Régi viharos, aszályos nyarak a Bányavidéken és Szatmár megyében

A tudósok többsége a korábban beköszöntött július elejei kánikulát az éghajlatváltozás megnyilvánulásának tekinti.

A XIX. század elsõ felében megjelent Hasznos Mulatságokat, a Hazai és Külföldi Tudósításokat, a Nagybánya és Vidékét böngészve több tudósítást találtam régi, aszályos , viharos nyarakról.

1706 és 1708 között a legtöbb európai folyó kiapadt. Szatmár megyében a kutak kiszáradtak, a mezõk és rétek kiégtek, és sok szarvasmarha elpusztult.

1718-ban Erdélyt sújtotta az egyik legnagyobb aszály. Több hónapon át egy csepp esõ sem hullott. Az éhes emberek a fák kérgét, gyökerét, sõt kutyák, macskák húsát is megették.

1780-ban Kisasszony havában (augusztusban) Erdély több részén récetojás nagyságú jég esett. Egyes településeken négy napig nem olvadt el a jég.

1783-ban Máramaros megyében Ieudon (Jódon) egy gazda feleségével és gyerekeivel házuk ablakán nézett ki, amikor szobájukba beütött a mennykõ. Mindannyian leestek, elájultak, de néhány perc múlva magukhoz tértek.

Felsõbányán 1898. augusztus 5-én délután három órától égiháború tombolt. Istennyíla Herr József kereskedõ, Veres József fõmérnök irodájába  és a Korona-fogadó jégvermébe ütött be.

1902-ben júniusban a Bányavidéken sok patak kiszáradt. A csapadékszegény idõ megtizedelte a gabonatermést és a gyümölcsöket. Ugynabban az évben, augusztus 9-én nyíltak meg az ég csatornái. A két hétig tartó szakadó esõ a felsõbányai búcsút is elmosta.

1905-ben, Nagybányán, az aszfaltolvasztó kánikula után eredt meg az esõ. Augusztus 22-én este hat órakor Sárosi József Agyagos utcai házába gömbvillám hatolt be. Sárosi József, a felesége és gyerekeik leestek, amikor az izzó gömbbõl szikrák pattantak ki. A gömbvillám rövid ideig a szobában táncolt, áttörte a falat, majd felrepült a padlásra, ahonnan rövid idõ múlva eltûnt.

Végül egy gyermekkori emlékem elvenítem fel. 1949-ben, augusztusban nagymamámmal városunk északi részén, a Szakadásban málnáztam. Hirtelen beborult, tûzkígyók szabdalták az eget, és fülsüketítõ dörgés törte meg az erdõ csendjét. A felhõszkadásban egy patak kilépett a medrébõl. Egyszer csak dörmögés ütötte meg fülünket. Az esõfüggönyben nem láttuk a medvét. Azonnal szaladni kezdtünk a völgy felé. Szerencsénkre, a brummogó nem üldözött minket, mert  valószínûleg jóllakott kedvenc erdei gyümölcsével.

Boczor József

Bányavidéki Új Szó