Két nemes célú karácsonyi koncert. Krisztus-Királyt ünnepelni gyûltek össze szép számmal a nagybányai Cosbuc utcai magyar baptista templomba 2014. december 26-án d.u 5 órára meghirdetett, immár hagyományossá vált, jótékony célból is rendezett karácsonyi koncertre.
János Csaba lelkipásztor kezdõ imája és üdvözlete után bejelentette, hogy a koncert végén összegyûlt adományok egészét a Schola Parentis Egyesületen keresztül a Németh László Elméleti Líceum segítségére ajánlják fel.
A rendezvényt a gyülekezet Nagyénekkara nyitotta meg. Elõadásukból kiérzõdött a ragaszkodás a hagyományokhoz és az eredetiséghez, a kottahûség. Karvezetõk: Bányai Ferenc és Bogya József. A Kiskórus fõleg kortárs szerzõk mûveit szólaltatta meg fiatalos lendülettel. Összharmónia a négyszólamúságban - ez érzõdött ki a háttérbõl a hallgatók felé, meg a csapatszellem, valamint a sok gyakorlásra szánt idõ, melyek alapjai és bizonyítékai színvonalas teljesítményüknek. Az énekszámok közötti rövid igemegyarázatokat Bogya Emese adta elõ tanárnõhöz illõ magabiztossággal, világosan és közérthetõen.
A karácsonyi énekek iránti szeretetükrõl tettek bizonyságot a Németh László díszvendégként megjelent iskola kórusának tagjai is, akik Fülöp Gábor karvezetõjükre figyelve a helyhez és alkalomhoz illõ szellemiséggel átitatva adták elõ a közismert és klasszikus énekszámokból összeállított mûsorukat. Énekszámaik között ének- és osztálytársuk, Koncsárd Balázs lépett elõ a karácsonyi ünnep lényegét illetõ magyarázatokkal.
Váradi Izabella igazgatónõ felszólalásában külön is méltatta teljesítményüket, s az iskolai oktatásban elért eredményeiket, melyekkel az iskola hírnevét öregbítik közelben és távolban. Kitért gondjaikra, küzdelmeikre, törekvéseikre az egyre színvonalasabb anyanyelvi oktatás érdekében, számítva az egyházak és a szülõk támogatására is.
Az est hangulatát színesítették a két gimnazistapáros külön zeneszámai: Vári Irisz fuvola, akit fivére, Titusz kísért zongorán, illetve Andra Bujor hegedû- és Kaszta Norbert zongorajátéka.
Az adományokból begyûlt összeget helyben átadták a fent említett egyesület képviselõjének.
A gyülekezet lelkipásztora megköszönte minden jószívû adakozó jelenlétét, az önkéntes felajánlásokat, s a Csendes éj... kezdetû ének után ki-ki szellemileg, lelkileg gazdagabban térhetett haza.
***
Két nap múlva, december 28-án, vasárnap délután újra felcsendült az ének a templom kupolája alatt. Valamivel több zenei aláfestéssel és alkalmi istenes versekkel fûszerezték az énekkar elõadásait. A hallgatóság is nagyobb volt, mint két nappal korábban. Akárcsak az elmúlt években, e rendkívüli templomi szolgálat ezúttal is a szilágycsehi Down-kóros gyerekeket gondozó otthon anyagi gondjainak enyhítésére szolgál. S valóban nyíltak a szívek és az adakozásra kész kezek. Az intézményt képviselõ Nagy Erszébet könnybe lábadt szemekkel köszönte meg minden jóakaratú nagybányainak az önzetlenséget, segítõkészséget.
A szervezõk válasza erre csak egy lehet: ,,Aki azért tudna jót cselekedni és nem cselekszik, bûne az annak” – írja a Biblia. S ez a lényege a ,,szeretet ünnepének” nevezett karácsonynak is: ,,ha szeretet nincs bennünk, semmik vagyunk.”
Kaszta István
Bányavidéki Új Szó
Tordai Angela A nevem Tordai Angela, debreceni vagyok, most kaptam meg a hitelemet a Patricia Kingsman (...)
Patricia Kingsman A nevem Patricia Kingsman, 2025 új legális hitelezője vagyunk, és szeretnénk segíteni minden (...)
hogy naponta maximum 1000 dollárt vegyek ki maximum 20 napig Az ATM-kártyámat már beprogramoztam, és üresen kaptam, hogy naponta maximum 1000 dollárt (...)
adj fel hirdetést
VÉLEMÉNYEK, cikk kommentek