Európai uniós, a regionális operatív programba illeszkedő sikeres pályázatnak köszönhetően újulhat meg a következő években a szatmárnémeti Római Katolikus Székesegyház.
Így hamarosan megerősítik az épület struktúráját, restaurálják a homlokzatot és a hozzá tartozó díszítőelemeket, cserélik a közművesítéshez tartozó berendezéseket, de rendezik a Székesegyház környezetét is, különös tekintettel arra, hogy történelmi városrészben található műemléképületről van szó.
A tervezett megvalósítástól azt remélik, hogy nem csak a helyi római katolikus közösség, illetve a város és a régió polgárai számára hoz értéktöbbletet, de az ideérkező turisták számára is jó hatással lesz. Azt várják ugyanis, hogy éves szinten 10,55 %-kal többen látogatják majd a Székesegyházat, valamint Szatmárnémeti is fontosabb helyet foglal majd el a turisztikai útvonalak állomásai között.
A felújítás összértéke 12 989 310,14 lej. Hamarosan elkészül a részletes kivitelezési terv, a tényleges munkákat pedig leghamarabb 2018 tavaszán kezdhetik el. Fontos, hogy a pályázatot úgy készítették elő és a munkákat úgy tervezik meg, hogy a Székesegyházban, a két éves lefutású felújítás alatt is zavartalan rendben tartsák meg a szentmiséket.
Szatmárnémeti főtere tehát hamarosan még szebb lesz, és nem csak az egyházmegye hívei, hanem mindenki örömmel és büszkén tekinthet majd fel a tér talán legfontosabb épületére, a Székesegyházra, melyet felekezettől függetlenül sokan látogatnak - naponta betérnek, ha csak egy kis csendet keresve is, egy imát elmondva, egy rövid találkozásra a Mindenhatóval.
(szatmar.ro)
Komoly hitel ajánlat Üdvözlöm! A különböző pénzügyi gondok leküzdése és a jövőre vonatkozó céljainak (...)
Hitel ajánlat Hitelek és finanszírozás. Pénzügyi problémáid vannak. Pénzügyi hiteleket, (...)
Gyors és megbízható hitel ajánlat Ha vállalkozási hitelre, autóvásárlásra, ingatlanra, adósságtörlesztésre van szüksége. (...)
adj fel hirdetést
VÉLEMÉNYEK, cikk kommentek