Teleki Blanka unokahúgáról mutattak be könyvet Kolozsváron

Bevezetés a női hivatásba. De Gerando Antonina-kötetet mutattak be Kolozsváron.

A párizsi születésű, nagybányai kötődésű, kolozsvárivá vált legendás pedagógus nevéhez köthető az erdélyi nőnevelés megreformálása. Milyen tanácsokat adott a lányoknak?

De Gerando Antonina nevével nemrégiben a 2016-os Kolozsvári Magyar Napokon találkozhattak a helytörténelem, a pedagógia és a nőtan iránt érdeklődők.

Ugyanis azon a nyáron állították fel újból a Házsongárdi temetőben De Gerando sírkövét, amelyet előzőleg tudatlanságból megsemmisítettek. A sírkőavatás előtt tartott Márton Hajnalka kutató és Szebeni Zsuzsa színháztörténész társaságában Gaal György helytörténész információgazdag előadást De Gerando-ról, a kolozsvári Felsőbb Leányiskola első igazgatójáról, a nőnevelés egyik legkiemelkedőbb erdélyi képviselőjéről. Gaal akkori előadását kibővítve írta meg azt a terjedelmes tanulmányt, amely a frissen bemutatott, a Kriterion Könyvkiadó gondozásában megjelent csinos-vaskos kötetet indítja. De Gerando Antonina, a leánynevelő és intézete címmel Gaal életrajzi és szakmai körképet fest a párizsi születésű, kolozsvárivá vált legendás pedagógusról, akinek nevéhez az erdélyi nőnevelés megreformálása köthető. A tényleges kötetbemutatót megelőző áttekintőjében Gaal elmondta, hogy a 19. század végén újdonságnak számított, hogy emberszámba vették a lányokat. 

A korszellem értelmében a leányok, nők és asszonyok „élethivatása” az volt, hogy férjhez menjenek, gyereket szüljenek és háztartást vezessek, és a De Gerando-iskola is erre készítette fel őket.

Az intézmény be akart kapcsolódni a lánynevelésbe, ugyanis az akkori Kolozsváron számos olyan család volt már, ahol az apa egyetemi tanárként dolgozott és a fiúgyermekek is egyetemre jártak. Mérföldköves távolság volt a lányok és fiúk műveltsége között, mutatott rá Gaal, ami egy jómódú családban tarthatatlan állapot volt. Az iskola tehát nem szakképzést biztosított és nem is gondolta újra a női szerepeket: a leányokból váljék anya és feleség, de legyenek műveltek, tájékozottak, a művészetek világában jártasak.

A Felsőbb Leányiskola ünnepélyes megnyitójára 1880. október 3-án került sor, az igazgató (De Gerando) mellett két rendes és három óraadó tanár dolgozott, az öttagú felügyelő bizottság elnöke pedig Szász Béla egyetemi tanár volt. Terv szerint 12 és 14 év közötti, VI. elemit végzett lányokat akartak felvenni, viszont a jelentkezők közül mindössze hat leánynak volt meg az elemije, így a többiek felvételi során kerültek be az osztályokba. Az iskola első évében két osztály indult: elsőbe 25, másodikba 23 tanulót vettek fel, két évre rá viszont már 96 diáklány kezdte De Gerando intézetében az tanévet.

Az iskolai pedagógia elvei között a diáklányok emberségességének nevelése, az általános műveltség fejlesztése szerepelt, a már említett élethivatásra való felkészítés, a szépérzék és erkölcsi színvonal növelése. De Gerando Antonina amúgy egy közkedvelt, szinte kultikus imádattal övezett tanító volt: amellett, hogy naponta 6 és 22 óra között szolgálatban volt, a diáklányokkal közösen élte mindennapjait, velük ebédelt, közvetlen, szinte anyai melegséggel viszonyult hozzájuk. Az intézetben önképzőkör működött, színdarabokat és zeneszámokat mutattak be, szavaltak, kirándulásokra jártak a Bükkbe, év végén pedig a szülőkkel közös záróünnepélyre került sor, ahol a leányoknak még azt is megengedték, hogy a zenekar fiútagjaival táncoljanak. Minden év május 10-én, Antonina névnapján ünnepséget szerveztek. A lányok rajongtak tanítójukért, aki többek között franciát, számtant, éneket, neveléstant, gazdaságtant és tanított nekik, és állítólag még a legvadócabb lányok is megszelídültek, amikor a pedagógus közvetlen felügyelete alá kerültek. A De Gerando-iskolában ugyanis nem büntették a leányokat, így azok is, akiknek valamivel nehezebben ment a rend megtartása, csupán azt kapták „intésként”, hogy pár hetet az igazgatónő lakásán kellett töltsenek.

Mint azt H. Szabó Gyulától megtudtuk, De Gerando harmincöt évesen érkezett Kolozsvárra, és magával hozta a francia laicizmus iskoláját: pedagógiájában a szeretetet hirdette, a felekezeti nézeteken túl elfogadóbb világot formált meg a tanulni vágyó kolozsvári leányok számára. Egyed Emese szerint De Gerando úgy lett kolozsvári, hogy nem itt született, a kívülről jött ember bölcsességével, a francia modell alkalmazásával aratott sikereket. Az egyetemi tanár visszaemlékezett arra, hogy a nyolcvanas évek elején Makkai Anna tanárnő kezdeményezésére megalakult magyar-francia baráti körben, kezdő pedagógusként ő maga is részt vett, a kör pedig, Egyed elmondása szerint, voltaképp De Gerando-kör volt.

Egyed kérdésére Gaal György elmondta, hogy főként az Egyetemi Könyvtár, illetve az Akadémiai Könyvtár levéltárából gyűjtött anyagot tanulmányához és a könyvbe bekerülő De Gerando-szövegekhez írt jegyzetekhez. Azt is megtudhattuk, hogy Gaal nagymamája emlékének ajánlja a kötetet, dr. Gyergyay Árpádné Engel Kornéliának, aki De Gerando-tanítvány volt. A beszélgetés végén Egyed felvetette a kérdést, hogy vajon lehetséges-e, hogy az egykori Felsőbb Leányiskola helyén álló Kémia Kar területén elhelyezzenek egy emlékplakettet, mire Gaal azt felelte, hogy a megnehezített eljárás bonyolultsága miatt ma Kolozsváron ez elképzelhetetlen.

A könyvbemutató után az összes kötet elfogyott, melyeket a szerző dedikált. A közel 400 oldalas kötetben a nyitótanulmány és a függelék között három terjedelmes, De Gerando Antonina által írt szöveg található: A leánynevelés reformja, Nőtan, avagy amit egy leánynak tudni kell és Példaképek. Az első tanulmány olasz és francia oktatástervezeteket ismertet, a korabeli pedagógia vívmányokat foglalja össze. A tanítóknak szóló szövegben arról olvashatunk, hogy miként épül fel az alsó- és felsőtagozat, majd külön részekben az egyes tantárgyak oktatására tér ki. A magyar nyelv és irodalom tanításáról így ír: „ [E]gyfelől a nyelv logikájával, annak rendszerével lehet a növendéket megismertetni, vele mintegy a gondolat gimnasztikáját megtétetni, s a nyelv valódi szellemébe, a nyelv lelkének nemzeti poézisébe beavatni; másfelől a nemzet gondolatvilágát kell előtte feltárni, nem úgy, ahogy most teszik, szárazon elősorolva a különböző irodalmi fajok és nemek leltárát és aztán az írók születésének, halálának évszámait és munkáiknak címeit, dióhéjba vont ismertetését: hanem feltárva előttök a magyarnak lelkét, nemzeti törekvését, hibáit és jó tulajdonait, világnézetét, vezéreszméit, magyarabbakká kell őket tenni, megrezegtetve lelköket a legremekebb írók legmegkapóbb passzusainak olvasásával.”

Külön fejezetet kap a történelem, a földrajz, a mennyiségtan, a testnevelés, de az erkölcsről, az igazságosságról, a szeretet nevelő hatalmáról és a művészi érzék fejlesztéséről is szó esik. A Nőtan tulajdonképpen „az asszonyi hivatás tudományáról” tájékoztatja a leányokat, lánygyermeki, feleségi és anyai feladataikról és kötelességeikről. Útmutatásában kitér a jó gazdasszony nélkülözhetetlen tulajdonságaira, és többek között a cselédekkel ápolt viszony milyenségéről is ír. Olyan kézikönyv a Nőtan, amelyből fiatal háziasszonyok minden praktikát megtanulhatnak a háztartás gördülékeny vezetése érdekében: hogy kell optimálisan takarítani, főzni, eltenni, ruházatot és fehérneműt mosni, fűteni és világítani, de még háztartási könyvvitelt és recepteket is találunk ebben a fejezetben. A feleség házasságban betöltött szerepéről határozott véleménye van: „[A nő mint feleség] Első teendője, hogy férjét hasznos tevékenységre indítsa, s maga is folytonosan munkás legyen. A tétlenség a házasélet tengerén a legveszedelmesebb szirt, melyen minden boldogság, kivétel nélkül, hajótörést szenved. Nemcsak azért, mert természetellenes, és soha nem szeghetjük meg törvényeinket bosszulatlan; de azért is, mert veszedelmes kizárólag szeretetnek élni. Ha az ifjú lelkeknek nincs valami nemes céljok, mely őket megakadályozza, hogy boldogságukkal visszaéljenek, az emberi gyarlóságnál fogva, azt csakhamar keserűséggé tudják átváltoztatni.”

A Példaképek fejezet oroszlánrésze gróf Teleki Blanka (De Gerando anyai nagynénje) életéről és munkásságáról szól, de találhatunk egy-egy rövid írást Cornelia Scipionis Africanáról, az erényes római nőről és Jeanne d’Arc-ról is.

(transindex.ro)