Tarka-barka strófák Dsida Jenő verseiből, levelezéséből és egyéb írásaiból összeállított egyéni előadásban Marosán Csaba, a Kolozsvári Állami Magyar Színház színésze remekül megeleveníti a költő alakját.
Az előadásra május 24-én, kedden 17:30-kor kerül sor a Városi Színház Studió termében. Az előadásra meghívókat a nagybányai RMDSZ székházban, Felsőbányai utca 1. szám alatt lehet igényelni, hétfőtől péntekig 10:00 és 16:00 óra között.
Olyan emberekről mesél Dsida akik nagyban hozzájárultak ahhoz, hogy ő költő lehessen. Elsőként az erdélyi poéta egykori magyar tanárának, Juhász Péternek az alakját idézi föl, aki meglehetősen kemény kézzel bánt a fiatal rímfaragóval. Dsida Benedek Elekhez írt levele is elhangzik az előadásban melyben egy igazi apa-fiú kapcsolatot mutatkozik meg. Az 1924. január 3.-án írt levélben a fiatal alkotó szárnypróbálgatásairól, román nyelven írt verséről vall. A költő publicistaként is jól ismert, a Pásztortűz szerkesztőségi irodájában „ismerkedett” meg Móra Ferenc arcképével, vallomása szerint valósággal bűvöletbe ejtette a nagy író. Szintén a Pásztortűz hasábjain mesél arról, milyen is volt az első személyes találkozása, fiatal újságróként, Kosztolányi Dezsővel.
Súlyos kölcsönök magánszemélyek között Súlyos kölcsönök magánszemélyek között Helló Egy nemzetközi pénzügyi intézmény (...)

adj fel hirdetést
VÉLEMÉNYEK, cikk kommentek