Október 11-én, kedden, 19 órakor a Nagybányai Városi Színház elõadótermében sor kerül a Szomszédnéni Produkciós Iroda és Felméri Péter új humorestjének premierjére.
,,Idén is nagyon hülye címet választottunk az új turnénknak – ez a Szomszédnéni és Felméri Péter esteknél már hagyomány – «Nemdisznóláb» címmel tudtommal még senki sem lépett színpadra. Most, amikor mindenki búcsúkoncertet ad és felbomlik, mi úgy gondoltuk, hogy inkább összeállunk, és baráti jobbot meg egy egész estés kabarét nyújtunk a közönségnek.” – nyilatkozta Bálint Ferenc, a Karinthy-gyûrûs Szomszédnéni Produkciós Iroda humortársulat tagja.
„Az új estünkben néhány fontos információt is meg szeretnénk osztani a közönséggel, az elsõt és talán az egyik legfontosabbat már a plakáton eláruljuk, miszerint a kezünk nem disznóláb. Ezt mutatjuk is, a plakáton szám szerint kilenc kezünk van, így az idei turnéban még többet fogunk gesztikulálni, mint eddig.” – tette hozzá Tóth Szabolcs.
„A tavalyi turnéban három emberre hat kéz jutott, így idén 50%-al nõtt a kezek száma, amit sikernek könyvelünk el” – folytatta Bálint.
Komolyra fordítva a szót, Felméri Péter, a Showder Klub sztárja izgatottan várja a legújabb találkozást: „Amikor 2013-ban útnak indítottuk az elsõ Erdély-turnénkat, még nem tudtuk, hogy mekkora lendületet ad nekünk egy ilyen körút, amin minden nap más városban léphetünk fel. Azóta ez már a negyedik turnénk és egyre jobban élvezzük. Mindegyikre új poénokat írtunk, és nem lesz ez másként idén se. Már izgatottan várom, hogy újra útnak induljunk és elmesélhessem a közönségnek a legújabb történeteimet.”
„A disznóláb régen egy rövidcsövû pisztolyt jelentett, és ha valaki a kezét nyújtotta, az a békés szándékáról árulkodott. Mi mindössze poénokkal leszünk felfegyverkezve, de azok is legalább akkorát tudnak szólni, mint egy hatlövetû.” – összegeztek a humoristák.
Jegyeket elõvételben az Nagybányai RMDSZ székházban (Vasile Lucaciu 1.), illetve a szabad helyek függvényében az elõadás elõtt lehet váltani a helyszínen. Az egész estés kabaréra a belépõ ára 25 lej. A diákjegy ára (csak elõvételben) 15 lej.
Súlyos kölcsönök magánszemélyek között Súlyos kölcsönök magánszemélyek között Helló Egy nemzetközi pénzügyi intézmény (...)
Súlyos kölcsönök magánszemélyek között Súlyos kölcsönök magánszemélyek között Helló Egy nemzetközi pénzügyi intézmény (...)
Súlyos kölcsönök magánszemélyek között Súlyos kölcsönök magánszemélyek között Helló Egy nemzetközi pénzügyi intézmény (...)
adj fel hirdetést
VÉLEMÉNYEK, cikk kommentek