Fekete Iván örök szerelme a zene

Nagybányán 1986 õszén élénkszínû plakátok hirdették, hogy a bányavárosi színház esztrádegyüttesének Hókusz-pókusz a revüben címû szórakoztató mûsora 150. elõadásához érkezett.

Azon a nyarat idézõ õszi napon Fekete Ivánnal, volt osztálytársammal, az együttes kiváló karmesterével, hangszerelõjével, zeneszerzõjével és több hangszeren briliánsan játszó mûvészével néhány órán át a színházban levõ emelet dolgozószobájában beszélgettem. Feltûnt nekem, hogy a 49 éves mûvész olyan fiatalosan jár, mint gyermekkorában Szatmárnémetiben. Akkoriban a kicsengetés után gyakran elsõként rohant ki az osztályból, hogy az elemi iskola udvarán virtuóz szájharmónikázással kápráztassa el alkalmi hallgatóságát.

Tehetségét valószínûleg Fekete Lajostól, a nagybátyjától örökölte. Már néhány éves korában kedvenc idõtöltése volt a zongorabillentyûk pötyögtetése. Zongorázás közben úgy érezte, hogy fény árasztja el félhomályos szobáját. Elsõ zongoratanárnõje a szatmári Szeráfi Jolán volt.

1949-ben a Fekete család Nagybányára költözött. Ott emlékezetes zongoraórákat adott neki Gabi néni, aki türelmesen, mosolyával is bátorítva bontakoztatta ki tehetségét.

Sok összejövetelen õ és Földes Gyuri, az osztálytársa játszotta a talpalávalót.

Egy kudarcának köszönheti, hogy hû maradt a muzsikához. Édesapja gépészmérnök volt, és a kisfia is szívesen szedett szét és rakott össze motorokat. Nem vették fel a mûszaki egyetemre, ezért 1955-tõl esztergályosként dolgozott. 1954-1956 között Kalmár Tibivel, Fazekas Györggyel, Földes Györggyel és Schuller Dódival játszott együtt táncos összejöveteleken.

Elsõ nagyobb sikereit katonaként aratta. 1957-ben a hadsereg amatõr szólistáinak vetélkedõjén második díjjal jutalmazták.

1965 fordulópont volt a pályafutásában. A vegyészeti kombinát esztrádegyüttesének a zenekara elektronikus hangszereket kapott. Zenekaruk a szakszervezeti amatõr együttesek országos döntõjének igényes zsûritagajait is elbüvölték. A döntõrõl elsõ díjjal tért haza a zenekar.

Fekete Ivánt állandóan bántotta, hogy zeneelméleti felkészültsége hiányos. 1967-ben felvették a Kolozsvári Gh. Dima Zenemûvészeti Fõiskolára, amelyet hat év múlva a legmagasabb osztályzattal végzett el.

1969-tõl a szatmári Dacia vendéglõben játszott elektronikus orgonán. A Zephyr, az együttesük több országos versenyen elsõ díjat nyert, és a tévében is gyakran fellépett. Három Electrecord lemezük számait Kisfalussy Bálint énekelte.

1976-ban öttagú együttesüket a nagybányai színház szerzõdtette, 1979-ben Fekete Iván dédelgetett vágya teljesült, ugyanis a színházban megalakult az esztrádegyüttes. Barátom eszményképe az olcsó hatásoktól mentes revü volt. Fogékonyak voltak a modern kifejezõeszközök iránt, de óvakodtak az öncélú kísérletezéstõl. Több revüjük zenéjét Vasile Veselovschi, a népszerû román zeneszerzõ szerezte, és Fekete Iván hangszerelte. 1985-ben országos fesztiválon elsõ díjjal jutalmazták együttesüket.

1991-ben a sokoldalú mûvész nyugdíjba vonult, de 1997-ig még több revü zenéjét hangszerelte.

1998-ban Amerikában próbált szerencsét. A New York-i Brooklyn negyedben Festinger magyar vendéglõjében szombaton és vasárnap. A tulajdonos, akinek az édesapja a nagybányai csillagvizsgáló mellett egy nyári vendéglõ fõnöke volt, 100 dollárt fizetett egy fellépéséért.

Vasárnap délelõtt mindig egy magyar református templom istentiszteletén orgonált. Szabad idejében idõnként egy Nagybányáról kivándorolt ismerõsével sétálgatott a világváros parkjaiban. Brooklynban egyszer sem támadták meg este az utcán, mert a negyed viszonylag biztonságos részében lakott.

Édesanyja 87 éves korában halt meg. Iván a régi fõtér egyik mellékutcájában levõ házukból a Zazar negyedi Uta utcába költözött. Az utóbbi idõben súlyos betegsége miatt ritkán hagyja el lakását. Unokahúga önzetlenül segíti, meleg ételt visz neki, takarít, beszélget vele a régi szép idõkrõl, valamint a jelen fény- és árnyoldalairól. Barátom azért sem érzi egyedül magát, mert két lánya gyakran telefonál neki, sõt minden évben meglátogatja. Az egyik, orvosi diplomával rendelkezõ lánya a székesfehérvári Richter Gedeon laboratóriumban, a másik egy belgiumi cégnél dolgozik.

Iván gyakran hallgatja hangkazettára rögzített felvételeit, fényképalbumában lapozgatva utazik vissza a múltba, és olvasgat. Kedvenc szerzõi Karácsony Benõ és Tersánszky Józsi Jenõ. Karácsony Benõt fekete humoráért, cinizmusa mögött húzódó emberségéért, Tersánszky Józsi Jenõt pedig játékosságáért színes képzeletéért kedveli.

Fekete Iván rögös úton jutott el a szájharmónikázástól a karmesteri dobogóig, de most úgy érzi, hogy nem fáradozott hiába. Enyhül a testi fájdalma, amikor arra gondol, hogy muzsikálásával nagyon sok embertársa gondját ûzte el.

Boczor  József

Bányavidéki Új Szó