Tersánszky Józsi Jenő, a közepes diák

A „Petre Dulfu” Megyei Könyvtár dokumentációs osztályán õrzik a Nagybányai Magyar Királyi Fõgimnázium évkönyveit. Ezekben a kiadványokban megtalálhatóak a gimnázium anyagi helyzetével kapcsolatos jelentések, a részletes tanterv, a különbözõ korok tevékenysége, a legfontosabb rendezvények ismertetése, valamint a diákok évvégi osztályzata.

Ezekbõl a bizonyítványokból kiderül, hogy a Kakuk Marci írója nem tartozott a jeles tanulók közé. A VII. osztályos bizonyítványába a következõ jegyeket írták be: vallástan - 3 (akkoriban közepes jegy volt), magyar nyelv - 2 (a régi osztályzás szerint elégséges), német nyelv - 3, latin nyelv - 3, görög nyelv - 3, történelem - 2, természettan - 3, mennyiségtan (akkoriban elégtelen), torna - 1 (jeles), magaviselet - 2.

Az õszinte, igazságszeretõ Tersánszky Igaz regény címû visszaemlékezésében így értékeli tanulmányi eredményeit: „Azt vittem magammal az iskolából egyik hónapról a másikra, ami rám ragadt az osztályban. Tanulni semmit sem tanultam... Évrõl évre Isten tudja hányszor ismételten hallottam hol egyik, hol másik tanáromtól:

- Ennek a Tersánszkynak az Isten kitûnõ eszet adott, de csak a rosszra használja...

A tanulásra, úgy tetszik nekem, még a közepesnél is nehezebb fejem volt bizonyos dolgokban, de ez föltétlen csak arra vonatkozott, amit valahogyan a magam íze szerint megfogalmazva és átértékelve megjegyeztem a tanulmányokból.”

Az egyik évkönyv szerint Tersánszky egy gimnáziumi kérdõívbe azt írta, hogy katona szeretne lenni.

Könyveket nem gyûjtött, és talán húsz olyan könyvre emlékezett, amelyek szívéhez nõttek. Az évkönyvekben nem találtam olyan adatokat, amelyek a diák irodalmi próbálkozásait tanúsítanák. A Petõfi Sándor Önképzõkör vezetõségébe nem választották be. Iskolai ünnepélyen egyszer, 1903. április 11-én Petõfi: A szabadsághoz címû versét szavalta el. Tanítómestere elsõsorban az élet volt. Közvetlenül érintkezett az élet „verejtékes és szennyes” felével. A nagybányai piacon, a kiskocsmákban, Felsõbányán, a környékbeli falvakban azt tapasztalta, hogy a szegények, a társadalom számkivetettjei könnyebben elviselik a megpróbáltatásokat, mert szabadságszeretõk, élvezik az élet apró örömeit, és van humorérzékük.

1909 végén Budapesten látástól vakulásig téglahordó napszámosként dolgozott. Egy vasárnap délután barátaival azon törték a fejüket budai albérleti szobájukban, hogy miként törhetnének ki a nincstelenségbõl. A beszélgetésbe bekapcsolódott egy rajztanárjelölt, Kurtay Ernõ is, aki pesti szüleitõl töltött káposztát hozott éhezõ barátainak.

Beszélgetésükre Tersánszky így emlékezett vissza: „Hát ez elõtt a rajztanár elõtt aznap délután árultam el életem különös és röstellett titkát. Hogy tudniillik én az irodalomra vetemedtem, és már kész is van az elsõ elbeszélésem. Vajon nem lehetne ezzel a mûvel valami pénzt és esetleg világhírt szerezni?... Nos, halljuk az elbeszélést. Elolvastam a barátaimnak.

Nagyszerûnek találtuk az írást... ekkor valamelyikünk felfedezte, hogy látott egy csomó új folyóiratot, valami Nyugat nevût. Ez a Nyugat olyan vakmerõ és szókimondó hangon ír, mint amilyennel én kísérleteztem.”

Három hónap múlva, 1910. február 16-án Tersánszky Józsi Jenõ Matyi, a kisfiú címû elbeszélése megjelent a Nyugatban.

Boczor József

Bányavidéki Új Szó