Tamási, a só és az aragonit

Az Iskola másként hét egyik legsikeresebb tevékenysége a koltói Petõfi Sándor Általános Iskolában az április 20-22. között szervezett székelyföldi kirándulás volt. Három nap, mint a mesében.

Tamási Áron szülőháza Farkaslakán

Sok szépet láttunk, hallottunk, tanultunk ezen az úton. Megcsodáltuk a Medve-tó szépségét, ellátogattunk a parajdi sóbányába, ahol Európa egyik legnagyobb sótartaléka található. A székely só évszázadok óta biztosít megélhetést az itt élõ embereknek, kölcsönöz ízt a székelyföldi és az erdélyi ételeknek.

Korondon egy élménymûhelyben nemcsak gyönyörködtünk a szép, fényes fazekastermékekben, hanem kipróbáltuk a korongozást, és saját kezûleg készítettünk agyagedénykéket. Megtudtuk, hogy Korond a fazekasság mellett egy értékes, szép kõzetrõl, az aragonitról is híres. Európában itt található legközelebb a földfelszínhez ez a ritka kõzet.  A székelyek gyémántjának is nevezik.

Farkaslakán, Tamási Áron szülõházát, az író tiszteletére összeállított emlékgyûjteményt néztük meg. Itt az író unokaöccse (Tamási Áron legkisebb lánytestvérének a fia), Sipos Ferenc bátyánk mesélt nekünk az író életútjáról, mûveirõl.

Egy másik irodalmi emlékhelyet is útba ejtettünk. Petõfi nyomában elindultunk a koltói somfától, és utunk során eljutottunk egy másik híres fához, a székelykeresztúri körtefához. „Petõfi vén körtefája./ Azt beszélik õ látta volt/ verset írni utoljára” (Kányádi Sándor). Alatta is üldögélt tehát a költõ, és írogatott, sõt eltûnésének napján, harcba indulás elõtt, a szájhagyomány szerint itt szavalta el az Egy gondolat bánt engemet c. versét.

Segesvár Óratornya, fegyvertörténeti múzeuma, szûk sikátorai, a séta közben váratlanul elõbukkanó kis terek, alacsony kapualjak, a régi falakból és kövekbõl áradó középkori hangulat teljesen elvarázsolt bennünket. Hát még az, milyen jól esett, amikor a színes ruhákba öltözött dobos anyanyelvünkön köszöntött: „Isten hozott Segesváron! Egy jó szó nem árt a fogaknak!”

Kihagyhatatlan látnivaló minden Székelyföldre látogató turista számára a székelyderzsi erõdtemplom, amely az UNESCO világörökség kincsének része. Szent László legendájának három jelenetét ábrázoló falfreskója 1412-bõl, a legrégebbi rovásírásos emléket tartalmazó agyagtégla pedig még az Árpád-korból való.

Az épített örökség, templomok és múzeumok után utolsó nap a természet csodái kápráztattak el bennünket: a Gyilkos-tó, melynél „szebbet, vonzóbbat nem rejtenek havasok a keblökben” (Orbán Balázs), és a mészkõbe vájt fenséges sziklatemplom, a Békás-szoros.

Jó volt ez a három napos Iskola másként. Élményekkel, ismeretekkel és tapasztalatokkal gazdagon tértünk haza. Köszönjük a szülõknek, akik a szállást, az utazási és étkezési költségeket állták, és köszönjük a koltói önkormányzatnak, aki a belépõjegyek árát biztosította.

Ha teljesen nem is sikerült Székelyföldet megismerni, kicsit belekóstoltunk, és nagyon ízlett. Szívesen térünk oda viszsza még máskor is. „Mint a parajdi székely sót, úgy szeretlek, édesapám!”

Balogh Csaba, magyartanár

(Bányavidéki Új Szó)