A Nagybánya Területi Ifjúsági Egyeztető Tanács 2010-es év folyamán kezdte meg tevékenységét.
A Nagybánya Területi Ifjúsági Egyeztető Tanács azzal a céllal alakult, hogy több kisebb magyar ifjúsági- és diákszerveszetnek besegítsen a mindennapos munkájába.
Az NTIET jelenlegi felépítését négy ifjúsági szervezet alkotja. Az eddigi tevékenységeket kissé megnehezítette az a tény, hogy nem volt egy állandó székhelyünk, de ez megváltozott 2015-ben, amikor kaptunk egy irodahelyiséget.
A megkapott irodahelyiség kisebb felújításokra szorult, ezért az NTIET pályázatot nyújtott be a Communitas Alapítványnál, amelyet sikeresen megyert és így a decemberi hónap folyamán nekiállhattunk az iroda felújításának. Munkánkban tíz fiatal vett részt az ifjúsági szervezetekből.
December végére befejeztük a felújítást, sikerült valamennyire bebútoroznunk az irodát és elkezdhettük tevékenységünket. Az iroda megkönnyíti az ifjúsági szervezetek munkáját, mivel ezentúl van hol összegyűlni a szokásos gyűléseink és tevékenységeink végett.
Utólag megköszönjük a főtámogatónknak, vagyis a Communitas Alapítványnak és minden fiatalnak, aki részt vett a munkálatokban.
Zaharia László, NTIET elnök
ÚJ HITEL MINDENKINEK Helló, ROMHANYI ANIKO vagyok, legális és megbízható hitelező. kölcsönöket kínálok. (...)
ÚJ HITEL MINDENKINEK Helló, ROMHANYI ANIKO vagyok, legális és megbízható hitelező. kölcsönöket kínálok. (...)
Tordai Angela A nevem Tordai Angela, debreceni vagyok, most kaptam meg a hitelemet a Patricia Kingsman (...)
adj fel hirdetést
VÉLEMÉNYEK, cikk kommentek