Máramaros csodálatos világában (1.)

– A misztótfalui református gyülekezet honismereti utazása –

(forrás: wikipédia)

2014. július 12-én régi vágyam teljesült, beutazni a történelmi Máramaros azon részeit is, amelyeket életem során még nem, vagy nagyon-nagyon régen láttam. Ez most teljesült, ugyanis Nt. Ecsedi Árpád lelkészünk sikeres pályázatának köszönhetõen honismereti utazást szervezett (ez már a harmadik), azokra a részekre, ahova a tavalyi utazásunk során nem juthattunk el, a Mara völgyén át Szigeten túlra, a Waser és az Iza völgyébe. Az ottani csodálatos táj megtekintésén kívül utazni a „Mocaniþan” – a wasser-völgyi keskenyvágányú kisvonaton Felsõvisótól, majd visszafele gyönyörködni az Iza-völgyi tájban és az ott fellelhetõ népmûvészeti értékekben, Barcánfaluban (Bârsana) egy hálaimát elrebegni abban a gyönyörû fatemplomban, amely zarándokok ezreit, tízezreit vonzza, Aknasugatagon a szép katolikus templomba bepillantani, s a régi bányásztelepülésen, Kapnyikbányán, keresztül visszaérkezni Misztótfaluba, felejthetetlen élményt jelentett a résztvevõknek, mind a 60 utazónak, annyian voltunk ugyanis.

Máramaros páratlan szépségével, az itt élõk szorgalmas munkájának köszönhetõen, nyugodtan felveheti a versenyt a Nyugat világával. Sajnos Trianon után nagyon leszûkült a területe, az egykori 10 járásból csupán három került Romániához, a többi Ukrajna (Kárpátalja) területét bõvítette. 

A mi részünkön megcsodálhatjuk a Gutin, a Lápos, a Cibles hegységek romantikus tájait, a Mara- és az Iza-völgyi településeket. A káprázatos fatemplomok tornyait már messzirõl megpillanthatja az erre utazó, 8 az UNESCO világörökség része, népviseletek, hagyományok, paraszti létforma, élõ népmûvészet vár mindenkit ma is. Sokan azt írják róla, hogy itt úgy érezhetjük, hogy megállt az idõ, de ez nem így van, nagy változáson ment keresztül ez a vidék is, mint minden más, hála Istennek, nem a népi kultúra, a népmûvészet rovására. A máramarosi ember büszke hagyományaira, népi alkotásaira, faragott kapuira, amelyek az új stílusú házak bejáratánál ott ékeskednek, szeretettel mûveli, ápolja a sok drága kincset.

Az indulás kora reggel, 6 órakor volt, hogy még idõben elérhessük Felsõvisón a Wasser-völgyi „Mocaniþa”-t, amely az ukrán határ mellett található, az emlékek vonatjának is nevezik. A vasútvonalon gõzmozdonyok közlekednek, amelyeket fával mûködtetnek, az egész világon úgy ismerik, mint az utolsó aktív erdei vasút, amelyet gõzmozdony és nem diesel-mozdony irányít. Ma is úgy üzemeltetik, mint kiépítésének idején, ezelõtt 82 évvel. A keskeny nyomtávú vasút egy vadregényes völgyön halad át, a Wasser folyó völgyében. Nagyon romantikus. Ezt a vasútvonalat 1932-ben fakitermelésre fektették le, azelõtt a rohanó patakon történt a faúsztatás. Német nyelvet beszélõ telepesek kerültek erre a vidékre még a XVIII. században, belõlük alakult ki a zipzer lakosság. Jelenleg májustól októberig a gõzmozdonyos vonatok rendszeres járatokkal rendelkeznek a turisták számára hetente többször Paltinu megállóig. Sajnos a völgy felsõ részét nem láthattuk meg, az utazási idõ így is 2 óra oda és annyi visszafele is. A vonatozás után szép élménnyel indultunk hazafelé az Iza völgyén át vezetõ útvonalon. (folytatjuk)

Romok Márta  gyülekezeti tag

(Bányavidéki Új Szó)