Nagybánya déli bejáratától elindulva, Alsóújfalun (Satu Nou de Jos) áthaladva, mielőtt leereszkednél a Lápos-folyó szépségekben gazdag völgyébe, a dombtetőn már megpillanthatod a falucska barátságos tornyát és a körülötte felsorakozó, konyhakertekkel és zöld rétekkel körülvett házait.
A Lápos-folyó hídját elhagyva, Koltó község bejáratánál találod magadat, Katalin (Cătălina) faluba érkeztél. Ha jobban szemügyre szeretnéd venni a települést, jobb ha gyalog, vagy biciklivel mész, mert autóval pillanatok alatt átsuhansz rajta.
Katalin gyönyörű természeti környezetben fekszik, a Lápos-folyó üditő jelenléte és a feketefalusi Korponay erdő közelsége miatt gazdag élővilággal rendelkezik és a falu déli határából remek körpanoráma tárul a nézelődő szemei elé Nagybánya és Láposvidéket körülölelő “hatalmas, de szelíd” hegyeivel.
Turisztikai látványosságokban nem bővelkedik, a falu elején található 1875-ben épült református temploma aztán tovább haladva hamarosan elédbe tárul a Koltóra vezető útja és a koltói Teleki-kastélyt jelző táblája, mely a látogatót rögtön kivezeti a faluból a “magyarság Mekkája” azaz Koltó felé.
A katalini református templom
Katalin történelme nagyjából megegyezik az egykori Kővár-vidéki települések történelmével. 1566-ig Közép-Szolnok vármegyéhez, 1566-tól 1876-ig Kővárvidékhez, 1876-tól Szatmár vármegye nagysomkúti járásához tartozott, majd 1968-tól Máramaros megyéhez tartozik.
Szentgyörgyi Mária az 1972-ben megjelent Kővár vidékének társadalma című munkájából megtudjuk, hogy Katalin és Koltó középkori lakói a kezdetektől fogva magyarok voltak. A falu és a környékbeli magyarok őseit a XIII. század első felében a Szamos-Lápos közét megszálló kék kendekkel rokon, határőr jellegű népek alkották.
Az 1405-ben született leleszi okiratban, mely a környék településeit Drág és Balk máramarosi vajdák leszámazottjai birtokába iktatja, Koltho és Also Koltho nevei mellett ott találjuk Kultha nevezetű települést. A Kultha névváltozatot 1475-ben Kathalynfalwa veszi át, majd 1715-től napjainkig Katalinként szerepel.
1405. és 1475. évek közé ékelődik egy legenda, mely a falu idős emberei emlékében még hűen él és a település nevének eredetére ad magyarázatot.
A legenda szerint a mostani falu helyén létezett egy sokkal nagyobb település, talán egy városka, melynek nagy méretű temploma volt, de a pusztító tatár vagy törökjárás egyik alkalommal a települést szinte teljesen megsemmisítette. Egy bátor, Katalin nevezetű lányról is szól a legenda, aki hősiesen kimenekítette a lakosság egy részét úgy, hogy a templom tornyába rejtette el őket.
A Lápos nyáron
Almásy Sámuel, sárosmagyarberkeszi lelkész és népdalgyűjtő 1850-ben kiadott A dési evangélikus-református egyházmegye történeti és statisztikai leírása című kéziratában a következőket jegyzi fel Katalinról:
„Szájhagyomány szerint hajdan mezőváros és anyaegyház volt, melyhez tartozott a mostani anya, Koltó is.( ...) Népes lévén nagyszerű temploma épült, de a törökök és tatárok dühöngése (1657, 1661) elpusztítván, a szépséges templom is romba dőlt, s köveit, mint állítják Katona Mihály kővárvidéki kapitány szétszedetvén az útra hordatta. ( ...) Temploma kicsinyszerű és ízléstelen épület, most van tervben helyette egy díszes kőtemplomot építeni, mely célra egy rakás kő már össze is van hordatva.”
Széki Teleki Mihály 1674-ben kapta meg Koltó és Katalin birtok jogát fejedelmi donációként és innen kezdve a két falu történelme összefonódik.
Az Erdély és Partium határán fekvő falucska lakossága a gyakori betörések és portyázások miatt nagyrészt kipusztult, a helység csupán a II. Rákóczi Ferenc által vezett kuruc szabadságharcot követően kezdett lényegesen benépesedni.
II. Rákóczi Ferenc védőcsapatjából egy pár katona visszamaradt és ők kezdték el a jelenlegi Katalint megalapítani. Erre vonatkozik Teleki Sándor 1847-ben, Koltóról írt levelének egy részlete:
„Kun telep vagyunk, s amikor Rákóczi bejött nagy Magyarországról a Kővári várba, gárdája lekísérte, s nem akarták elhagyni urukat, megtelepedtek a Katalin prédiumon, s innen mentek vissza maguknak asszony embereket hozni a Kánahán alföldről, kikkel aztán nemzetségről nemzetségre szaporodtak.”
Katalin jelenlegi magyar lakosságának még tudomása van arról, hogy régente szinte minden családban féltve őrizték a nagy fejedelem II. Rákóczi Ferenc arcképét.
A XIX. században még előforduló, de ma már nem létező katalini családnevek: Angyalosi, Bihari, Horváth, Kerekes, Kiss, Sebestyén, Szenti, Toroczkai stb.
XIX. századi sír a cinteremben
1848. november 2-án a katalini domb és híd közötti térségben véres ütközet játszódott le a Nagybányát megtámadni szándékozó románok és Katona Miklós őrnagy által vezett honvédek között.
Jelenleg közel ötszáz személyt számláló lakossága van, a lakosság fele román nemzetiségű, mely közösség az 1989-es rendszerváltás utáni telekvásárlásokat és építkezéseket követő beköltözések miatt jelent meg a faluban.
A kis magyar közösség és kevés gyerek létszáma Katalinban egy évszázadon keresztül csak az óvoda és elemi iskola működését eredményezte.
A tovább tanulók Koltón, majd Nagybányán folytathatták tanulmányaikat.
Az egyre rosszabbodó demográfiai helyzet miatt, oktatási intézményeit rendre befagyasztották, az iskolásokat a szülők nagybányai iskolákba vagy a koltói iskolába iratják be.
2004-től Katalin település közigazgatásilag Koltó községhez tartozik.
(összeállította: Kádár Helén)
Loan Good day , we are private lenders and We offer urgent personal/commercial loans at affordable (...)
Loan Offer Good day , we are private lenders and We offer urgent personal/commercial loans at affordable (...)
Loan Offer Good day , we are private lenders and We offer urgent personal/commercial loans at affordable (...)
adj fel hirdetést
VÉLEMÉNYEK, cikk kommentek