Az esemény február 23-án, 18 órától lesz, a talpalávalót a Viski Bicskások kárpátaljai zenekar biztosítja majd. A táncház hangulatát tombola sorsolás emeli, valamint a büfében zsíros kenyér és italok várják a kicsiket és nagyokat. A táncházat a Csoóri Sándor Program keretében az Emberi (...) olvasd tovább
Varga-Bíró Tamás előadás a Colonelloban, 2019. február 23-án, szombaton 20.00 órától. A koncert a Hangfoglaló Program és az NKA Igazgatóságának támogatásával valósul meg! Varga Bíró-Tamás énekes-dalszerző örvendeztet minket kedves dalaival. Idézet: ,,Nekem semmilyen hatalom nem adott díjat, (...) olvasd tovább
Március 12-én tartja az évad első bérletes előadását a Nagybányai Városi Színházban a Szatmárnémeti Északi Színház Harag György Társulata. Az eredeti tervek szerint A dzsungel könyve című musical indította volna a sort, ám mivel az előadásban nagyszámú szereplőgárda dolgozik, szervezési nehézségek miatt a társulat kénytelen volt változtatni eredeti tervein. A társulat ezúton is (...) olvasd tovább
„Nyelvem határai a világom határait jelentik." (Ludwig Wittgenstein) Miért neveljünk kétnyelvű gyerekeket? A kétnyelvű családokban felnövekvő gyerekek esetében a szülők döntésén, majd következetességén és hozzáértésén múlik, hogy kétnyelvű (...) olvasd tovább
2019. február 22.-én (pénteken), 17.00 órától a Teleki Magyar Házban. A HÁLÓ ott kezdődik, ahol vannak aktív személyek, vannak találkozások és vannak közösségek. Korhatár: nincs Szükséges: jelképesen batyu eledelek stb. Nem hiányozhat:a farsangi jelmez, zene, tánc, ... (...) olvasd tovább
2019. február 13-án délután 5-től a világhírű idegsebész, agykutató Dr. Csókay András lesz az idei Házassághete rendezvénysorozat kiemelt előadója. Az előadás címe: Hit és tapasztalat a bennünk élő Krisztusról Az előadás helyszíne: a Liget bejáratánál található közösségi terem. (...) olvasd tovább
Két teltházas előadás után, újra színpadon a Lendvay Márton Színjátszó Kör kabaréelőadása, melynek címe FELIRÁS NINCS ! Az előadásra március 5-én, kedden 18 órától kerül sor a nagybányai Városi Színházban. Jegyek elővételben a 0745790554- es telefonszámon (Szigeti Gyula), vagy a Partner (...) olvasd tovább
Vidám farsangi est Nagybányán a Dupla KáVé-val és Köteles Cindy-vel, február 18-án, a Városi Színházban! A nagy érdeklődésre való tekintettel DUPLÁZZUK a farsangi koncertet egy második előadással, 17,00 órai kezdettel. Jegyek február 5-től a Partner galériában (Felsőbányai/ V. Lucaciu utca 13.). Foglalások (...) olvasd tovább
2019. március 12-én, kedden kerül sor a szatmári színház első bérletes előadására Nagybányán, a Városi Színházban. Geszti Péter - Békés Pál - Dés László A DZSUNGEL KÖNYVE A musical Rudyard Kipling azonos című könyvén alapul ELŐADÁS ISMERTETŐ: Lehet-e egy ember legjobb (...) olvasd tovább
Borbély Imre könyveinek bemutatójára kerül sor február 14-én, csütörtökön, 18 órától a Colonello Bar&Culture-ban. A bemutatásra kerülő kiadványok: Harc a nemzet érdekében Őr és Úr Magyar Nemzetépítés A könyveket a szerző fia, a kötetek szerkesztője, Borbély Zsolt Attila közíró, (...) olvasd tovább
Éjszakába hajló élőmuzsikás táncházzal, kézműves foglalkozással és egy izgalmas családi vetélkedő indításával csatlakozik idén Nagybánya a Kultúrházak éjjel-nappal c. programsorozat anyaországi és határon inneni rendezvényeihez. A Teleki Magyar Házban február 15-én, pénteken este 6 órától kezdődik rendkívüli (...) olvasd tovább
A nagybányai bányák aranytermelése volt a királyság egyik fő gazdasági pillére. Magyarország területén az ókor óta ismeretesek az aranylelőhelyek. Írásos és régészeti adatok alapján tudjuk, hogy a Kárpát-medencében az aranyat már az ókorban is ismerték és termelték az (...) olvasd tovább
2019. február 10-14. Igét hirdetnek: II. 10. vasárnap, 10.00 órakor: Szmutku Róbert római katolikus esperes II. 11. hétfő, 17.00 órakor: Varga Károly református nyugalmazott esperes II. 12. kedd, 17.00 órakor: Tasnádi András újvárosi református lelkész II. 14. csütörtök, 17.00 (...) olvasd tovább
A Főtér Fesztivál 2019 - Nagybányai Magyar Napok szervezői meghívják a helyi és bányavidéki magyar civil szervezeteket, intézményeket és csoportosulásokat vegyenek részt az idei rendezvénysorozaton saját programmal, előadással, meghívott előadókkal vagy más jellegű bemutatkozással. A közös szervezésről szóló felhívásunk itt (...) olvasd tovább
Február 7-én Nagybányára érkezett a missziós kereszt, amely a 2020-as budapesti Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus (NEK) szimbóluma. Romániában Máramarossziget után, Nagybánya a második település, ahová a kereszt ellátogat és ahol február 9-ig lehet hódolni a Krisztus megváltó áldozatát jelképező kereszt előtt a Szetnháromság templomban. A magyar szentek ereklyéit (...) olvasd tovább
Apjok Norbert Máramaros megyei parlamenti képviselő nemrég kérdést intézett a Távközlési és Informatikai Minisztérium illetékeseihez, azzal kapcsolatban, hogy az e-kereskedelem térhódításával egyidejűleg a Román Posta egyre inkább hátrányba kerül a magánszolgáltatókkal szemben, a pontatlan szolgáltatások miatt. A képviselő levelében vázolta a tárcavezetőnek (...) olvasd tovább
"Az igazságra és csakis az igazságra törekedj..." (5 Móz 16, 18-20) Szolgáló lelkipásztorok: Február 17 - Helybéli lelkipásztor Február 18 - Fazakas Judit (Hosszúmező) Február 19 - Vékony Roland (Apahegy) Február 20 - Ecsed Árpád (Koltó-Katalin) Február 21 - Szmutku Róbert (...) olvasd tovább
2018. február 9-én, 19.00 órától a monói Kultúrotthonban megrendezésre kerül egy vidám farsangi előadás, amelyre szeretettel várnak mindenkit, kicsitől-nagyig, időstől-fiatalig. Az előadás keretén belül sor kerül vicces jelenetekre, nótázásra, régi szokások felelevenítésére, hazai és vendég (...) olvasd tovább
Gazdag a magyar óvodakínálat Nagybányán! NYOLC ÓVODACSOPORT VÁRJA A NAGYBÁNYAI ÉS KÖRNYÉKBELI MAGYAR GYERMEKEKET. Kedves szülők, nagyszülők! Gazdag a nagybányai óvodakínálat, a városban szinte minden negyedben működik magyar ovis csoport. Step by step típusú (...) olvasd tovább
scott Szüksége van adósságrendezési kölcsönre, hogy kifizesse számláit? Szeretné ma átvenni az (...)
scott Szüksége van adósságrendezési kölcsönre, hogy kifizesse számláit? Szeretné ma átvenni az (...)
Hitel ajánlat Szüksége van adósságrendezési kölcsönre, hogy kifizesse számláit? Szeretné ma átvenni az (...)
adj fel hirdetést