Máramarosszigeti siker – egy magyar lány története Dániában

A máramarosszigeti születésű, 32 éves Visan Melinda az egyik jó példája annak, hogy a magyar iskolában szerzett ismeretekkel és tapasztalatokkal is lehet valaki igazán sikeres.

Melinda a 9-es számú általános iskola magyar tagozatán kezdte el az iskolát. Ezt követően a szatmárnémeti Kölcsey Ferenc Főgimnáziumban érettségizett, majd a kolozsvári Babeș-Bolyai Tudományegyetem Szociológia szakán államvizsgázott 2007-ben magyarul. Több mesteri szak után jelenleg egy dániai nemzetközi iskolában (The International – Academy and Boarding School of Denmark) tanít. Melinda eddig négy kontinens tíz országában élt már, ahol rengeteg élménnyel gazdagodott. Ezek megalapozták a képességeit, kreativitását, kommunikációs készségét és csapatban való együttműködését. Melinda a magyar és román nyelven kívül folyékonyan beszél angolul, németül és dánul.

Hogy kerültél Dániába?

Az egyetem után elvégeztem egy online, angol nyelvű mesterit Kolozsváron, interaktív média néven, majd 2012-ben elkezdtem egy nemzetközi mesteri programot Dániában, ami Ausztráliában folytatódott, aztán Németországban, s utána visszakerültem ismét Dániába. Egy év munkakereséssel töltött időszak után kezdtem el tavaly ősztől tanítani egy dán alternatív iskolában, ami nagyjából 9-10-es líceumi osztályoknak felel meg, 14 és 17 év közötti diákokat tanítok. Ott nagyon nagy hangsúlyt fektetnek a személyiség fejlődésre és az aktív felelősségteljes polgári nevelésre is. Ennyiben pedig merőben eltér egy romániai líceumtól. Bentlakásos iskoláról van szó, az egész közösség ettől válik eggyé, hogy ugyanott laknak, tanulnak, és töltik el a szabadidejüket a diákok, és erre nagy hangsúlyt fektet az iskola. Közös élmények, közös értékek kötnek össze bennünket diákokat, tanárokat. Ezáltal tanárként a kapcsolat a diákkal is sokkal személyesebb. Bizonyos szempontból kihívás is az, hogy mi az a szint, ami még belefér, illetve hol húzod meg a határt magánélet és szakma között, mert ez elég vékony. Ebben az iskolában ez a dán oktatási hagyomány ötvöződik egy nemzetközi diploma rendszerrel, amit ugye Cambridge-ként ismer az emberek többsége. A Cambridge szó hallatán sokmindenkinek az angol nyelvvizsga jut eszébe, viszont nálunk ennél szélesebb a paletta. Az angol mellett más tantárgyak is vannak, amiket ugyanúgy a Cambridge rendszerben oktatunk és kérünk számon. Sok diákunk ezért is választja az iskolát, hiszen sikeres vizsgák esetén egy nemzetközileg elismert diplomával távozhatnak, ami jelentősen megnöveli a lehetőségeiket továbbtanulás szempontjából.

Mit tanítasz, és hogy sikerült integrálódnod?

Amikor jelentkeztem erre az állásajánlatra, akkor úgy éreztem, hogy ezt igazán nekem találták ki, ebben hiszek. Három tantárgyat tanítok: globális perspektívák, ami egyfajta társadalomtudomány, ahol főként globális problémákra, nemzetközi folyamatokra összpontosítunk, a végcél pedig a diákok kritikus gondolkodásának a fejlesztése. Emellett média és kommunikációt tanítok, valamint szociálpszihológiát, ami látszólag nem fér annyira össze, viszont Dániában nem ritka, hogy egy tanár focit és mateket tanít, tehát ez természetes, ott a tanárképzés másképp működik. Azért éreztem magaménak, mert ez a nemzetközi iskola kicsit megtöri azt a homogén dán társadalmat, amibe elég nehéz beilleszkedni. A tanári kar is ezt a nemzetközi vonalat képviseli, ugyanis mindenki más országból származik.

Többen dícsérik a dán oktatási rendszert. Mi az, ami igazán hasznos, és amit át lehetne venni?

Sokmindent. Én nem ismerek olyan iskolát, talán a magániskolákat leszámítva, ahol a dán iskolákhoz foghatót tapasztaltam volna. Nagyon szeretem, ahogy hozzáállnak a diákok személyiségének fejlesztéséhez és a demokratikus értékek átadásához, ahogy a felelősségteljes szabadságra nevelik őket. Tehát ha én, mint tanár rádbízok egy feladatot, akkor hiszem azt, hogy felelőséggel el fogod végezni, mert tudod, hogy ezzel tartozol a közösségnek. Tudom, hogy ez egy kicsit megfoghatatlanul hangzik, de azt hiszem, hogy a dán társadalomnak ez egy alapvető pillére, hogy felelősséget vállalsz a saját tetteidért és a közösségért.

Mi járult hozzá ahhoz, aki most vagy? Volt-e egy meghatározó élmény az életedben, ami nélkül ma nem tartanál itt?

Nehéz lenne egy konkrét pillanatot kiragadni. Az egész szerintem ott kezdődött, hogy Szatmárnémetibe mentem középiskolába, ami pedig nagyban hozzájárult ahhoz, hogy ne riadjak meg attól, hogy idegenek között legyek. Egy olyan szociális környezetbe kerültem, amit nem ismertem. Erre jött rá egy egészséges kíváncsiság a más kultúrák, más világszemlélet iránt. Mielőtt Dániába értem volna, különböző országokban különböző dolgokat próbáltam ki szakmai téren. Szerintem az ember egy idő után vágyik a sokszínűségre, amit egy idegen ország tud nyújtani. Az újdonságfaktor mindig jelen van, egy kultúrát nem lehet soha teljes mértékben kitanulni, kitapasztalni. Öt éve vagyok Dániában, de még mindig vannak olyan kulturális mechanizmusok, amik meglepnek. Ha az emberben kialakult ez a vágy, akkor ezt nagyon nehéz leküzdeni.

Ennek fényében, visszatérnél-e Romániába, Erdélybe?

Ha valaha is visszatérek - amit nem tartok elképzelhetetlennek - az biztos, hogy nagy kihívást jelentene az, hogy megelégedjek azzal, hogy ez az új elem majd hiányzik az életemből. Eljátszottam a gondolattal, hogy mi lenne, ha visszajönnék Romániába, és Románia alatt Kolozsvárt értek. Sokan úgy tartják, ha hazaköltözöl külföldről, az egy kudarc. Szerintem egyáltalán nem kudarc. Hogyha ez megtörténik, akkor azért lesz, mert úgy fogom érezni, hogy nem kapok elég újdonságot egy idegen országtól, ami ezt a kíváncsiságomat kielégítené. Én most nagyon szeretem a munkámat, és ez nekem most elég, hogy ott tartson. A nemzetközi iskola, ahol tanítok, az nagyon “multikulti”, de onnan kilépve már semmi nem az, ugyanis ez egy kicsi városban, mondhatni faluban található. Nekem nagyon hiányzik az a kulturális közeg, amit Kolozsvár nyújtott, és ez nálam folyamatosan mérlegre van állítva, hogy mit miért adok fel. Ezért nem tartom elképzelhetetlennek, hogy én egyszer csak azt mondom, hogy hazaköltözöm, mert hétvégenként magyar vagy román színházba szeretnék menni Kolozsváron. Nyílván az anyagi oldaláról is megközelítem a dolgokat, de nem ez a főszempont, amiért még külföldön vagyok.

Végig magyarul tanultál, itt tartanál most akkor is, ha mondjuk román iskolába jártál volna?

Nem tudom, ezt talán kicsit nehéz meghatározni, hiszen sokminden hozzájárult ahhoz, hogy azzá váljak, aki most vagyok. Azt hiszem leginkább azoké az embereké, azoké a tanároké az érdem, akikre mai napig is felnézek, és így a katedra másik oldalárol sokszor eszembe jutnak, és példaértékűek úgy szakmai, mint személyes téren. Mindemellett, én édesanyám részéről magyar vagyok, édesapám részéről pedig román, mégis a magyar vonal sokkal erősebben volt és van jelen az életemben, tehát inkább magyarnak vallom magam. Kisebbségi magyarként a körülöttünk lévő társadalom folyamatosan tükröt tart elénk, ezért úgy gondolom többet foglalkozunk azzal, hogy kik vagyunk, hogyan határozzuk meg a magyarságunkat. Én megmaradásvágyat, büszkeséget érzek a magyar értékek, hagyományok felé, ugyanakkor egy külföldi kontextusban, a román nyelv is jelenthet otthont. Azt hiszem az a legfontosabb, hogy meglássuk és megtapasztaljuk az ebben a “kettőségben” rejlő szépséget és értéket.

(szigetiporta.ro)