Mindnyájan tudjuk, milyen fáradtságos a mai dolgozó nõ élete. Helyt kell álljon mint feleség, anya, háziasszony, az élet minden területén. Bizonyítania kell, hogy semmivel sem tehetségtelenebb, mint a párja: úgy is, mint vezetõ, vagy beosztott, fizikai, vagy szellemi munkás.
Nem is tudjuk felmérni, milyen nagy segítségünkre van, hogy csak betérünk az áruházba és válogathatunk a különbözõ minõségû kenyerek között.
A múlt század elején a férfi el kellett tartsa családját, a feleségnek volt bõven tennivalója otthon, a nagycsaládban. Ezek közé a fáradtságos munkák közé tartozott az egész hétre sütött Kenyér, ami nélkül elképzelhetetlenek voltak a hétköznapok.
Már kicsi gyermekkoromban ott lábatlankodtam hajnalban nagymamám körül, amikor kenyérsütéshez készülõdött. Késõbb segítségére is voltam, egyben ellestem a folyamat titkait...
Sütés elõtti este kovászt készítettünk, amit elkevertünk a liszttel, konyharuhával letakarva szobahõmérsékleten tartottunk reggelig. Másnap hajnalban krumplit hámoztunk, enyhén sós vízben puhára fõztük, majd leszûrtük, a fõzõvizet félre tettük, a krumplit jól összetörve a kovászos liszthez kevertük. Ha szükséges volt, friss élesztõt fokozatosan adagolva a lehûlt fõzõvízzel és szükség szerinti langyos, enyhén sós vízzel összedagasztottuk, hogy rugalmas állagot kapjunk. Nagymamám jó fél órán keresztül dagasztott, amíg ,,gyöngyözött a mennyezet”, azaz a homloka izzadni kezdett. Úgy két órán át letakarva kelni hagyta a tésztát. Közben begyújtott a kemencébe jó száraz bükkfával. Ez nekünk, gyermekeknek külön élmény volt. Mikor a tészta körülbelül duplájára dagadt, ,,kiszaggatta”. Sásból font szakajtót kibélelt lisztezett szalvétával, ebbe rakta a kenyérnekvalót. Minden sütéskor három nagy kenyér, egy cipó és réztepsibe málékenyér készült, mindnyájunk örömére. Körülbelül még egy órát kelesztette a szakajtók ,,tartalmát”. Eddigre a kemence jól átforrósodott, mert a tüzet állandóan táplálni kellett. Hõmérõ nélkül tudta, mikor megfelelõ a hõfok. Az úgynevezett ,,varizsálóval” félrehúzta a parazsat, a sütõlapátra káposztalapit helyezett - télen szárított lapit tett -, a kiszaggatott, átformált tésztát ,,bevetette”. Jól tudta, hogyan kell a kemenceajtót légmentesen bezárni, azt is, mikor lehet a sült cipót kivenni, hogy a 3 nagy kenyér még átsüljön.
Eközben az én feladatom volt, hogy a dagasztóteknõ oldalán maradt tésztát lekaparjam, összegyúrjam, kis rudacskákat formáljak belõle, amibõl nagymamám kis madárkákat alakított. (egy-egy borsszem volt a szemük.) Ezeket is kisütötte. Még lángosokat is, ez volt ám a finomság friss tejföllel, melegen!... Milyen kár, hogy a mai gyermekek ezeket az örömöket nem ismerik, csak a ropit stb. A málékenyér volt a másik kedvenc, mézzel kenve. Egyikünknek sem volt ilyen-olyan emésztõszervi problémája..., mégsem.
Amikor kisült a három nagy kenyér, nagymamám sütõlapáttal rendre kiemelte azokat. Puha kefét enyhén sós vízbe mártott, a héjukat lekente. Szalvétával kibélelt tiszta teknõbe rakta. Ez a nagycsaládnak egy hétig elég kellett legyen, mert üzletbõl csak vasárnapra vásároltunk úgynevezett ,,pékkenyeret”. (Ez fehér volt, míg a saját sütésû barna, krumplis és egészségesebb.)
Nagyon fontos, hogy alaposan kidolgozzuk a tésztát, jól kikelesztve nem reped meg.
Ki lehet próbálni!
Sok sikert kíván szeretettel:
Özv. Csornainé sz. Breuer Erzsébet ny. tanítónõ Magyarláposról
Bányavidéki Új Szó
Loan Good day , we are private lenders and We offer urgent personal/commercial loans at affordable (...)
Loan Offer Good day , we are private lenders and We offer urgent personal/commercial loans at affordable (...)
Loan Offer Good day , we are private lenders and We offer urgent personal/commercial loans at affordable (...)
adj fel hirdetést
VÉLEMÉNYEK, cikk kommentek