Hollósy Simon, a muzsikus

Az ,,Erdélyi örmény gyökerek” címû kiadvány 2017 januári-februári számában a Nagybányai Festõiskola megalapítójának, Fancsali János a festõmûvész ismeretlen arcát tárja elénk.

Hollósy Smon, A jó bor (1884)

A Máramarosszigeten 1857. február 2-án született Hollósy Simonról még 1918-ban Felvinczi Takács Zoltán így írt: ,,tudjuk, hogy neveltetésük (a Hollósy testvérek) gondos volt. Zenére és rajzra tanították õket...” A piarista gimnáziumban 1866/67-1869/70 folyamán végzett tanulmányai alatt rajzból jeles volt, de a zenét nem találjuk az iskola értesítõjében. Feltételezhetõ tehát, hogy zenei nevelését magántanárra bízták.

Tanulmányai otthoni elvégzése után Budapestre került, ahol kezdetben apai kívánságra a kereskedelmi akadémiát látogatta. Barátai közül Barabás Sándor joghallgató említhetõ meg, aki nagy érzéssel és tehetséggel mûvelte a zenét. Chopint játszotta a legszebben, és ezzel különös hatást gyakorolt Hollósyra, aki ekkor tanult meg csellózni.

Szülõi beleegyezéssel innen Münchenbe távozik, festészeti tanulmányai érdekében. Ezidõben festi István testvérével együtt Hollósy Simon halála címû képét, ahol Istvánt zongoránál ülve látjuk, aki apjuk utolsó kívánságát teljesíti. A haldokló idõsebb Hollósy Simon elmúlásakor zenét szeretne hallgatni!

Az elõbbi festményen kívül, az 1887-ben készült Ivóban címû képén láthatunk egy gordonkát, az 1888-ban festett Kocsmai mulatságában találunk hangszereket, mégpedig egy hegedûst, hangszerével, egy cimbalmost és második hegedût. A képi megjelenítéseken túl, az egész további életmûvére kiható volt a Rákóczi-induló. Hollósy nemcsak rajongott a zenéért, hanem maga is kimûvelt muzsikus volt, akinek csellóját komoly élvezet volt hallgatni.

Hollósy leveleiben számtalanszor találunk zenére való utalásokat, mégpedig csellójátékával kapcsolatban. Gyermekkorában hegedülni vagy zongorázni tanulhatott, ifjú korától kezdett gordonkázni és az maradt kedvenc hangszere. Nagybányát örökre elhagyva, negyvenhét éves korában, 1904-ben Münchenben ,,folytatja” zenei tanulmányait: ,,Sokat gyakorlom magam a kisbõgõvel is, tanárom van, akitõl hetente két órát veszek...”

Técsõn, ahol újra otthonra talált, a háború és minden viszontagság ellenére a muzsikát intim részének tekintette. 1918 elején megbetegszik, hosszú hetekig fekvésre kényszerül, de mikor javulásban reménykedhet, a zene az elsõ tennivalók között szerepel: ,,Csak már használhatnám a csellómat. Felkelésem elsõ napján átfestettem az egész Rákóczit. Most azután kevéssel bevégezhetem. Jövõ héten alighanem csendesen megkezdhetem a munkát”.

Egy hirtelen jövõ tüdõgyulladás öt nap múlva elviszi az élõk sorából.

Hollósy Simon azon magyarörmény értelmiségi réteg képviselõje volt, amely a zenét életének szerves részeként tekintette és mûvelte igen magas szinten.

Legfõbb törekvésének mindig az intimitások keresését tekintette, mindig a rejtett  belsõ értékekre irányult. Egyetlen igénye a végtelenség. E végtelent bizonyára megtalálta a megfoghatatlan mûvészetben - a zenében is.

Dr. Marian Felix

(Bányavidéki Új Szó)