Évértékelőt tartott az RMDSZ Máramaros megyei szervezete, ahol Pintér Zsolt a szervezet megyei elnöke értékelte az elmúlt időszakot. Az eseményen húsz helyi szervezet képviselői vettek részt, köztük Bónis István, az RMDSZ korábbi parlamenti képviselője is.
Az évértékelő találkozón Pintér Zsolt részletesen beszélt a szervezet elmúlt három és fél évének tevékenységéről, hangsúlyozva, hogy az RMDSZ elsődleges célja mindig a magyar közösség mindennapjainak jobbá tétele volt. Külön köszönetet mondott mindazoknak, akik az elmúlt évek során nap mint nap dolgoztak a szervezet sikeréért.
Az elnök beszédében arra is rámutatott, hogy a közösségek felébresztése és a problémák megoldása nem lehetetlen feladat, hiszen minden helyzetre található válasz, ha megfelelő hozzáállással közelítjük meg. Emlékeztetett arra, hogy a parlamenti választáson mindössze pár száz szavazaton múlt a képviselet, és a kampány sikerének kulcsa három tényezőben rejlett: a képviselőjelölt kitartásában, a közvetlen kapcsolatteremtésben a helyi közösségekkel, valamint a közösségi média használatában. Hangsúlyozta, hogy ezek a tényezők a jövőben is nélkülözhetetlennek lesznek.
Pintér Zsolt az eredmények mellett a kihívásokról is beszélt. Mint mondta, bár sok helyi szervezet elismerésre méltó eredményeket ért el, még mindig van hová fejlődni. Jelenleg száz magyar választóból csak ötvenet sikerült elérni, ami azt jelzi, hogy a közösségi mozgósításban van még tartalék. Arra buzdít mindenkit, hogy a következő időszakban is tartsák szem előtt a közösség szolgálatát, hiszen ez a munka hosszú távon a magyar közösség jövőjét határozza meg.
Beszédének végén a jövő év feladatait is ecsetelte a megyei szervezet elnöke. Hangsúlyozta, hogy minden helyi szervezetnek világosan meg kell határoznia céljait a közeljövőre, és kiemelte, hogy négy szervezet számára elsődleges feladat lesz a helyi tanácsba való bekerülés, Kapnikbánya, Rónaszék, Nagybocskó és Kövesláz-Kistécső. Az elnök szerint a siker kulcsa a türelem és az emberekkel való közvetlen kapcsolattartás: „Mindenkinek az ajtaján be kell kopogni, mindenkit meg kell hallgatni, még akkor is, ha a problémákra azonnali megoldás nem lehetséges” – fogalmazott. Külön hangsúlyt helyezett arra, hogy a következő választmányi tagok megválasztása során olyan személyek kerüljenek a szervezetbe, akik hajlandóak aktívan dolgozni és a közösség érdekeit előtérbe helyezni. Végezetül elismerte, hogy a román nyelvű kommunikáció hatékony eszköznek bizonyult az elmúlt időszakban, és hangsúlyozta, hogy ennek a munkának a folytatása kiemelten fontos lesz a jövőben is.
Zahoránszki Brigitta, az RMDSZ parlamenti képviselője az évértékelőn kiemelten köszönetet mondott a helyi elnököknek és a kampányban résztvevő csapatoknak. Hangsúlyozta, hogy ezek az emberek nemcsak a választások tétjét értették meg, hanem elkötelezetten dolgoztak a közösség érdekében. Beszédében rámutatott, hogy a választási kampány valójában a választások másnapján kezdődik, és ők már most elkezdték a 2028-as kampányra való felkészülést. Rónaszék és Kövesláz példája mentén pedig arra világított rá, hogy nélkülözhetetlen növelni a magyar iskolába járó gyerekek számát, hiszen a magyar oktatás a magyar közösség megmaradásának zálóga.
Az elmúlt hetekben a szervezet életében több változás is beállt: Orosz Krisztofer-Levente a történelmi Máramaros ügyvezető elnöke lemondott tisztségéről, miután Máramarossziget alpolgármestere lett. Döntését azzal indokolta, hogy a következő időszakban teljes gőzzel szeretne a hivatali munkájára összpontosítani. Vicsai János a választások után lemondott az RMDSZ sülelmedi, szamosardói, monói és szamoscikói szervezet éléről, ugyanis elérkezettnek látta az időt arra, hogy több évtizedes munka után átadja a stafétabotot. Köszönetet mondott az elmúlt 35 év együttműködéséért és felhívta a résztvevők figyelmét arra, hogy az oktatás továbbra is elsőszámú prioritásként kell mindenki szeme előtt lebbegjen.
Bónis István, korábbi Máramaros megyei parlamenti képviselő, elsősorban gratulált a három és fél évvel ezelőtt végrehajtott területi szervezetek egyesüléséhez, amelynek eredményeként jöhetett létre a megyei szervezet. Visszaemlékezett aktív politikai pályafutására, amikor több társával együtt attól tartottak, hogy visszavonulásuk után nem lesz ki átvegye a vezetést. Az évértékelő találkozón azonban elmondta, örömmel látja, hogy a szervezet mégis jó kezekbe kerül, és jelenleg megfelelő irányítás alatt áll.
Forrás: mmhm.ro (Máramarosi Hírmondó)
MEGBÍZHATÓ HITELAJÁNLAT Sziasztok, SZELECZKI GÁBOR vagyok, becsületes, 1 órán belüli gyorskölcsönt nyújtó online (...)
MEGBÍZHATÓ HITELAJÁNLAT Sziasztok, SZELECZKI GÁBOR vagyok, becsületes, 1 órán belüli gyorskölcsönt nyújtó online (...)
AZONNALI PRIVÁT ONLINE HITELEK Helló, ROMHANYI ANIKO vagyok, legális és megbízható hitelező. kölcsönöket kínálok. (...)
adj fel hirdetést
VÉLEMÉNYEK, cikk kommentek