A felsõbányai Nagykákáson körülbelül tíz éve Kremmer József, valamint Kremmer Antal kertjében több évszázados szelídgesztenyfa alatt gyönyörködtem az õsz tarka ruhájába öltözött tájban.
Az alkonyat tûzpiros fényében fürdõ táj felidézte a középkort, amelyben a gesztenyefáktól nem messze a máglya mohó lángjai takarták el a napfényt. Kákásnak nevezték el akkoriban városunknak azt a részét, ahol boszorkányokat égettek. Gyakran elegendõ volt egy névtelen feljelentés, hogy egy ártatlan embert tûzhalálra ítéljenek. Korabeli feljegyzések szerint egy gyógynövényt szedõ asszony azért került lángsírba, mert a füveivel és a szemével megrontotta szomszédja gyermekét. Néhány kákási még a múlt században is hitt a boszorkányokban és az ördögökben. Miután a templomban lucaszéket állított fel, egy nagykákási így kiáltott fel: Elõttem ugrál az ördög!
Miközben néztem a füvet, amely hajdanában az utolsó boszorkány hamvaiból hajtott ki, azon gondolkoztam, hogy mi maradt meg, és mi változott meg a Nagykákáson.
Eltûntek az egészségtelen, zsindelyes, apró ablakú házikók, fû nõtte be a verkes bányászok tekepályáját, és már nem tömik ki a Bányahegy mögött szedett lágyfûvel a párnákat.
A múlt század második felében kockakövezték városunknak ezt a részét. Már nincs szükség békanyálas kutakra, mert vízellátást biztosító csõhálózatot fektettek le. A rakoncátlan patakot csatornázással megszelídítették.
Ezek a megvalósítások az ott lakók gyümölcsözõ együttmûködését tanúsítják. Az út építéséhez és más közérdekû munkálatokhoz nagy mértékben járultak hozzá a kákásiak.
Az állat- és növényvilágot sem kerülték el a változások. A kertekben, a házak körül még élnek verebek, cinkék, rigók, mátyásmadrak, mókusok, de egyes madárfélék kivesztek vagy más helyre költöztek.
A kertekben több szilvafa kiszáradt, kevesebb a vilmoskörte, de még sok fán mosolyog a jonatán-alma.
Tíz éve a Kremmer-család kertjében még megcsodálhattam egy 300 éves szelídgesztenyefát, amely szívósan küzdött a kéregrákkal. Ez a gyilkos kór a múlt század nyolcvanas éveiben támadta meg az agg fákat. A Kremmer-család famatuzsálemét sem lehetett meggyógyítani.
Nagykákás lakosainak az összetételérõl kétszer beszélgettem Kremmer Mártonnéval. Az özvegyasszony gyermekkori visszaemlékezései a szatmári püspökség naptárában jelentek meg. Sajnos, eddig még nem találtam meg azt a naptárat.
Az özvegyasszony elmondta nekem, hogy régi magyar családok, például a Szigyártó-, Darnai-, Kandó- és Labina-család több tagja örök álmát alussza azokban a temetõkben, amelyeket derûs napokon jól láthatunk a Kákás-dombról.
Szintén régi bányászcsaládok, a Kremmer- és a Lendeczki-család több utódja hûséges maradt a szülõföldjéhez. Bár több évszázaddal ezelõtt német fejedelemségekbõl jöttek Felsõbányára, önkéntesen beleolvadtak a helyi magyar közösségbe. Leszármazottaik a magyar nyelvet anyanyelvüknek tekintik, és utódaik magyar iskolákba, egyetemekre jártak és járnak.
Amikor a csendes, bírsalma illatú alkonyatban visszapillantottam gyermekkori játékaim dombjára, azon töprengtem, hogy vajon 200 év múlva egy riporter beszélgethet magyarokkal a Nagykákáson. Erre a kérdésre eddig még nem találtam teljesen megnyugtató választ. (Boczor József)
Bányavidéki Új Szó
ÚJ HITEL MINDENKINEK Helló, ROMHANYI ANIKO vagyok, legális és megbízható hitelező. kölcsönöket kínálok. (...)
ÚJ HITEL MINDENKINEK Helló, ROMHANYI ANIKO vagyok, legális és megbízható hitelező. kölcsönöket kínálok. (...)
Tordai Angela A nevem Tordai Angela, debreceni vagyok, most kaptam meg a hitelemet a Patricia Kingsman (...)
adj fel hirdetést
VÉLEMÉNYEK, cikk kommentek