Újévi fogadalom

Nagybeteg lett a székely felesége, így az atyafi szilveszter éjjelén - hogy csitítsa az asszony folytonos siránkozását - megfogadta, ha jobbra fordul az állapota, többet soha nem iszik köménymagos pálinkát.

Eldurrant az óév, eljött az újév, s láss csodát, az asszony jobban lett. A székely álmában sem gondolta volna, hogy ez így történik, azért is tette a könnyelmû fogadalmat. Dehogy is akart õ felhagyni a pálinkaivással, amikor annyi éven át gyakorolta, hogy rendesen megtanulja ezt a cseppet sem könnyû férfiúi tevékenységet. S most tessék, mire már odáig fejlõdött a tudománya, hogy senki sem mondhatta rá azt, hogy kontár módjára teszi a dolgát a kocsmában, fel kell hagynia a kupicaemelgetéssel.

No de nem olyan fából faragták ám a székelyt, hogy egykönnyen lemondjon kedvenc idõtöltésérõl, sõt, úgy is mondhatnám, nyugdíjas élete értelmérõl, s ily módon az ivócimborák gúnyának a tárgyává váljék.

Elment hát a falu orvosához, egyik hóna alatt egy jó kövér libával, másik hóna alatt pedig egy sütõbe kívánkozó bongyor farkú malaccal, és baksis gyanánt zsebében egy köteg papír-, és nem fémpénzzel, nyilván, hogy a villám agyon ne csapja, ha rossz idõ talál lenni az úton.

- Instállom, nagytudású doktor úr! - mondta kalapját levéve, amikor a rendelõbe lépett. - Írjon, kérem, számomra egy olyan receptet, amin legalább öt kupica pályinka szerepel napi penzumként, különben nekem végem.

- Aztán minek magának recept arra, hogy ihasson? - kérdezte meglepõdve a nagytudású doktor.

- Tudja, doktor úr, az asszony végett kellene, mert megígértem neki, ha meggyógyul, abbahagyom az italozást. A rosszseb gondolta, hogy még a halálnak sem kell az a rusnya, elviselhetetlen fehérnép...

- Jól van, öreg, egye fene, megkapod azt a receptet... - sajnálta meg a fehérköpenyes a keserves képet vágó székelyt. - Csak aztán ne nagyon mutogasd agyasabb társaságban a receptet, mert még bajt hozol rám vele!

Nagy volt ám a székely öröme, fõleg, mikor látta, hogy a nagytudású doktor nem is öt, hanem mindjárt kilenc kupica pálinkát írt fel neki napi penzumként. Az is szigorúan kikötötte, hogy három alkalommal, reggel, délben és este is igyon meg három-három kupicával, különben súlyosbodni fog az italitis krónikusza, ami akár hirtelen halálhoz is vezethet.

Haza érve, az atyafi mélységes bánatot színlelve mutatta meg feleségének a nagytudású doktor által kiállított papírost, mondván:

- Jaj, asszony, pedig be szerettem volna abbahagyni az italozást! Most már nincs mit tenni, kezelnem kell magam, ha életben akarok maradni, ráadásul életem végéig.

Csakhogy az asszonyt sem ejtették fejre, amikor megszületett, átlátta a turpisságot, ezért csak annyit mondott:

- Ha kell, hát kell, törõdjön bele kend... Különben is, az orvostudomány folyton fejlõdik, lehet, hogy már holnapra feltalálnak valamilyen gyógyszert a kend rettentõen súlyos bajára.

Másnap a székely éppen a kocsmába igyekezett volna, hogy megkapja az elõírt esti kezelést, amikor a felesége elé állt az ajtóba, és tiszteletet parancsoló hangon rászólt:

- Kend csak ne siessen, jó hírem van számára - s azzal férje orra alá nyomott egy papírost a nagytudású orvos aláírásával. - Cseppet se búsuljon, mert az elmúlt egy napban nagyot fejlõdött az orvostudomány. Képzelje, a tudósok felfedezték, hogy a maga betegségét kiválóan, még a pálinkánál is jobban gyógyítja a napi egy pohár hideg forrásvíz. Gondolta volna, hogy ilyen sebtében úri gyógymódot találnak a maga bajára?

- Hát ez biza igazán nagyszerû - mondta keserû szájízzel az öreg székely, majd  felcsillant a szeme, s hozzátette:

- Ki tudja, mit hoz még a holnap az orvostudományban... Csak az a fránya koca fialt volna legalább eggyel több malacot, hogy kóstolná meg a böllér kését!... 

Tamási Attila

Bányavidáki Új Szó