Elhunyt BOCZOR JÓZSEF tanár

1937. szeptember 15. - 2016. március 14.

Megdöbbentő és hihetetlen, annak ellenére, hogy halálhíre már hamarabb is terjedt. Hirtelen, búcsúszó nélküli, megrendítő, számomra megdöbbentő volt. A téli napok nezhézségeit már gyenge aszkétaalkatával viselte egyre nehezebben.

Nem csoda, ha az ő korában sok a baj, itt-ott fáj az elgyengült test. Ha pedig a mindennapok nehézségeivel is külön birkózni kell, akkor bizonyára nehéz szó nélkül viselni a keresztet. Amúgy is szűkszavú volt. Nem panaszkodott. Ha pedig dolga akadt, akkor igyekezett azokat minél rövidebb idő alatt elvégezni, mert "sietnie kellett". Ha találkoztunk gyorsan elmondta mondanivalóját, ha kellett kérdezett és ment tovább. 

Ifjúkora élményekben gazdag, boldog ifjúság volt - egy darabig. Szívesen emlékezett több alkalommal is azokra a napokra. Újságcikkeiben több ifjúkori élményét elevenítette fel. A vonattal jártak középiskolába, amiről nagy élvezettel beszélt. Aztán az 1954-ben letett érettségije után, a helyi rádiósítási központnál is nagy odaadással dolgozott Felsőbányán. Újságírói hajlama és foglalatossága már akkor kezdődött, ami meg is maradt élete végéig, amikor önkéntesen közölt visszaemlékező cikkeket, majdnem hetente a Bányavidéki Új Szóban.

Az egyetemen a kor egyik legcsúnyább időszaka érte. Évfolyamtársai a rendszer kegyetlenségébe ütköztek. Az 1956-os magyar forradalom következményeit szenvedték. Ő valahogy "megmenekült". Kötő József, a politikai pályáján államtitkári tisztséget is betöltő egyik kedves kollágja volt. Magyar szakos tanári diplomát szerzett és szívesen vállalta, sőt különlegesen szerette a tanítást, Szinérváralján, Felsőbányán és Nagybányán. Magánszorgalomból tanulta az idegen nyelveket. Folyékonyan beszélt angolul, sőt tanított is, hollandul pedig nagyon rövid idő alatt tanult meg, fordítói és tolmácsolási munkát végezve tudásának eredményeként. 

Leghűségesebb és nagy barátai a könyvek voltak. "... érzem a testet, szellemet és lelket tisztító, észcsiszoló, továbbgondolkodásra késztető, kérdéseinkre választ adó könyvekből sugárzó pozitív energiát. Az ilyen könyveket megsimogatom, megszagolom, és úgy beszélgetek velük, mint hűséges barátaimmal." - írta egyik újságcikkében.

Rengeteget olvasott és nagy tudását mindig hasznosan gyümölcsöztette. Jelentősen járult hozzá a Műveltségszolgálat könyvtárának megalapításához. Az 1990-es politikai fordulatkor ős is reménykedett városának több magyar nemzetiségű polgárával együtt a jobb jövő ígéreteiben. Ez a vágyakozás később lelenkadt talán mindenkiben, de főleg, akiknek sajátos gondjaik is voltak.
A mérhető időt igyekezett jól használni, aztán csak egyből jött az átmenet a mérhetetlen idő-űrbe száguldozó szekerén. Boczor Józsefet elvitte. Pedig még maradt volna. Szívesen tűrte volna még egy ideig földi gondjait-bajait.

Pedig Ő is ismerte a tanítást: "Mert tudjuk, hogy ha e mi földi sátorházunk elbomol, épületünk van Istentől, nem kézzel csinált, örökké való házunk a mennyben." De neki dolga akadt ott fent, az örökkévaló házban. Azért pedig, amiért biztosan Krisztus ítélőszéke előtt jelent meg, "Ő is megjutalmaztatik a szerint, a miket e testben cselekedett, vagy jót, vagy gonoszt." Elnyeri örök jutalmát, ami csak jó lehet, hiszen tudjuk, hogy megérdemelten kapja azt. Sok jót tett, kiemelkedően jó ember volt.

Sajnálom, hogy elmentél! 

Nyugodj békében!

(Hitter Ferenc)