható hitel ajánlat Ha vállalkozási hitelre, autóvásárlásra, ingatlanra, adósságtörlesztésre van szüksége. (...)
adj fel hirdetést
VÉLEMÉNYEK, cikk kommentek