A Máramaros megyei RMDSZ 2024-ben történelmi eredményt ért el: 20 éve nem látott sikert arattak az európai parlamenti választásokon, négy év szünet után újra bekerültek a megyei tanácsba, és a parlamenti választásokon megduplázták a 2020-as szavazataikat. A kiemelkedő eredmények után Pintér Zsolt az AyoNews hírportál megkeresésére vázolta, hogyan szeretnék folytatni a munkát, hogy hosszú távon is biztosítsák a közösség fejlődését.
Pintér szerint az elért sikerek komoly kötelezettséget jelentenek a választókkal szemben. „A támogatók bizalmát meg kell hálálnunk, legyenek bármilyen nemzetiségűek. Van képviseletünk minden szinten: a helyi önkormányzatoktól a kormányig, és egy olyan csapattal dolgozunk, akik pontosan tudják, mit kell tenniük” – hangsúlyozta az elnök.
Elmondta, hogy a 2024-es kampány során két fő gondolatot helyeztek előtérbe, amelyek a jövőbeli terveik alapját is képezik. Az egyik a helyhatósági választások üzenete volt: „fejlett települések, erős közösségek”. Ez az elképzelés a közösségek erősítésén és a települések fenntartható fejlesztésén alapul. A másik, a parlamenti választások során megfogalmazott üzenetük, a „józan ész hangja a politikában”, amely az átgondolt és megvalósítható tervekből indul ki.
A Máramaros megyei RMDSZ 2025-ös célja, hogy tovább erősítse a magyar közösségeket, mert csak jól szervezett közösségekkel lehet valódi fejlődést elérni. „Figyelmet fordítunk a hagyományok, kulturális értékek megőrzésére, valamint olyan sport- és közösségi események szervezésére, amelyek minden korosztály számára elérhetőek” – mondta Pintér, kiemelve, hogy a következő években is reális és megvalósítható tervekre építenek. „Tudjuk, hogy a választók bizalma kötelez. A feladatunk az, hogy településeinket és közösségeinket tovább erősítsük, olyan projektekkel, amelyek valóban jobbá teszik az emberek életét” – mondta a megyei elnök.
Szerinte most egy rendkívül nehéz gazdasági helyzettel kell szembenéznie az országnak. A járvány, az energiaválság, az infláció és a szomszédban zajló háború komoly kihívásokat jelentettek, miközben az államháztartási hiány idén elérheti a 9%-ot. „Mi arra törekszünk, hogy ebben az időszakban is helyt tudjunk állni, és megvalósítsuk a terveinket.”
A helyi projektek kapcsán kiemelte a felsőbányai római katolikus Nagyboldogasszony-templom felújításának befejezését, a koltói iskola korszerűsítését, valamint egy új iskola építésének előkészítését a helyi roma közösség számára. Terveik között szerepel továbbá a Szamosardón épülő tájház munkálatainak befejezése, illetve egy hasonló épület megvásárlása Hosszúmezőn. Fontos projekt továbbá a rónaszéki strand és az Apafi-kastély felújítása is.
Hosszabb távú projekteket indítanának Erzsébetbányán és Misztótfalun, valamint lépéseket tennének a felsőbányai Zárda épületének megmentésére. Ezen túlmenően infrastrukturális fejlesztéseket is terveznek, többek között a csatornázási, víz- és gázvezeték-hálózat kiépítését olyan településeken, ahol ezek még hiányoznak. „Célunk, hogy ezeket a problémákat egy négyéves időkeretben megoldjuk” – mondta Pintér.
Máramarosszigeten Orosz Krisztofer alpolgármester irányításával az RMDSZ számos fontos projekt megvalósítását tervezi. Folytatódik az Anghel Saligny-program keretében megkezdett útfelújítások kivitelezése, valamint több lakóépület energetikai korszerűsítése. Továbbá európai uniós forrásokból zajlik a Kommunizmus Áldozatainak Emlékhelyének bővítése és modernizálása. Prioritás a Leöwey Klára Elméleti Líceum, valamint a római katolikus és református templomok felújítása, amelyekre megoldásokat keresnek. Kiemelten fontos a Studio épületének rehabilitálása és újranyitása is, hiszen Máramarosszigeten jelenleg nincs megfelelő színházi tér.
Nagybányán Pap Zsolt István alpolgármester számos projektet vezet, amelyek célja a város lakóinak életminőségét javítani. Tervben van az Erzsébet-ház és a Pokol-kastély felújítása, valamint a Zazar folyó mentén épülő kerékpárutak fejlesztése. Jelenleg folyamatban van a Victoriei utca korszerűsítése, két új bölcsőde építése, valamint önkéntes alapon működő hulladékgyűjtő központok kialakítása, amelyek mind az RMDSZ korábbi kormányzati időszakában elnyert finanszírozásokból valósulnak meg.
A helyi tanácsosokkal együtt az RMDSZ továbbra is dolgozik a parkolási gondok megoldásán – különösen a Vasile Lucaciu (Felsőbányai) utca esetében –, valamint az oktatási hálózat fejlesztésén. Pintér Zsolt kiemelte, hogy van néhány olyan projektje is, ami Nagybánya múzeumait érintené, emellett a Szentháromság római katolikus templom renoválásának befejezését is szívügyének tekinti.
Zahoránszki Brigitta tevékenységét a parlament kulturális és tömegtájékoztatási, valamint a távközlési és információs bizottságában végzi. Emellett nagy figyelmet fordít a máramarosi magyar közösség számára fontos ügyekkel, mint az oktatás, az egészségügy és a családpolitika.
„Továbbra is fontosnak tartjuk a család eszméjének támogatását és a fiatalok itthon tartását. Szeretnénk ösztönözni őket, hogy minél előbb családot alapítsanak, de mindez csak egy átgondolt szociális és családpolitikai rendszerrel valósítható meg” – hangsúlyozta Pintér.
ÚJ HITEL MINDENKINEK Helló, ROMHANYI ANIKO vagyok, legális és megbízható hitelező. kölcsönöket kínálok. (...)
ÚJ HITEL MINDENKINEK Helló, ROMHANYI ANIKO vagyok, legális és megbízható hitelező. kölcsönöket kínálok. (...)
Tordai Angela A nevem Tordai Angela, debreceni vagyok, most kaptam meg a hitelemet a Patricia Kingsman (...)
adj fel hirdetést
VÉLEMÉNYEK, cikk kommentek