Júliusban is lesz kocsmakvíz est, 28-án, pénteken 20 órától a Cinquecento Pizzázóban (volt Dominó, Petőfi Sándor utca 7. szám). A belépés ingyenes, a fogyasztást mindenki egyénileg állja. Ajánlott alsó korhatár 16 év. Az esten Igazi Csíki Sör fogyasztható! Egy csapat legtöbb nyolc személyből (...) olvasd tovább
A Hollósy Simon Művelődési Egylet idén ismét megszervezi a már hagyományosnak számító nyári táborait. Július 31. és augusztus 4. között a 4-10 év közötti gyermekeket, vagyis az óvodásokat és a kisiskolásokat várják délelőtt 9 és 13 óra között. Nekik néptáncot, népi (...) olvasd tovább
Sajtótájékoztatón jelentették be aszervezők az idei Máramarosszigeti Szent István Napok (SZIN) programját. motto: „Mindig magunkért, soha mások ellen” (Dsida Jenő) Az augusztus 15 – 20 között megrendezésre kerülő ünnepi programsort, a Máramarosi Római Katolikus Főesperesség megbízásából (...) olvasd tovább
Azoknak a fiataloknak kedvező ez a program, akik megszeretnék ismerni a közigazgatás működését, akik költségmentesen szeretnének tapasztalatot szerezni, azoknak, akik különböző, megyei és országos szintű projektekben szeretnének részt venni, akiknek céljuk a kapcsolatépítés, valamint a CV bővítése. A román kormány hivatalos gyakornoki programja 2013-ban, 25 gyakornokkal (...) olvasd tovább
A máramarosi prefektusi hivatal bejelentése alapján szerdán, július 12-én elkezdődött a Szatmár felőli bevezető E58-as út, az Independentei sugárút és Európa utca (városi körgyűrű) kereszteződésének korszerűsítése. Eddig gyakoriak voltak a forgalmi dugók és várakozási idők. A kereszteződést 7,5 méter átmérőjű körforgalommá (...) olvasd tovább
A 2017-es úszó-világbajnokságot Magyarország fővárosában rendezik meg a FINA (International Swimming Federation) védnöksége alatt. Hetvenhat éremért fog folyni a küzdelem, hat versenyszámban, amely az úszás, műugrás, szupertoronyugrás, szinkronúszás, hosszútávúszás és a vízilabda lesz. Románia hat sportolóval vág neki a bajnokságnak. Anca Serb műugró lesz az első versenyző, (...) olvasd tovább
A TL + Maramureş július 14-i (pénteki) magyar műsorában 15.30-tól vendégem a 80-ik életévét frissen betöltött Varga Imre, magyar közösségünk még mindig aktív és örökífjú "Nemecsekje" lesz. A műsor ismétlése, szombaton 14 órától lesz. Oravecz Gyöngyi - műsorvezető olvasd tovább
2017. augusztus 15-20. KEDVES SZIGETIEK ÉS SZIGETRŐL ELSZÁRMAZOTTAK! KEDVES MINDENKI! Készüljenek/készüljetek! Idén is várnak a Máramarosszigeti Szent István Napok. Reméljük Önök is/Ti is ugyan úgy várjátok. Szívesen lenne/lennél önkéntes? Szereti/Szereted a (...) olvasd tovább
Emlékünnepség a Refomáció 500. éve alkalmából, és a Nagybányai Evangélikus-Lutheránus Egyházközség 470 éves fennállásának alkalmából. MEGHÍVÓ “Isten a mi oltalmunk és erősségünk, mindig biztos segítség a nyomorúságban, Azért nem félünk …”(Zsolt. 46,2-3) A Nagybányai (...) olvasd tovább
Gabriela Tulbure szinérváraljai polgármester, a szinérváraljai városi tanács, a Kultúrház, a Kultúra Elősegítéséhez és Információért Felelős Központ, valamint a máramarosi megyei tanácsi szervezésében július 15. és 16. között rendezik meg a XX. Szinérváraljai Városnapokat. Július 15-én, szombaton 9 órától a tanárok és a (...) olvasd tovább
A TL+ Maramures július 7-i magyar műsorában 15,30 órától meghívott vendégem Apjok Norbert parlamenti képviselőnk. Témánk: Az elmúlt hetek politikai viharai a román parlamentben, valamint az RMDSZ ezekkel kapcsolatos álláspontjának ismertetése. Üzeneteket, kérdéseket telefonon, facebookon, sms-ben, vagy a műsor ideje alatt élőben is fogadok. Ismétlés (...) olvasd tovább
Máramaros megyében az érettségizők 66,42%-ának sikerült az érettségi, a megyében 4 tízes átlag volt. A magyarul is érettségizők közül a legjobb eredményt Mastan Lorena Eliza, a nagybányai Németh László Elméleti Líceum tanulója érte el, 9,46-os átlaggal. Arad megyében az érettségizők 65%-ának sikerült az érettségi, a megyében 3 (...) olvasd tovább
Korszerűsítési munkálatok kezdődnek várhatóan ősszel a máramarosszigeti Hollósy házban. A felújítási munkaaz épület villanyhálózatának teljes cseréjét jelenti majd, melynek költségeit a Bethlen Gábor Alap biztosítja. Az épület korszerűsítési munkálatainak elvégzésére a Bethlen Gábor Alaphoz benyújtott pályázat (...) olvasd tovább
Debrecenben született, 1887. július 5-én. Két nap híján száz évet élt, 1987. július 3-án halt meg Nagybányán, veresvízi házában. Férjével Krizsán Jánossal alusszák örök álmukat a Virághegy alatti temető 17-es számú Pantheon sírjában. Szülővárosában Bosznay István és Bakoss Tibor tanítványa. 1904-1908 között (...) olvasd tovább
Július 7-én, pénteken 22.00 órától az Evergreen Club ismét magyar bulit szevez. A 70, 80, 90 és 2000-es évek magyar és nemzetközi slágereit a brassói DJ Mentol fogja keverni. A belépés ingyenes. További informciók: www.clubevergreen.ro Asztalfoglalás: 0727396953 Facebook.com/www.clubevergreen.ro cím: Nagybánya, Dura utca (...) olvasd tovább
Öt egykori, jelenleg Ukrajnához és Romániához tartozó máramarosi koronaváros - Huszt, Técső, Visk, Hosszúmező és Máramarossziget - találkozóját szervezték meg kilencedik alkalommal vasárnap a kárpátaljai Visken, ahol koszorúzást, ökumenikus istentiszteletet és kulturális programokat tartottak. A viski református templomban Grezsa István, Szabolcs-Szatmár-Bereg megye (...) olvasd tovább
Pénteken, június 30-án, pénteken 20 órától ismét lesz kocsmakvíz est a Cinquecento Pizzázóban (volt Dominó, Petőfi Sándor utca 7. szám). A belépés ingyenes, a fogyasztást mindenki egyénileg állja. Ajánlott alsó korhatár 16 év. Az esten Igazi Csíki Sör fogyasztható! Egy csapat legtöbb nyolc (...) olvasd tovább
A Nagybánya-i Krisztus Király plébánia közössége megrendült szívvel és mély fájdalommal tudatja, hogy nagyrabecsült kántora KRUCZ JÁNOS életének 57. évében, aki 10 éven át lelkiismeretesen és odaadóan szolgálta Istent és az egyházközséget, június 27-én délelőtt tragikus körülmények között elhunyt. Imáinkban hordozva őt, csütörtökön 29-én este (...) olvasd tovább
Kisebbeket és nagyobbakat egyaránt várnak. Júliusban, az egész hónap folyamán játszóházba várják az óvódásokat. Július 3 -9 között Moldován Blanka és Frumen Gergő színművészek egy nagyon vonzó Színjátszó tábort szerveznek a 10 éven (...) olvasd tovább
Az Erdélyi Magyar Műszaki Tudományos Társaság 2017. június 29 - július 2. között Nagybányán a Teleki Magyar Házban szervezi meg a X. Tudomány-és Technikatörténeti Konferenciát (TTK 2017). A konferencia célja: - évenkénti rendszerességgel fórumot teremteni a tudomány- (matematika, műszaki- és természettudományok) és (...) olvasd tovább
Komoly hitel ajánlat Üdvözlöm! A különböző pénzügyi gondok leküzdése és a jövőre vonatkozó céljainak (...)
Hitel ajánlat Hitelek és finanszírozás. Pénzügyi problémáid vannak. Pénzügyi hiteleket, (...)
Gyors és megbízható hitel ajánlat Ha vállalkozási hitelre, autóvásárlásra, ingatlanra, adósságtörlesztésre van szüksége. (...)
adj fel hirdetést