GaGa
2024. augusztus 20., kedd István napja
árfolyam:
1 euro = 4.9769 RON
1 dollár = 364.3531 RON
100 forint = 0.0536 RON

Élőzenés táncházzal zárta az évadot a SZIGET Táncegyüttes

| Vélemények 0 | Nyomtatom | A+ | A-

Koncert és táncház a Borfolk zenekarral.


Az egyik máramarosszigeti vendéglőben megtartott táncházban a budapesti Borfolk zenekar húzta a talpalávalót. Az eseményen több mint hetvenen vettek részt.

A Borfolk zenekar - Bortárs zenei műhely célja az autentikus magyar népdal és népi tánczene megőrzése, ezen belül legfőképpen a borral, mulatással, bor mellett való nótázással kapcsolatos népi gyakorlat, valamint a kulturált borfogyasztás népszerűsítése. A zenekar elsősorban a magyar nemzeti falusi, paraszti hagyomány zenéjét játssza, de az utóbbi időben nagy figyelmet szentel neves magyar költők verseinek a folklórban való felkutatására és annak megszólaltatására.

A 2010-ben alakult zenekar a SZIGET Táncegyüttes és a Hollósy Simon Művelődési Egylet meghívására érkezett Máramarosszigetre.

Az eseményt koncerttel nyitották meg, melyen küküllőmenti, kalotaszegi és egyéb magyar tájegységek zenéjét szólaltatták meg, de elhangzott például Petőfi Sándor Falu végén kurta kocsma megzenésített változata. Az előadást éjfélig tartó táncház követte, ahol moldvai, felcsíki, széki, kalotaszegi valamint mezőségi zenékre táncoltak a résztvevők.

Az eseményt az Emberi Erőforrások Minisztériuma, a Csoóri Sándor Alap támogatta.

VÉLEMÉNYEK, cikk kommentek



Reklam


ff
Uj Szo

PIACZ, apróhirdetések

Do you need Finance? Do you need Finance? Are you looking for Finance? Are you looking for finance to enlarge your (...)

Loan Legális személyi kölcsönre van szüksége? Visszautasították a bankjai? Ilyen vagy olyan (...)

Sziasztok, személyi kölcsönt ajánlok Sziasztok, szeményi kőlőkt szállok Megbízható és megbízható magánhitelező vagyok; (...)

adj fel hirdetést
Rmdsz
noileg
GaGa
Reklam
Reklam
ff
banyavidek