Rendhagyó táncszínházi előadással nyitja meg június 7-én a Háromszék Táncegyüttes az ATELIER Nemzetközi Színházfesztivált, amely idén 30. alkalommal kerül megrendezésre Nagybányán.
Farkas Tamás békéscsabai koreográfus és Tapasztó Ernő aradi színész-rendező egyedi módon dolgozza fel Munkácsy Mihály tíz emblematikus festményét az ECCE HOMO c. produkcióban. A fesztivál nyitó előadására június 7-én, pénteken 17:15 órától kerül sor a Nagybányai Városi Színházban.
A produkciót a Munkácsy-emlékév apropóján mutatta be az együttes januárban, ugyanis a magyar festőóriás 180 éve, 1844. február 20-án született Munkácson (Kárpátalja, Ukrajna). Ám az ötlet a világjárvány idején fogalmazódott meg Farkas Tamás rendező-koreográfusban, aki a festőgéniusz munkáin keresztül aktuális, 21. századi kortárs gondolatokat kíván közvetíteni. Munkácsy drámai életútjának egy-egy elemét beépítve, olyan témákat dolgoz fel, amelyek a mai korban is aktuálisak, mint pl. a nagy problémát jelentő gyermekmunka, a gyermekek kizsákmányolása. Boncolgatja az emberi gyarlóságot, szeretetet, gúnyt, vágyat, az áteredő bűnnel terhelt emberi természet sajátosságait.
Az alkotók a folyton változó vetített képek segítségével alakítják a táncteret a festmények sajátos helyszínévé. Az előadás során megérthetjük és megérezhetjük ezeket a fenomenális zsánerképeket, szalonképeket, a Krisztus-trilógiát, melynek egyik darabja adja az előadás címét is. A műsor egésze tulajdonképpen az „Íme az ember” filozófiai gondolat mentén halad, egybefonódva Munkácsy festményeinek erős drámaiságával.
Az előadás zeneszerzője Fazakas Levente, akinek alkotásait neves és ismert művészek adják elő: Tiberius String Quartet, Dresch Mihály, a Heveder banda, Lőfi Gellért, Gáspár Csaba, valamint Kerezsi Csanád. A korhű, változatos jelmezek Cristina Breteanu nagyváradi jelmeztervező munkái, a látványvilágot, projekciót és díszletet Izsák Szőke-Előd és Szőke Zsuzsi tervezték. A festmények kiválasztásában Gyarmati Gabriella művészettörténeti tanácsadó segítette az alkotókat. A koreográfus Farkas Tamás, a produkció rendezését pedig Farkas Tamás és Tapasztó Ernő közösen jegyzik.
Az előadásban felhasznált műtárgyfotók a Szépművészeti Múzeum – Magyar Nemzeti Galéria, a debreceni Déri Múzeum, valamint Pákh Imre magángyűjtő tulajdonát képezik, és jogi védelem alatt állnak.
A Háromszék Táncegyüttes hivatalos fenntartója Kovászna Megye Tanácsa.
ÉV VÉGI HITELAJÁNLATOK E-mail: isabellemonica9@gmail.com Nagyon különleges, gyors és könnyű pénzkölcsönöket kínálunk, 2000-10 000 euró között, 3%-os kamattal. Ennek az év végi hitelajánlatnak köszönhetően jól megünnepelheti a karácsonyt és szép ajándékoka ÉV VÉGI HITELAJÁNLATOK E-mail: isabellemonica9@gmail.com Nagyon különleges, gyors és (...)

adj fel hirdetést
VÉLEMÉNYEK, cikk kommentek