Húsvéti szokások Magyarláposon az elmúlt században

A negyven napi böjt, de fõleg a nagyhét szigorúsága után a fiatalság - akárcsak más alkalmakkor - örömmel vett részt a nagyszombati feltámadás szertartásán. Abban az idõben délután kezdõdött, nem este, mint most.

Szentmise után felejthetetlen élmény Üdvözítõnk gyõzelmét átélni a ,,halál”, a gonosz fölött. A hívek lelkesen vonultak égõ gyertyákkal, zászlókkal a körmeneten az oltáriszentség után. Végül bevonulás után Te Deum és Áldás következett. Ilyen volt a római katolikus szertartás. Hosszú volna részletezni...

Otthon bõséges vacsora várt családi körben. Másnap, húsvét elsõ napja ételszenteléssel kezdõdött. Férfiak kötelessége volt a húsvéti kosarat a templomba vinni. Reggeli mise után plébánosunk megáldotta a sok finomságot. Volt ott töltött bárány, fõtt sonka, pirostojás, kalács, meg egy kis itóka. Alig vártuk édesapánkat, hogy a ,,villásreggelit” elköltsük közösen az ünnepi teríték asztalánál.

A nagymise déli 12 órakor kezdõdött, ahol illett mindenkinek megjelenni.

Délután a fiatalság összegyûlt és úgy szórakozott, ahogyan az idõjárás megengedte. Kirándulásokat szerveztünk a környékre, vagy társasjátékot játszottunk egy-egy társunknál. Néha ismerõsnek a csûrjében táncoltunk mûkedvelõink zenéjére. Nem voltunk túl igényesek. Közben megbeszéltük az ,,öntözés” sorrendjét. Pirostojást még nagypénteken festettünk, kiszámítva, kinek tartogatjuk a legszebbet!

Sötétedéskor mindenki indult haza, otthon várt a sok esti tennivaló.

Húsvét másodnapján reggel ünneplõben vártuk a fiúkat, az öntözõket. Õk illedelmesen engedélyt kértek a locsolásra kölnivízzel (nem kútvízzel, vederrel!). A leánykák házi készítésû süteménnyel, limonádéval és persze pirostojással kínálták meg a legényeket. Szeszesitalt nem volt illõ fogyasztani a nagymise elõtt. A fiúk szép köszöntõt is mondtak, jutalmul pici csokor ibolyát tûztünk zakójuk hajtókájára. (Egyeseknek egész ,,kirakatnyi” gyûlt össze.) Pénzt nem fogadtak el, az az aprónépségnek járt.

Déli 12 órakor nagymisére mentünk, majd ebéd, s a tennivalók elvégzése után újból összegyûltünk egy kávéra. Itt már szabad volt egy gyûszûnyi  itókát is fogyasztani, ami jól esett a tánc szüneteiben. Estefelé a kultúrházhoz mentünk, ahol színvonalas elõadás várt a felnõttek részérõl. Volt, amikor három felvonásos színdarabot láttunk, mint például: Az iglói diákok, Élet az uborkafán, A rút kiskacsa, Nagymama stb. (felejthetetlen élményt nyújtott tehetségével Sima Ilona és Deák Vilma).

Elõadás után a székeket, padokat a fal mellé húztuk, egy-egy asztal is akadt, így elõkerülhettek az otthonról hozott finomságok a kosarakból. Bányai János bácsi zenekara rázendített a talpalávalóra. Volt vígasság, tréfa, mulatság, mint  a Május 1-je alkalmával. Együtt szórakozott román, magyar, zsidó. Nem volt különbség sem a kínálgatásban, sem a táncolásban.

Harmadnapját inkább pihenéssel töltöttük, erõt gyûjtve a következõ hétköznapokra (méhesnapokra) (,,tanulás és munka mindig rendjén menjen!”)

Végül egy kevésbé ismert locsolóverset jegyzek le (fejbõl):

,,Ebben a kis házban van egy rózsatõ.

Egészséggel áldja meg a jó Teremtõ.

Vizet öntök a tövére,

Szálljon áldás a fejére,

Az Istentõl ezt kérem,

Piros tojás a bérem.”

Istentõl megáldott Kellemes Húsvéti Ünnepeket kíván a Szerkesztõség minden tagjának, valamint a kedves Olvasóknak:

özv. Csornainé Breuer Erzsébet

nyugalmazott tanítónõ

Magyarláposról

(Bányavidéki Új Szó)