Ökumenikus imahetet tartottak Magyarláposon

Itt, Magyarláposon minden évben megtartjuk az ökumenikus imahetet. Megtiszteltetés ért azzal, hogy idén is kaptam meghívót, ami bizonyítékul szolgál arra nézve, hogy közösségünk mennyire szívén viseli az együtt imádkozást, az összetartozást, a békés együttélést.

Az igehirdetési szolgálatokat a következõ lelkipásztorok végezték: Csiszér Norbert Nagybánya-újvárosi református segédlelkész, Sebestyén László Ede hosszúmezõi református lelkipásztor, Alföldi Lakatos Tibor felsõbányai református lelkipásztor, Lovász István máramarosszigeti református lelkipásztor, Szemák Ferenc magyarláposi római katolikus plébános, Balla Gábor vámfalui református lelkipásztor és Székely Zsolt magyarláposi református lelkipásztor.

Az utolsó nap a római katolikus templomban sorra került ökumenikus záróistentiszteletet Szemák Ferenc római katolikus plébános, Silviu Hodiº görög katolikus lelkész és Székely Zsolt református lelkipásztor celebrálta.

A záróünnepség végén közös körmenetben a Hõsök Emlékmûvénél tartott szertartás után hét nyelven (románul, magyarul, latinul, franciául, németül, angolul és olaszul) mondtuk el az Úr imádságát, a Miatyánkot. Megható emléket vitt mindenki haza családjába: példaértékû közösségünkben a nemzeti, vallási meggyõzõdés tiszteletét. nem az a fontos, hogy milyen nyelven, melyik templomban imádkozunk, hanem az, hogy imánk szívbõl, meggyõzõdésbõl fakadjon, hiszen mindnyájan egy Teremtõ gondviselõt imádunk!

Befejezésül még annyit: nagyon sok szép és érdekes hely vár újrafelfedezésre városunkban és környékén. Milyen sokatmondó például az egyik magaslat neve: „Vigyázó”. Mennyi esemény fûzõdik hozzá, a csodás kilátást nem is említve... És még sorolhatnám. Én „leteszem a lantot”, de a fiatalok kötelessége, hogy ne engedjék feledésbe merülni városunk történetét...

Özv. Csornainé sz. Breuer Erzsébet

Magyarláposi történet

Városunk - hajdan nagyközség volt - mindig híres volt vásárairól.

A múlt század elején történhetett, hogy egy román gazda több zsák búzát hozott eladásra. Az emberünk nem tudott magyarul. Jött egy magyar atyafi, megtetszett neki a szép búza, s vett volna néhány zsákkal, de nem tudott románul. Megkérdezte a gazdát:

- Hogy adod a búzát?

A válasz:

- Buzat e tatãtãu ºi mãta!

Erõsködött az atyafi:

- Pénz, pénz!

Újabb válasz:

- Dacã tu mã-npingi, și eu te împing!...

Nem tudni, hogy alakult az alku, de azt igen, hogy napjainkban hasonló esemény nem fordul elõ, mert anyanyelvi szinten beszéljük az ország hivatalos nyelvét.

Lejegyezte: Özv. Csornainé sz. Breuer Erzsébet

Bányavidéki Új Szó