Szeptember 10-én zajlott le a XII. Nagybányai Háló Találkozó a nagybányai Krisztus Király Templomban, melynek fővédnöke Msgr.Schönberger Jenő megyéspüspök volt.
A vidám, őszi reggelen Konrád Katalin, partiumi régióvezető, Kárpát-medencei Háló vezető, és Uglár Sándor kerületi főbogozó őszinte melegséggel és kedves, mély alázattal üdvözölte a Budapestről, Nagyváradról, Szilágycsehről, Zilahról, Nagykárolyból, Szatmárnémetiből, Máramarosszigetről, Felsőbányáról és Nagybányáról egybegyűlteket.
Ft. Román János nagybányai esperes „Értük könyörgök!” ragyogó, színvonalas előadása következett. A szónok elszavalta Túrmezei Erzsébet „Hollandiai emlék”c. versét, miszerint az álmokat komolyan kell venni.
Az Élet egy játék, amelynek határait komolyan kell venni – fogalmazott a tiszteletes. Platont is idézve, aki szerint az ember csak játékszer az Isten kezében. Szó esett a görög filozófia 3 alappilléréről:
1. nézet, észrevétel
2. szemlélődés
3. Orákulum
A Szentháromság templom esperes-plébánosának beszédéből Isten és emberszeretet sugárzott, idézte Szent Ágostont, „Isten beszél az emberben”; a nagy Szent szerint Isten beszél az emberben, Isten jelenléte erőt ad a terhekhez.
A kiscsoportos beszélgetések során továbbvitték a játék fontosságának gondolatát.
Üdítő színfoltként hatott a “Pletyka” című könnyű, párválasztásról szóló színdarab. Hompoth Lehel a nagykárolyi Stella Maris „Domus Klaus Winter” Integrációs Központ
vezetője a hátrányos helyzetű gyerekek integrációjáról beszélt, míg Gáspár Annamária kórházreferens, a Szatmári Egyházmegyei Kórházpasztorációs Irodájának munkatársa a betegeknek nyújtott segítség fontosságára és aktualitására hívta fel a figyelmünket.
A továbbiakban Konrád Katalin érdekes előadásában irányt mutatott abban, hogyan találjuk meg helyünket a világban.
Nagy érdeklődéssel hallgattuk Kovács Richárd, a városi önkormányzat képviselőjét, aki Nagybánya 2021-es Európa Kulturális Fővárosi esélyeit latolgatta. Azóta meghozták a döntést. Az álom összedőlt, Temesvár nyert, de a tervek megvalosítása nem lehetetlen.
A rendezvény Ft. Román János esperes zárószentmiséjével fejeződött be. A meghitt légkörű találkozó még erősebbre szőtte a közösségek, emberek, plébániák közötti kapcsolatot és megerősítette Istenbe vetett hitünket.
Köszönetet mondunk a szervezőknek, az előadóknak és Msgr. Schönberger Jenő püspök fővédnöknek.
Varga Gábor
Súlyos kölcsönök magánszemélyek között Súlyos kölcsönök magánszemélyek között Helló Egy nemzetközi pénzügyi intézmény (...)
Súlyos kölcsönök magánszemélyek között Súlyos kölcsönök magánszemélyek között Helló Egy nemzetközi pénzügyi intézmény (...)
Súlyos kölcsönök magánszemélyek között Súlyos kölcsönök magánszemélyek között Helló Egy nemzetközi pénzügyi intézmény (...)
adj fel hirdetést
VÉLEMÉNYEK, cikk kommentek