Adalékok Magyarlápos kultúréletérõl 1955 és 1985 között

Legutóbbi írásomban említettem, hogy édesapám szerencsés hazaérkezésével megváltozott nemcsak a család, hanem a magam élete is.

Miután kipihente magát, édesapám összehívta a „Családi Tanácsot”, hogy megoldjuk a megváltozott körülményekhez való alkalmazkodást. Velünk, gyermekeivel kapcsolatban a következõképpen határozott: „A leány (én) szeret tanulni, diplomát adunk a kezébe, a fiú nem szeret tanulni, mesterséget adunk kezébe!” Punktum!

A háború, a bombázások miatt a III. polgári után meg kellett szakítanom tanulmányaimat. Édesanyámnak más tervei voltak velem kapcsolatban, de most édesapám határozata érvényesült.

Életem további folytatásával most nem foglalkozom, inkább azt szeretném bemutatni, hogy szülõvárosom a háború után hogyan kezdett új életet. Ennek volt napos és árnyékos oldala. Az utóbbinak az volt a hibája, hogy azok ragadták magukhoz a hatalmat, akik nem értettek a vezetéshez, csak az osztályharc, a gyûlölet irányította õket. Nem is voltak idevalók, hanem idegenek, ráadásul iskolázatlan személyeket vettek maguk köré. Ez a helyzet a város hanyatlásához vezetett. De volt egy másik, jóakaratú tábor, amelyik szerényen, de határozottan munkálkodtak Magyarlápos kulturális színvonalának emeléséért. Elsõsorban a tanügyi dolgozók, meg a többi haladni vágyók. Megalakították a Színjátszó Társulatot. Ez a tevékenység külön fejezetet érdemel. A másik nagy kulturális eredmény a zene- és énekkar megszervezése. Ebbõl a szempontból nagyon szép korszak volt szülõvárosomban az 1950-es, 60-as, 70-es évek idõszaka, a sok-sok színvonalas elõadás román és magyar nyelven. A zenekar vezetõje egy nagyon szimpatikus mûvész lelkületû kereskedõ volt, Bányai János bácsi. Kitûnõen hegedült, s a zenekedvelõket maga köré gyûjtötte. Minden hangszeres szerepelt: az akkor divatos tangóharmonikától a nagybõgõig, a dobtól a cintányérig. Sokat gyakoroltak szabadidejükben, aminek siker volt az eredménye. Együttmûködtek az énekkarral. Jóhangú személyekbõl állt a kórus. Négyszólamú színvonalas darabokat tanultunk be, a román, magyar népdalok mellett. Sikeres elõadásunk nem csak a helybelieket szórakoztatta, hanem vendégszerepelni is jártunk. A román nyelvû darabokat Gh. Vele tanár úr, a magyar nyelvûeket pedig Topán Gyurka zenetanár tanította be. Sokszor a próbákról éjfél körül tértünk haza, de másnap helytálltunk a munkahelyünkön. A mellékelt fotó is bizonyítja, hogy komoly zene- és énekkarunk volt!

Hosszú volna felsorolni valamennyi kórustag nevét, bár legtöbbjükre jól emlékszem (magam is köztük vagyok). Fizikai és szellemi dolgozók egyforma lelkesedéssel vettünk részt mind a próbákon, mind az elõadásokon.

A fiatalság jelenlegi tevékenysége más irányú, amiben tájékozatlan vagyok.

Özv. Csornainé Breuer Erzsébet nyugalmazott tanítónõ, Magyarlápos

Bányavidéki Új Szó