Tévhitek áldozata az anyanyelvű oktatás: még mindig a román tagozat a nyerő sok magyar sárközújlaki szülő számára

Hiába él kétharmados többségben Sárközújlak magyarsága, hiába rendelkezik korszerűen felszerelt, két tannyelvű iskolával, a szülők jelentős része román tagozatra íratja gyermekét. Az anyaország, illetve Kárpátalja közelében fekvő Szatmár megyei kisvárosban még mindig hódít a tévhit, miszerint az állam nyelvén tanuló gyerek jobban érvényesül az életben.

Nem csak a szórványban, hanem egyes, többségében magyarlakta településeken sem könnyű meggyőzni a színmagyar szülőket arról, hogy saját gyermekeik javára válik az anyanyelvű oktatás. Amikor a Szatmár megyei Sárközújlak magyar édesanyáit kérdezzük, ugyanazt a megkopott, recsegő lemezt teszik fel, amit már számtalanszor hallottunk Erdély sok más vidékén: „a gyerek román tagozaton jobban érvényesül”.

A Szamos és a Túr közötti mezőségen fekvő kisvárosban lényegében a magyar tanulók tartják fenn a román tagozatot. Seer Gyula alpolgármester szerint – aki mielőtt közigazgatási szerepet vállalt volna, maga is a helyi iskola tanára volt – a román osztályok 70 százalékát magyar gyermekekkel töltik fel. Ezzel szemben a magyar osztályok létszámát a roma nemzetiségű diákok egészítik ki.

A gondok nem csak az elemi után kezdődnek: akkor csak fokozódnak. A megye legfiatalabb városában sokan már óvodás kortól román tagozatra íratják gyermekeiket. Tanuljon meg románul! – ez a jelszó. Később azonban azért nem váltanak, mert a szintén román osztályban végzett szülőknek nehéz lenne a gyermekkel otthon anyanyelvén tanulni. Nem hogy csak a 12 ovis csoportnak mindössze fele magyar tannyelvű, az összlétszámot illetően a román csoportok fölénybe kerültek. „A szülők zömét teljesen beoltották mindenféle tévhittel. Huszonegy esztendőt dolgoztam a tanügyben, és az akkori, Olténiából idetelepedett román igazgató engem is próbált győzködni, hogy irányítsam a gyerekeket román tagozatra, mert az milyen nagyszerű dolog.

A cigányoknak, akik mifelénk magyar anyanyelvűek, ösztöndíjat adott, csak hogy az állam nyelvén tanuljanak” – meséli 2007-ig megélt tapasztalatait a mérnöki diplomával biológiát és informatikát oktató Seer. Seer Gyula: a sárközújlaki magyar szülők zömét teljesen beoltották mindenféle tévhittel

Mire sikerült kilobbizni, hogy a kisváros általános iskoláját korszerűsítsék, felszereljék modern taneszközökkel, a tanfelügyelőséggel vívott harcok árán Petőfi Sándorról kereszteljék el, és magyar pedagógust helyezzenek az igazgatói székbe, látványosan csökkent a magyar tagozaton tanuló gyermekek száma. Ennek következtében mára az a skizofrén állapot állt be a kétharmadban magyarok által lakott településen, hogy középiskolájában, jelentkezők híján, csak román tagozat működik. Aki anyanyelvén szeretné folytatni a tanulást, annak ingáznia kell a mintegy húsz kilométerre fekvő Szatmárnémetibe. Maskulik Levente iskolaigazgató szerint így további 10–20 százalékos lemorzsolódás képződik. Pedig a 18. század végén a helyi közösség és egyházai két római katolikus, két református, két görögkatolikus és egy izraelita iskolát működtettek. Szinte hiábavalónak bizonyult annak a felmérésnek a bemutatása, amelyből tisztán kimutatható, hogy az anyanyelvükön tanuló diákok könnyebben boldogulnak mind az egyetemen, mind az életben is. „A saját példámmal próbáltam érvelni, hisz mindkét gyermekem magyar tagozaton érettségizett, egyetemet végzett, és megtalálta a helyét az életben. A szülők meghallgattak, volt, aki bólogatott, volt, aki vonta a vállát, a lényeg az, hogy nem álltak kötélnek.

Mindegyre azt hajtogatják, hogy Romániában élünk, és meg kell tanulni románul!” – mondja a Sárköz és Újlak összenövéséből keletkező kisváros alpolgármestere. Ez utóbbi kijelentéssel egyébként mindenki egyetért, hisz azontúl, hogy a román az ország hivatalos nyelve, a régi mondás is érvényes: annyi ember vagy, ahány nyelvet beszélsz. Nem is volna gond a román nyelv elsajátításával, mert az új tanterv által az anyag sokkal közelebb került a magyar gyerekek lelkületéhez. Ezt Krupa Annamária tanítónő (portrénkon) állítja, aki szerint amióta a magyar gyerekek számára könnyebben elsajátítható a román nyelv, a tananyaggal szembeni ellenállás is szertefoszlott. Az alsó tagozati pedagógus szerint amúgy teljesen hamis az a bélyeg, amit sokan a magyarságra sütnek. „Nem igaz, hogy fiataljaink nem tudnak románul!” – állítja a lehető leghatározottabb módon. Ezt mind ő, mind a tanítóként dolgozó férje, az egyébként jogász végzettségű Csongor megtapasztalta. Hasonlóan vélekedik Maskulik Levente is, aki szerint mindössze a gyengébb diákok állnak hadilábon a román nyelvvel; azok, akik 9–10-es tanulók, az állam nyelvét is jól beszélik.

„Iskolánkból került ki olyan magyar gyermek is, akiből román szakos tanár lett” – hozza fel a beszédes példát a tanintézet vezetője. Krupa Annamária tanítónő szerint a román tananyaggal szembeni ellenállás szertefoszlott

Bár említette az egykori oltyán igazgatójának kijelentését, az iskolai „térhódításért” Seer Gyula nem a románságot teszi felelőssé. Annál is inkább, mivel a városka románsága szinte láthatatlan. Azontúl, hogy nagyon kis hányada őshonos, az utóbbi egy-két évtizedben az Avasból tömegesen leszivárgott családok csak a pár éve épült ortodox templomukkal, valamint kirívó méretű és alakú házaikkal vannak jelen a mintegy hat és félezer fős Sárközújlakon. Többségük jobbára Nyugaton keresi a kenyerét. Ezt a választási eredmények is hűen tükrözik: a település élén magyar polgármester és alpolgármester áll, a 15 fős önkormányzati testületben pedig 11-en az RMDSZ-t képviselik. Az elöljáró szerint a magyar pedagógusok is némileg ludasok a kialakult helyzet miatt. Azontúl, hogy a nyári vakációban több időt fordíthatnának a szülők meggyőzésére, nem kellene egymás között rivalizálniuk.

Mert, állítja Seer, az egészséges versengésből egy másfajta harc is kialakult egyes újlaki és sárközi tanerők közt. Annál is inkább, mivel ugyanannak – ám tizenhárom különböző épületbe szétszórt – a tanintézetnek a tagjai. Hogy mégis van-e esély a mentalitásváltásra, az anyanyelv „visszatérésére”, a középiskola kétnyelvűvé alakítására? A vélemények megoszlanak. Krupa Annamária nem veszítette el derűlátását; az utóbbi időben azt tapasztalta, hogy a beidegződések ellenére is egyesek kezdenek ráébredni arra, hogy az identitásuk felvállalásával nem éri őket hátrányos megkülönböztetés.

Tagadhatatlan, hogy ebben egyesek számára az anyaországi „pénzcsap” kiemelt szerepet játszik. „Azért vannak némi pozitív jelek is: például március 15-én a szülők megtöltik a lakodalmas termet, és újabban a műsor is érdekli őket, nem csak a saját gyermekeik miatt jönnek el. A járvány beálltáig a farsangi meg a szüreti bál is nagyon sokakat vonzott” – sorolja az apró lépéseket a tanítónő. Innen a teljes felfogásváltásig azonban még sok nagy lépés van.

(kronikaonline.ro)