Az egykori nagybányai ISTVÁN SZÁLLÓ építésérõl

A nagybányai városi tanács által patronált ez évi nyári szabadtéri zenei napok alkalmával, a CSÁRDÁSKIRÁLYNÕ és Verdi TRAVIATA címû operáját felvezetõ konferansz többször is hangsúlyozta, hogy a színpad mögötti, mostanában megújult „Minerul” nevet viselõ szálloda és moziterem elsõ átadása 1874-ben volt.

Az elhangzott tudatos, vagy véletlen történelmi fordításnak minõsülõ megállapítások hallatán rövidesen Nagybánya levéltárának és az itt megjelent NAGYBÁNYA ÉS VIDÉKE nevû hetilap böngészéséhez fogtam és a leszûrt következtetéseket az alábbiakban olvasóinkkal is megosztom:

Egy új szálloda és vendéglõ felépítésének szükségessége már az 1860-as évek második felében is felmerült. Az elsõ konkrét lépéseket ebben az irányban a városépítõ bizottság 1871-es ténykedései jelentették. A városi tanács határozatai nyomán a fõvárosi Benkõ és Kolberg építészeti intézet szerkesztésében építési terv készült. A város a Magyar Földhitelintézettõl 70.000 forintnyi kölcsönt vett fel. Az anyagbeszerzéssel párhuzamosan még ugyanezen évben „az ócska városháza épületét” lebontják, helyén a földmunkálatokkal, sõt az alapozással is elkészültek. Az eredeti elgondolás szerint az épületnek 1872. végére készen kellett lennie. A Schneider Mihály vezette kõmûves munkálatok körül nem is volt sok fennakadás, de Walter János asztalos és Rupp Imre lakatosmunkái egy kicsit késtek és az épület fedélzete is csupán 1874. januárjára készült el. A hóolvadás után tapasztalniuk kell, hogy az eredetileg megépített csatorna a sok lezúduló vizet képtelen elvezetni. A hibák kiküszöbölésén Hipper Frigyes vezetésével dolgoztak és az év szeptemberére a munkálatok elkészültek. Az eredetileg tervezett 79.228 forintnyi költségtervezet, az elõre nem látható és a javítási költségekkel együtt több mint 14.500 forinttal többre sikeredett és ezért a város pénztára a végelszámolásnál 93.731 forint 84 krajcárnyi költséget jelentett.

Az ízléssel felépült és berendezett szálloda és vendéglõ mintegy 31 évig igyekezett a követelményeknek megfelelni. 1905. augusztus 10-én azonban, hatalmas tûzvész nyomán teljesen leégett és a benne lévõ bútorzat és egyéb gyúlékony berendezés teljesen elpusztult. A romok látványa és a nem csekély anyagi veszteség annyira megbénította a várost, hogy ezek eltakarításához is csupán két évvel késõbb látnak hozzá. 1908. március 23-án azután, egy 32 városi polgárból álló kezdeményezõ közösség a városi tanács rendkívüli közgyûlésének összehívását kéri, ahol az újonnan felépítendõ „nagyszálló és színház”, máshol “városi szálló és vigadó” névvel illetett új, a leégetthez képest kibõvített építmény felépítésérõl határoztak. Az eredeti tervrajz és költségvetés, amelyet a budapesti Bálint és Jámbor nevû cég készíttetett, eredetileg 662.660 korona 57 filléres költséggel számol. (Ne felejtsük,  a századfordulón bevezetett 2 magyar korona 1 osztrák forintnak felelt meg!) Ennek biztosítása érdekében 1908. június 27-én, 41 „igen” szavazattal 570.000 korona kölcsönt vesz fel a város. De késõbb, a színházi berendezések fedezésére külön árlejtést szerveztek. Az építési tervek 1908. november második felére készültek el. Ezek az épület emeleti részén elhelyezkedõ 20 szállodai szobát, a földszintre középütt - ülõ és álló helyekkel együtt - 700 személyes színháztermet és e köré vendéglõt, kávéházat és viszonylag sok üzlethelyiséget jeleztek. Az épület homlokzati hosszúsága (az akkori nevén Rákóczi, mai elnevezésünk szerint a Régi fõtér) felé 62 méter, szélessége (a volt Kossuth, régebben Szatmári, mai ªincai illetve délre, a volt Szekér-tér, mai Béketér felé) 50-50 méter. Ez a terület tehát az egykori városháza, majd az 1874-ben átadott régi szálló és vendéglõ helye mellett, a volt Sóhivatal helyét is felöleli. Az építkezéseket eredetileg 1909. õszére szerették volna befejezni, de ez végül is egy évvel késõbb valósult meg.

A fõbb építési kivitelezõk, a Grünwald Testvérek, a Paschka és Társa és mások, valamivel hamarabb is elkészültek volna, de az építés idején több módosító javaslat, illetve határozat is született, amelyek ilyen vagy olyan formában a befejezést késleltették. Az egyik ilyen javaslat, az akkor már elismert festõ, Thorma János és baráti körétõl származott. Ezen elgondolás alapján, az épülettömb dél-nyugati részét közfürdõvé (kád és gõzfürdõ, valamint az ezt kiegészítendõ uszodával) akarták kialakítani illetve részben megnövelni. A javaslat - mely egy adott idõben a városi képviselõk többségének a melléállását is elnyerte - azon bukott meg, hogy a szálloda és környéke alatt a talajvíz magasan, a föld felszínétõl számított 2,3 méterre van; a város területének teljes csatornázása még nem készült el, ennek következtében a nagy mennyiségû használt víz elvezetése óriási nehézségbe ütközött volna, s fürdõterv kivitelezésérõl ezért le kellett mondani.

A magas talajvíz egyébként a színházterem színpadi szerkezetének a kialakítása területén is sok problémát szült. Az épület alsó falainak és padlózatának védelme érdekében, az egész épület alá 2,2 méter mélységben betont öntöttek s ezért késõbb, a szükséges 5 - 5,5 méteres süllyesztési mélységet lehetetlenné tette. Tehát itt is módosításokra volt szükség. Ennek ellenére az építéssel tovább haladtak és a Nagybánya és Vidéke 1910. április 10-i számában már így számolt be: „Még a nagyszállón is dolgoztak, de ezen a napon hatalmas tulipánokkal cicomázták a magasan kiemelkedõ homlokzatot; e héten helyezték el rajta a város szépen kifaragott címerét s felírták szecessziós betûkkel, hogy „István Király szálló”, majd egy hónappal késõbb: „A tulipános szálló rohamosan közeledik a befejezéshez... a boltok július 1-én megnyílnak, a vendéglõ augusztus 20-án, a színház pedig az õsszel nyílik meg”. A szálloda bérleti szerzõdése körüli késlekedés miatt ezzel még november 1-ig várni kellett. A már idézett hetilap tudósítása szerint a szálloda és az étterem bútorzatának átvétele után, délelõtt fél tizenegykor „a felszolgálás a nagy étteremben megkezdõdött... a vendéglõs Henczel Lajos mindent elkövetett, hogy a közönség meg legyen elégedve. Este szintén nagy társaság gyûlt össze. Úgy az étteremben, mint a kávéházban is Jóska zenéje csak úgy zúgott a díszes helységekben. Mai naptól tehát meg lehet szállani a díszes „István király”-ban.” A szálloda megtekintése ezen a napon ingyenes volt. Egy héttel késõbb a vendéglõben a városi bányászzenekar is fellépett.

A színházterem megnyitására a helyi Teleki Társaság vállalkozott. Eredetileg ennek megnyitása is október 1-re volt kitûzve, de a színházi kellékek késése miatt erre csupán október 16-án került sor. A kilenc számból álló elõadásra jegyek vásárlásával lehetett bejutni. A 3 körpáholyba, a jobb és baloldali 8-8 oldalpáholyba, a támlásszékes és zártszékes ülõhelyekre, ezek elõkelõsége arányában egy-egy jegy 12, 8, 2, 1,6 és 1 koronás áron, a földszinti álló helyet 40, a karzaton pedig 30 filléren lehetett helyet foglalni. A színházteremben összesen 400-nál több ülõhely volt, az állóhelyekkel együtt pedig 700 személy is elfért. A színházterem próbavilágítását már pár nappal korábban megtartották. „Kigyúlt a sok körte s a szép fehér boltívek, az elegáns páholyok csak úgy ragyogtak a tündéri fényben. VÉGRE ELÉRTE NAGYBÁNYA, HOGY ÁLLANDÓ SZÍNHÁZA VAN!” Így újjongott a város legtöbb polgárának véleményét kifejezõ hírlapszerkesztõ.

A Révai Károly vezette Teleki Társaság ünnepi programjáról majd máskor!

Balogh Béla ny. levéltáros

Bányavidéki Új Szó