Egy kapnikbányai a világban

Nyáry Krisztián írása Papp Simon geológusról.

A 67 éves olajkutató mérnök nyugdíjazása után is mindennap dolgozott. Évtizedek óta a világ legjobbjának számított a szakmájában, ő tárta fel Magyarország, Románia, Szerbia, Horvátország, Törökország, Albánia, Kanada és Ausztrália legfontosabb olaj- és gázmezőit. Amikor 1953-ban letettek az asztalára egy térképszelvényt kutatási adatokkal, tévedés nélkül mondta meg, hol érdemes fúrni. Munka után azonban nem mehetett haza, őrei visszavezették a cellájába. Papp Simon, a magyar olajbányászat megteremtője életfogytiglani büntetését töltötte. Szabotázs miatt kiszabott halálos ítéletét csakis azért változtatták meg, mert nélküle megbénult volna a magyar olajipar. Munkájáért cserébe külön kedvezményként megengedték neki, hogy havonta levelet váltson vidékre kitelepített feleségével. Sokáig nem értette, miért írógépen, aláírás nélkül jönnek a levelek. Hét év után engedték kegyelemből szabadon. Csak akkor tudta meg, hogy évekig az ÁVH levelezett vele halott felesége nevében, nehogy esetleg bánatában abbahagyja a munkát. Páratlanul becsületes szakember volt, akit a nyilasok és a kommunisták is szabotázzsal vádoltak, amikor kiapadt egy-egy olajkút. Pedig neki köszönhetjük, hogy Magyarország kőolaj- és földgáztermelő országgá vált.

Az 1886-ban (Kapnikbányán) született Papp Simon a híres bányászváros, Nagybánya gimnáziumában érettségizett, itt szeretett bele az ásványtanba. Ezt követően a kolozsvári egyetemen szerzett geológusi oklevelet. Tehetségére hamar felfigyeltek, 1910-ben Erdélyben részt vett a kissármási gázmező feltárásában, ahol Európa akkor legjelentősebb földgázkútját nyitották meg. Az első világháborúban a hadviseléshez már nélkülözhetetlen volt a kőolaj. Papp Simon fiatal kora ellenére kulcsszerepet játszott az Osztrák-Magyar Monarchia területén található – mai erdélyi, szlovákiai és horvátországi – gáz- és olajmezők feltárásában. Munkájára „bányatanácsos-főgeológusként” később egyformán igényt tartott a Tanácsköztársaság és a visszaállított királyság kormánya is. Képes volt egy területen a dombok formájából megmondani, hol érdemes kutatófúrásokat végezi.

Nem véletlen, hogy 1920-tól kezdve a legnagyobb nemzetközi nagyvállalatok alkalmazták. Papp Simon 12 évig tárt fel kőolajmezőket a világ számos országában, lényegében egyfolytában utazott. Nemcsak Európa és Amerika számos országában volt szükség a szaktudására, hanem Ausztráliában, Új-Guineában, Tasmániában és a Fidzsi szigeteken is. Biztos volt benne, hogy idehaza is rejt még a föld jelentős olajkészleteket: „Iparkodtam meggyőzni az illetékes magyar hatóságokat, hogy (…) a megcsonkított Magyarországon is feltárhatunk szénhidrogéneket. Ebbéli törekvésem azonban nem volt sikeres.” 1932-ben elege lett a világjárásból. Hazatérése után a kormányzati illetékesek helyett a világ egyik legnagyobb olajvállalata, a Standard Oil vezetőit sikerült meggyőznie arról, hogy érdemes pénzt áldozni a magyarországi kutatásokra. Főgeológusként 1937-ben jelentős mennyiségű földgázt és jó minőségű kőolajat talált Zala megyében. Megalapították a Magyar–Amerikai Olajipari Rt-t (MAORT), amely néhány év alatt az egyik legjelentősebb hazai iparvállalat lett, termelésük teljes egészében fedezte az ország növekvő kőolajigényét. Papp Simon sokoldalú mérnöki tudását dicséri, hogy nevéhez fűződik a zalai olajmezőket Budapesttel összekötő csővezeték kiépítése is, amely akkor Európa leghosszabb kőolajvezetékének számított.

A magyar olajipar történetében és Papp Simon életében egyaránt sikeres időszaknak a második világháború vetett véget. 1941 végén Magyarország megszakította a diplomáciai kapcsolatait az Egyesült Államokkal, a MAORT amerikai vezetőit kiutasították az országból. Államosítás nem történt, de a háború miatt olajra éhes kormány „használatba vette” a céget, amelynek vezetésével az amerikaiakkal egyetértésben Papp Simont bízták meg. A kormány – német nyomásra – kezdettől a termelés növelését szorgalmazta, akár a kutatások rovására is. Papp megpróbálta elmagyarázni nekik, hogy a kutak hozama egy idő után csökkenni fog, és ha nem tárnak fel újabbakat, akkor pótolni sem tudják majd a kiesést. Figyelmeztetése süket fülekre talált, így 1943-tól kezdve fokozatosan csökkenni kezdett a kitermelt kőolaj mennyisége. A politika válasza sem késlekedett. Nem sokkal a nyilas hatalomátvétel után az új iparügyi államtitkár magához kérette Papp Simont, és közölte vele, hogy a nyilaskeresztes párt szabotálással vádolja, amiért nem igyekszik több olajat termelni. Bűnéül rótták fel azt is, hogy cég zsidó származású kulcsembereit továbbra is foglalkoztatja. Talán csak azért nem lett nagyobb baja, mert időközben a németek is szívesen rátették volna a kezüket a vállalatra. Papp Simon technológiai problémákra hivatkozva időhúzó taktikát választott, és ezzel sikerült megakadályoznia a legfontosabb berendezések leszerelését és Németországba hurcolását.

A háború után a MAORT-ot elvileg nem fenyegette az államosítás veszélye, hiszen egy szövetséges ország állampolgárainak tulajdonában volt. Az amerikai menedzserek is visszatértek, a vezérigazgató továbbra is Papp Simon maradt. A színfalak mögött azonban a formálódó új hatalom is szemet vetett az óriási vagyonra. Kormánybiztost rendeltek ki a céghez, aki mindenáron a termelés növelését erőltette, a kutatások folytatását akadályozta. Papp Simon ismét csak figyelmeztetni tudott arra, hogy a kitermelés erőszakos növelése katasztrofális következményekhez vezethet. A következő évben az amerikai tulajdonosok búcsúlátogatásra hívták a 61 éves szakembert New Yorkba, és hivatalosan is bejelentették nyugdíjazását. A jutalmakkal és elismerésekkel elhalmozott Papp Simonnak ekkor tanácsolta egy kollégája, hogy ne térjen vissza a kommunista Magyarországra. Azt válaszolta, hogy semmi oka nincs rá, hogy féljen hazajönni. Nem sok idő adatott neki nyugdíjasként. 1948. augusztus 12-én két ávós tiszt ment érte a lakására. Feleségének annyit mondtak, csak néhány órára viszik el, hogy tanúvallomást tegyen. Hét esztendeig nem mehetett haza.

Kihallgatása még aznap éjjel megkezdődött az Andrássy út 60-ban. Kihallgatótisztje nyíltan közölte vele, hogy nagyszerű fogásnak tartja, mert Papp egyetemi tanár, akadémikus és vezérigazgató, s ez nagyszerű alkalmat biztosít egy nagy propagandaértékű szabotázsper megszervezésére. A következő napokban a cég összes vezetőjét letartóztatták, köztük az amerikaiakat is. Mindegyiküket válogatott fizikai és lelki kínzásoknak vetették alá. Az amerikaiak „beismerő vallomását” az ávósok Papp Simonnal fordíttatták le, aki innen értette meg, hogy előbb-utóbb nála is elérik majd céljukat vallatói. A megkínzott ember ezután összesen huszonhét vallomást tett, amelyekben mindent elmondott, amit vártak tőle. „Bevallotta”, hogy 1945 előtt az olajtermelés növelésével segítette a nácikat, a felszabadulás után azonban csökkentette a termelést, hogy ezzel is károsítsa a népgazdaságot. E vallomástételek idején annyira elkeseredett, hogy az öltönyébe rejtett ciánkálival öngyilkosságot kísérelt meg, de őrei észrevették, és kimosatták a gyomrát.

A népes közönség előtt zajló perben Papp Simon alig védekezett. A népügyész vádbeszéde szerint „Papp Simon csak Hitlernek, a magyar nép hóhérainak, Horthynak, Szálasinak volt hajlandó termelni, de nem akart olajat adni a saját földjén szántó magyar paraszt traktorának, az államosított gyáraknak, a kizsákmányolás és elnyomatás alól felszabadult magyar népnek”. A színjáték ezzel le is zárult. A bíróság „a demokratikus államrend megdöntésére irányuló bűncselekmény” miatt Papp Simont halálra ítélte. Néhány beavatott kezdettől fogva tudta, hogy Papp Simon halálos ítéletét nem fogják végrehajtani, mert szakértelmét az állam nem tudja nélkülözni. Így is lett: 1949 januárjában a geológus büntetését „kegyelemből” életfogytiglani fegyház büntetésre változtatták másodfokon. Számos börtönben megfordult fogva tartásának hét éve alatt, és mindenütt dolgoztatták. Ő örült az értelmes feladatoknak, az állam pedig az ő segítségével tartotta életben a magyar szénhidrogén-kutatást. Cellájában tanulmányozta a különböző mérési eredményeket, és megjelölte azokat a helyeket, ahol fúrásokat javasolt. Így fedezte fel a nagylengyeli olajmezőt 1951-ben, amely tíz évig Magyarország legfontosabb lelőhelyének számított. Fogvatartói cinizmusára jellemző, hogy még a recski kényszermunka tábor vízellátásának megvalósítását is vele terveztették meg.

1955 júniusában engedték szabadon „kegyelemből”, csak ekkor tudta meg, hogy felesége már nem él. A börtönévek miatt nyugdíjjogosultsága megszűnt, így 70 évesen újra munkát kellett vállalnia. Az Országos Kőolaj és Gázipari Tröszt beosztott geológusaként dolgozott tovább nagy szakmai alázattal. 1962-ben mehetett másodszor is nyugdíjba. A világ egyik legjobb geológusa 85 évesen hunyt el. Élete végéig küzdött a rehabilitációjáért, de nem szolgáltattak neki igazságot.

(forrás: Nyáry Krisztián Facebook-oldala)