Adventi tárlatmegnyitó a Teleki Magyar Házban 2015. december 17-én. Közel kétesztendős utazást követően hazaérkeztek városunkba a „Mai Nagybányaiak” vándortárlat kortárs műalkotásai, amelyeket végre idehaza is megtekinthet a nagyközönség!
A magyarországi művészetkedvelők által már sokszor megcsodált alkotásokból december 17-én nyílik kiállítás Nagybányán, a Teleki Házban.
Bitay Zoltán, Dudás Gyula, Győri Kinga, Kovács Bertalan, Les Pál és Kása Dávid, valamint a máramarosszigeti Boar Szilvia szobraiból, grafikáiból, festményeiből először 2014 tavaszán, a fővárosi Újpest Galériában nyílt csoportos tárlat, amelyet múlt év decemberében Sárospatak követett; az Újbástya Rendezvénycentrum Urbán GyörgyKiállítótermében megnyíló tárlatot még Dudás Gyula festőművész nyitotta meg.
Képzőművészeink idén áprilisban a paksi Csengey Dénes Kulturális Központban kaptak lehetőséget bemutatkozásra.
Júniusban az ugyancsak anyaországi Martfűn látták vendégül a vándortárlatot, amely szeptemberben Ózdon fejezte be anyaországi utazását.
A tárlatsorozat a jövő héten a Teleki Magyar Házban nyíló kiállítással zárul.
A december 17-én, csütörtökön délután fél hatkor kezdődő megnyitóra szeretettel várunk minden érdeklődőt!
ÚJ HITEL MINDENKINEK Helló, ROMHANYI ANIKO vagyok, legális és megbízható hitelező. kölcsönöket kínálok. (...)
ÚJ HITEL MINDENKINEK Helló, ROMHANYI ANIKO vagyok, legális és megbízható hitelező. kölcsönöket kínálok. (...)
Tordai Angela A nevem Tordai Angela, debreceni vagyok, most kaptam meg a hitelemet a Patricia Kingsman (...)
adj fel hirdetést
VÉLEMÉNYEK, cikk kommentek