Magyarországon elõször 1896-ban vetítettek mozgófényképeket, a nagybányaiakat pedig elõször a múlt század elején ejtette bámulatba a francia Lumiere testvérek találmánya. 1904-ben, november végén Nagybányán rikító falragaszok hirdették, hogy a Szent Miklós téren ponyvával fedett sátorban a Wollner-fivérek kinematográfiája szórakoztatja a nagyérdemû publikumot.
A vállalkozó szellemû testvérek, akárcsak a vándorszínész társulatok, az Osztrák-Magyar Monarchia sok városába eljutottak. A Wollner-fivérek azt állították, hogy mozgóképszínházuk hat ívlámpája és 15 izzólámpája erõs fényei az egész várost bevilágíthatják. Az áramot egy 15 lóerõs dinamó szolgáltatta. A mozgóképeket egy öt négyzetméteres vászonlepedõre vetítették.
Miközben a piactéren egy nagypapa a kinematográf plakátját olvasta, unokája ezt kérdezte tõle:
- Tetszik tudni, hogy milyen a mozgóképszínház?
- Én úgy gondolom, hogy valaki a kinematográfban pálcikákra ragasztott képeket mozgat ide-oda egy nagy lepedõn - magyarázta mosolyogva az okos nagytata.
A Wollner-fivérek kinematográfjában olyan képek peregtek, amelyeket az Uránia Magyar Tudományos Egyesület készített. Nagybányán a legnagyobb sikert a 20 perces, 10 mozgófényképet és 170 színes állóképet tartalmazó, az orosz-japán háborút megörökítõ összeállítás aratta.
Az Uránia állóképeket vetítõ készülékeket kölcsönzött olcsón vidéki iskoláknak és mûvelõdési egyesületeknek. 1903-1910 között a nagybányai fõgimnázium, valamint máramarosszigeti oktatási intézmények többször kölcsönöztek vetítõkészülékeket. A vetítésre gyakran meghívták azokat a fõvárosi tanárokat, mérnököket, akik a különbözõ témájú képsorok szövegeit írták.
Nagybányán és Felsõbányán még a múlt század hetvenes éveiben is a mozibajárás kedvenc idõtöltésnek számított. A múlt század hatvanas éveinek második felében értékes hazai, magyar, szovjet és nyugati filmeket vetítettek. Természetesen akkor is akadtak olyan szerelmespárok, akiket a nézõtér cinkos félhomálya csábított a filmszínházba. Az is gyakran elõfordult, hogy az udvarló sorban állt a pénztárnál, hogy nemcsak szíve választottjának, hanem a mamának és a papának is jegyet vásároljon, de a jegyeket úgy kérte, hogy a szülõk egy sorban üljenek.
1956-ban egy augusztusi délutánon sikeres egyetemi felvételim után A szerelem gitárai címû német filmet néztem meg egy kolozsvári moziban. Miközben a napfényes mediterrán tájakban gyönyörködtem, és Vico Torriani olaszosan lágy hangját és a Mantovani zenekar virtuóz hegedûseit hallgattam, úgy éreztem, hogy a világ a lábam elõtt hever, és néhány év múlva a Rio de Janeiro-i Copacabana trópusi strandjának aranysárga homokjában fogok napfürdõzni. 1958-ban évfolyamtársaimmal, Kovács Leventével, aki késõbb a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulatának mûvészeti vezetõje és egyetemi professzor lett, valamint Matekovics Jánossal a Bánffy palota udvarán a múlt század húszas éveiben felépített moziban néztük a Szállnak a darvak címû szovjet filmet. A mozizás után egy kisvendéglõben arra a következtetésre jutottunk, hogy a Cannes-i filmfesztiválon Arany Pálmát elnyert, a háború értelmetlenségét, a lelki folyamatokat szuggesztíven, érzékletesen ábrázoló alkotás forradalmasította a filmmûvészetet. Arról álmodoztunk, hogy közösen fogunk írni egy forgatókönyvet, de az álmunk nem teljesült be. A fáradhatatlan Matekovics János, a neves újságíró késõbb sikertelenül próbálkozott erdélyi magyar filmek létrehozásával.
Jelenleg Nagybányán egyetlen hagyományos mozi, az önkormányzat tulajdonába került Dacia Filmszínház, valamint egy plázamozi mûködik. Megyeszerte sok filmszínházat bárrá, szerencsejáték-barlanggá alakítottak át, mert a mozik nem tudják felvenni a versenyt a tévével, a kábeltévé-hálózatokkal. Sajnos, csak néhány tévécsatorna sugároz elgondolkodtató, a valóságot hitelesen tükrözõ, ízlést, látókörünket szélesítõ, nemes érzelmekkel telített, lélektisztító filmeket.
Szeretném visszaemlékezésemet derût keltve befejezni, ezért felelevenítek egy viccet a régi idõk mozijáról:
- Tessék ideadni a panaszkönyvet, és még egy jegyet! - mondja dühösen egy falusi bácsi egy városi mozi pénztárosnõjének.
- De bácsi, maga már a negyedik jegyet vásárolja.
- Hát éppen ez az! Ahányszor bemennék vele, a bejáratnál áll egy nõ, és mindig széttépi azt.
Boczor József
(Bányavidéki Új Szó)
Loan Good day , we are private lenders and We offer urgent personal/commercial loans at affordable (...)
Loan Offer Good day , we are private lenders and We offer urgent personal/commercial loans at affordable (...)
Loan Offer Good day , we are private lenders and We offer urgent personal/commercial loans at affordable (...)
adj fel hirdetést
VÉLEMÉNYEK, cikk kommentek