Egyházi hírek

A Nagybánya-Újvárosi Református Egyházközségtõl helyezték örök nyugalomra Pinti Ödönné született Lakner Rozália testvérünket, akit 91 évesen szólított magához az Úr.

* A Nagybánya-Óvárosi Református Egyházközségtõl helyezték örök nyugalomra Seres Lajos (72), Bándi József (72) és Rákosi István (72) testvéreinket.

* A nagybányai katolikus Szentháromság plébániától helyezték örök nyugalomra Baumgartner Tibor (62), Dorolþan Maria (84) és Einholcz Eberhardt Jakob (72) testvéreinket. Nyugodjanak békében!

* Krisztus Király Plébánia - Papszentelés és primicia a  Szatmári Egyházmegyében

Július 4-én, szombaton a szatmári székesegyházban papszentelésre kerül sor. A nagybányai születésû Leabu Marius diakónust és a sárközújlaki születésü Fanea József diakónust Nm. és Ft. Schönberger Jenõ püspök a 10 órától kezdõdõ szentmise keretében pappá szenteli. Leabu Marius elsõ szentmiséjét a veresvízi Krisztus Király templomban mutatja be július 5-én, vasárnap este a 18.00 órától kezdõdõ szentmise keretében a nagyszámú papság, rokonság és a hívek közösösségének ünneplésével. Minden imádkozni és ünnepelni vágyó testvért szeretettel hívunk és várunk.

Fanea József és Leabu Marius diakónusokat ennek kapcsán kérdeztük:

- Kérem, röviden mutatkozzon be.

- Leabu Marius ªtefan a nevem, Nagybányán születtem, és ott is éltem 15 éves koromig. Ekkor Bákóba mentem, a kisszemináriumba, majd beiratkoztam szeminaristának a Szatmári Római Katolikus Egyházmegye részérõl. Két évet töltöttem Gyulafehérváron, ami után a Püspök atya Miskolcra küldött, hogy a magyar nyelvet jobban elsajátíthassam, késõbb pedig Esztergomban folytattam tanulmányaimat.

- Fanea József István vagyok Sárközrõl. Egy egyszerû család elsõ gyermeke. Sárközön nõttem fel, ott kaptam olyan alapokat az óvodában, az elemi és általános iskolákban, amelyek nagy segítségemre voltak abban, hogy a Kölcsey Ferenc Fõgimnáziumban folytathassam a tanulmányaimat. A középiskolai évek, a Szent Alajos Konviktusban eltöltött hétköznapok alatt „lettem felnõtt”. Hálás vagyok a sárközi és a szatmári évekért, mert szüleim és tanáraim nem csak gondoskodtak, etettek, tanítottak, hanem neveltek is. Amúgy egy átlagos és nagyrészt nyugodt természetû ember vagyok, szeretek horgászni és olvasni, kedvenc szabadidõs tevékenységeim Róma és a Vatikán mûvészeti értékeinek a felfedezése és elmélyítése, jelenleg egyházjogot tanulok Rómában.

- Mikor érezte elõször a meghívást a papságra?

- (L. M.) Nem emlékszem egy adott, meghatározható momentumra. Számomra az egy hosszabb folyamat volt, amíg megértettem, hogy Isten a papságra hív. Kisgyermek korom óta ministráltam, és idõvel megszületett bennem egy kíváncsiság, majd egy vonzódás a papi hivatás felé. Ez késõbb egyre erõsebb lett.

- (F. J.) Családom vallásos szellemben nevelt. Isten szeretetét mindig is éreztem az életemben, s amióta az eszemet tudom, Istenrõl is tudok. Talán mondhatom, hogy a papi hivatás gondolata mindig is bennem volt, de nem akartam róla beszélni, és igyekeztem sokáig távol tartani magamtól. Úgy gondoltam, hogy egy Isten-kapcsolat nem feltétlenül jelenti azt, hogy valaki pap is kell legyen. Középiskolás idõszakom végén azonban ez a kérdés nem hagyott nyugodni, s bár teljesen más elképzeléseim és terveim is voltak, 19 évesen úgy döntöttem, hogy felvételemet kérem a Gyulafehérvári Papnevelõ Intézetbe.

- Mit jelent számára a papi hivatás, milyen elõképe van a papságról?

- (L. M.) A megszentelt életre való meghívás hatalmas ajándék, amit nem érdemlek meg, és nem tudom megmagyarázni, miért kaptam. Csak elfogadni tudom, és hálát adni érte az Istennek.

Már gyermekként felkeltette az érdeklõdésemet Pio atya: elõször a szakálla tetszett meg, de késõbb az egyházhoz való hûsége és önátadása fogott meg. Pio atya mellett Don Bosco és Vianney Szent János példája gyakorolt rám hatást.

- (F. J.) Amikor papképzésre jelentkeztem, céljaim voltak. Mégpedig azt mondtam az elsõ években: ha úgy látom, hogy „nem leszek jó pap”, azonnal elmegyek innen. A teológiai évek alatt és Ilyés Zsolt lelkivezetõm segítségével sikerült azért magamban néhány dolgot helyre raknom. Ahogy nincs két teljesen egyforma ember, úgy nincs két egyforma papi hivatás sem. Én egy rendkívül sok hibával, és tökéletlenséggel „megáldott” ember vagyok. Soha nem leszek hibátlan és szerintem botlásaim végigkísérik majd az életemet. De Isten nem azért hívott meg a papságra, mert sok jó tulajdonságom van, hanem azért, mert... fogalmam sincs. Erre csak annyit felelhetek: ha nem pap lennék, nem lennék önmagam. Mindazokat az értékeket, amelyeket ajándékba kaptam Istentõl, a papi hivatásomat gyakorolva szeretném kamatoztatni. Ebben látom életem értelmét.

- Hogyan tekint vissza a teológiai évekre?

- (L. M.) A teológián eltöltött évek szépek és gondtalanok voltak. Az elején mondjuk azért kicsit nehéz volt, amíg megtanultam magyarul... Lehetõségem volt két szemináriumban is élni, megismerni nagyszerû embereket, és sok barátságot kötni.

- (F. J.) Nyolc év képzés van mögöttem, s ez bár soknak tûnhet, mégis azt mondom, hogy még nagyon az elején vagyok. Ez idõ alatt felhalmozhatatlan élménnyel és értékkel gazdagodtam, bár nem mindenre emlékszem szívesen vissza. Mégis egy teológián, szerintem a Jóisten a legnagyobb megtartó erõt a barátokon keresztül adja. Ezt én így tapasztaltam meg. Az elmúlt évek alatt Isten mindig gondoskodott arról, hogy legyenek olyan barátaim, akiken keresztül megérezhetem az Õ jóságát, szeretetét és nem utolsó sorban figyelmeztetését, dorgálását is.

- Hamarosan pappá fogják szentelni. Milyen érzésekkel áll elébe?

- (L. M.) Várakozom, nem igazán izgulok, de türelmetlen vagyok.

- (F. J.) Egy pozitív félelem van bennem, és természetesen már nagyon várom, bár nem a papszentelés, hanem papi hivatásom betöltése életem célja. Egy fontos állomás elõtt állok. Érdekes érzés, hogy nemsokára gyóntathatok, szentmisét mutathatok be. Ám szerintem egy papnak az is nagyon fontos, ami a szentségek, szentelmények kiszolgáltatásán kívül esik. Ami igazán nagy kihívás, az az, hogyan tudom majd életemet a hivatásomhoz igazítani. Ezért kérem a Szentlélek megerõsítését, és mindenki imáját.

- Mit vár a papságtól, milyen pap szeretne lenni?

- (L. M.) Olyan pap szeretnék lenni, aki megéli azt, amit prédikál.

- (F. J.) Elsõsorban hûséges, másodsorban pedig vidám. Szeretnék mindig örülni annak az ajándéknak, amit kaptam, amiben az életem élem. Még két év van hátra, hogy befejezzem a tanulmányaimat, aztán az egyházmegye bármely pontjára kerülhetek. Papként azzal a lelkesedéssel szeretnék szolgálni késõbb, amely a teológiai éveim alatt is megvolt bennem. Bízom benne, hogy bárhova kerülök is, alkalmazkodni tudok majd a helyzetekhez, körülményekhez, emberekhez. Igyekszem minél kevesebb elvárással bárminek is nekifutni, hogy minél kevesebb csalódás érjen.

- Ön szerint hogyan, mivel kell egy pap Krisztus megjelenítõje legyen az emberek között?

- (L. M.) A pap, de a világi hívõ is elsõsorban az élete által tudja jelenvalóvá tenni Krisztust a világban: követve tanítását, folyamatos kommunióban, egységben vele. A pap ugyanakkor talán nyitott és elérhetõ is kell legyen. Egy igazi pásztor  békés, hogy meggyógyítson és megerõsítsen másokat, de határozott és elszánt is, hogy megvédje a rábízott nyájat a „farkasok” támadásaitól.

- (F. J.) Minden megkeresztelt ember kötelessége hirdetni és élni az evangéliumot, az örömhírt. Számomra egy pap ennek az örömhírnek egy sajátos követe, s csakúgy, mint annak idején Jézus, minden módot és lehetõséget megtalál, hogy a világba sugározza a Reményt! Azt sugallja már a jelenléte is, hogy Isten szeret mindenkit és elfogad olyannak, amilyen. Hirdeti, hogy Jézus megváltotta a világot és megszabadított mindenkit a bûntõl. Ezt nem képmutatóan, nem nyálas szövegeket mondva teszi, hanem valóban hiszi és éli.