Évvégi mérlegelés turuliánus módra

Világszemle egy óvodatámogatás margójára! Már jóval több, mint egy esztendő múlt el azóta, hogy a Turul-Sas Hagyományőrző Egyesület emléktáblát leplezett le városunk kiváló történésze, Schönherr Gyula tiszteletére.

Azóta viszonylag kevés hírt közöltünk magunkról, mert minket is elárasztott az a hírözön, ami meghatározta a 2015-ös évet: globális háborús veszély és tömeges népvándorlás. Egyesületünk, ami huszonegy éve teszi le voksát a hagyományos európai és magyar értékek mellett, többízben is véleményét akarta nyilvánítani az Európában, azon belül pedig, a magyar határok mentén lezajló eseményekről, de olyan gyorsan forgott a történelem kereke, hogy ocsúdásra sem volt idő. Mindeközben, mi folytattuk jól begyakorolt munkánkat, a diákmissziót, a fiatalok szemlélettágítását, hogy az alternatíva valóban sokoldalú választási lehetőség legyen, nem pedig a végtelenségig leegyszerűsített lelkiismereti szabadság egysíkú és zártkörű döntéshozatala.

A Facebook, ez az embermilliókat összekötő neurális hálózat, ami figyeli-adagolja-teszteli-ellenőrzi a rendszerhez csatlakozókat, 2015-ben legalább három olyan tömeghisztériát váltott ki, ami úgy csapott át az emberek feje fölött, hogy azok gondolatmentesen estek csapdába, váltak – általuk -  bologató kelj-fel-jancsikká. 2015. január 7-én a Charlie Hebdo újságírói ellen elkövetett merénylet után milliók tűzték ki szlogenként a „Je suis Charlie!” hitvallást, vagyis nemcsak az együttérzést tanúsító részvétet, hanem az újsággal is azonosuló „Charlie vagyok!” jelmondatot. Kivel is azonosult akkor a tömeg? A merényletben meghaltak iránt érzett részvétet nyilvánítókkal? Nem! A szabadgondolkodás újságíróival? Nem! „Én is Charlie vagyok!” – kiáltották milliók a Facebookon. Elhitették velünk, hogy a szabad újságírás ellen követték el a merényletet. Mit jelent a demokrácia szabadsajtója? E sorok íróját 2012-ben egy évig tartó, két törvényszéken is lefolytatott, perbe sodorta egy újságban közölt kiáltvány aláírása. Pedig az akkor aláírtak messze nem voltak olyan sértőek, mint a Charlie Hebdo által gyakorlatba vett véleménynyilvánítás. 2014. decemberében „vita indult arról a francia közéletben, hogy összefér-e a francia laicizmussal, ha betlehemi jászolokat emelnek köztereken. Baloldali és jobboldali republikánusok csoportjai szerint ilyen vallási jelképnek nincs semmi keresnivalója a nyilvánosságban. Mivel a francia köztér szó (lieux publics) egyben nyilvános WC-t is jelent, a Charlie Hebdo decemberi címlapján gunyorosan betlehemi jászolokat követelt nyilvános WC-kbe. A képen egy WC-papír és WC-kefe közé, egy lefolyóba helyezett kis Jézus volt látható.” (forrás: vs.hu) Én is Charlie vagyok? Valóban tudunk-e azonosulni a merényletben elhunytakkal akkor is, ha tudjuk, kik ellen irányult a merénylet? Szomorú, hogy Párizs szívében ilyen mértékű gyilkosság lezajlik. Szomorú, hogy emberek meghalnak fegyveres támadásokban egy európai világvárosban. De én akkor sem vagyok Charlie! És szerintem, az a sokmillió sem, aki félrevezettetve a neurális hálózat ingerei által, kitette mottóként ezt a mondatot. Európa még nem lehet ennyire aljas.

2015. június 26-án az Amerikai Egyesült Államokban a törvényalkotás és az egyenlőség tudata mérföldkőhöz érkezett, az abnormalitás mérföldkövéhez. „Nemzetünk azon a sziklaszilárd alapelven nyugszik, hogy minden ember egyenlőnek teremtetett. Az már az egymást követő generációk feladata, hogy ezeket a szavakat a változó idők valóságával összekössék. Nem mindig könnyű ezt megvalósítani. Néha egy lépést lépünk előre, aztán kettőt hátra, de az elkötelezett polgárok erőfeszítése fenntartja a haladást.  És néha vannak olyan napok, mint ez a mai is, amikor egy villámcsapás hirtelenségével érik be a kitartó erőfeszítések gyümölcse" – vallotta Barack Obama televíziós beszédében, már-már könnyekig hatódva, utalva arra, hogy az Egyesült Államok mindegyik tagállamában elismertté vált a melegek házassága. A bejelentést követően a Fehér Ház hivatalos Twitter-oldalát szivárvány színűre festették. És ezt követte a tömegörület. Embermilliók értettek egyet a döntéssel a demokrácia, a szabadság és egyenlőség nevében. Mámorosan vagy felelőtlenül, de megint milliós arányokban osztottunk egy olyan elvet, amin talán gondolkodni is kellene. Ne csupán az egyén szabadságjogaival hadonászni és ezzel kiszúrni egy félretájékoztatott, félrenevelt társadalom szemét. Mert mit is feltételez ez a törvény? „Az Egyesült Államok a 21. ország a világon, ahol legalizálták a melegházasságot. A egynemű házaspároknak ezután egész Amerikában járni fognak azok a kedvezmények és támogatások, amelyek a heteroszexuális házaspároknak is, és a házasságkötés ténye megjelenik majd a születési anyakönyvi kivonatukban és a halotti bizonyítványukban is.” (forrás: index.hu) Nem kell sokat találgatni, hogy a másik 20 ország hol található. Nem Ázsiában vagy Afrikában, ez bizonyos. Ez a fehér ember angolszász kultúrájának felvilágosult terméke.

Párizs, 2015. november 13. Megjegyzem: péntek 13. A legvéresebb vérfürdő. Vagy mégsem. Csak ez Párizsban történt. Európa szíve, ahol minden fáj, amit a szabad világnak titulált Demokrácia elszenved. Az itteni áldozatok százszorta értékesebbek, fontosabbak, gyászolhatóbbak, mint a világ más pontjain kínhalált szenvedők. Mert ezek az áldozatok szabademberekként estek áldozatul a gonosznak. Mert ők a mi kultúránk áldozatai. A „Je suis Charlie!” és a szivárvány-twitteres Fehér Ház kultúrája újra hamut szór fejére. „Szeretlek, Párizs!” – kiáltják a facebookon milliók, akikkel most ezt kiáltatja az erőszakkal Demokráciát (Szklavokráciát?) Afrikába és Közel-Keletre építő-telepítő-beoltó Nyugat. És már szabadon indulhatnak a bombázó repülők az iszlám terroristái ellen. Ady Gare de l’Est-je menekültekkel telítve. Egy idegen kultúra menekülői/menekültetjei kérnek, követelnek megélhetést ott, ahol jóformán nekünk, európaiaknak sem adatott meg. És sztrájkolnak a keresztek ellen, és ez a sztrájk kapóra jön a liberális befogadó, de keresztényellenes Nyugat politikájának. Itt az ideje lerombolni bölcsőjében a kereszténységet, és a terrorizmus ellen vívott háború ürügyén, itt az ideje lerombolni az iszlámot is. Múltjától, gyökereitől, hitétől fosztott tömegmasszát kell teremteni, amelyet a lelkiismereti szabadságra nevelve, alternatív döntések elé állítanak: Mit választasz: vallást vagy vallástalanságot? Valamit vagy valaminélküliséget? A Valami gerincre épített szabály, elvárás, szokás, korlát, határ. A Valaminélküliség légkönnyű, pihe-puha szabadság. A félrevezetett milliók döntenek, mert a demokrácia kegyes hozzájuk: Je suis Charlie!, szivárványos facebook, I love Paris!

És mindeközben a lenácizott Magyarország kerítést emel: a szélsőjobb diktatúra jelképét építi. És mérlegel: mit nyer, mit veszít a migránsokon. És befogadásuk ellen dönt. Hurrog a balliberális Európa. Fütyül, toporzékol. És csendben kerítést emel Ausztria és Németország, és határőröket küld Csehország, Szlovákia, Lengyelország, és végül határzárt rendel el Franciaország, és kijárási tilalmat vezet be Brüsszel. Brüsszel, vagyis Európa fővárosa. Talán a szabadságelv tévedett volna? És a megtévedt Európa bűnbakot keres, ujjal mutogat. És megint Magyarország felé. Büntetni akar: mert a magyar állam nem figyelt kellőképpen a migránsok jogaira.

Ákosnak még van mersze énekelni, és szót szólni a nő nőisége mellett és férfiassága ellen. Telefontársaság és állam megnyilvánul az ügyben. Jog- és rendvédők állnak egymással szemben... pedig csak egyszerűen a világ természetes rendjéről esett szó. Ákos a NŐ mellett állt ki.

Az alternatívák adva vannak. Színt kell vallanunk. A langyos középút a gondolatlanság talajára vezet csupán. Álljunk meg egysíkra terelt, futásra kényszerítet világunk mezsgyéjén és keressük meg a horizontokon túli világokat, az elfelejtett/elfeledtetett lehetőségeket, és éljünk velük.

A Turul-Sas Hagyományőrző Egyesület idén szemlélődésre ítéltetett, minekutána csak egyetlen nyertes pályázatot kivitelezhetett. Az „Egy magyar tagozatos óvodacsoportért” pályázatunk a Bethlen Gábor Alap által lett támogatva 150000 forint értékben. Ezt a teljes összeget a nagybányai Otilia Cazimir Óvoda bútorzati felszerelésének kibővítésére szántuk, ami 2100 lejes támogatási összeget jelentett a helyi Katicabogár-csoport magyar gyerekei számára. Ebbe az összegbe két katicabogár-munkaasztal, nyolc szék és hat pótágy fért bele. Azon túl, hogy feladatunknak tekintjük a magyar nyelvű oktatásban részt vállaló gyerekek, diákok támogatását, nevelését, akár szórakoztatását is, célunk megértetni a felnőtt korosztállyal is, hogy gyerekeink nem csak a jelenünket, de jövőnket is jelentik. Tetteink önzetlenségében ott rejlik a nagyfokú önzőség: a szülőben a gyereknevelés partnerét keressük, hogy mostani óvodásaink józanul mérlegelő, értelmes felnőttek legyenek, hogy döntéseiket ne a múló divat, hanem a mélyből gyökerező hagyomány szerint hozhassák meg. 

Újra és újra hitet teszünk európai magyarságunk értékei mellett, amelyek így, Karácsonykor, kiemelten fontossá válnak: a bennünk is megszülető Krisztus nem filantrópiája (emberszeretete) miatt jön közénk (bár ez a nagyszerű isteni gesztus), de sokkal fontosabb, hogy a Megváltó arcunkat a Teremtője felé fordítja, így mindannyiunkat theofil-értékűvé tesz, vagyis Isten barátjává. Áldott Karácsonyt és boldog új évet kívánunk mindannyiunknak!

Nagy-Jenei Zoltán