rmdsz
2024. december 21., szombat Tamás napja
árfolyam:
1 euro = 4.9764 RON
1 dollár = 0.0464 RON
100 forint = 1.2029 RON

Nokia, élt 149 évet

| Vélemények 0 | Nyomtatom | A+ | A-

Tavaly szeptemberben a Microsoft bejelentette, hogy megveszi a Nokia okostelefonokkal foglalkozó üzletágát. Pénteken lezárul életünk egyik meghatározó korszaka,így fontos áttekintünk egy kicsit a történetét.


A Nokia (idevágó romantikus dallamért kattintson) története 1865-ben kezdődött, azaz pontosan 149 éves. A romantikára hajlamos emberek számára tragikusan hathat, hogy a céget nem a 150. születésnapján temetik el az okostelefonok gátlástalan csatamezején, annyi vígaszt azonban adhatunk, hogy a nevét arról a folyóról kapta, ami átszelte a várost, ahol elkezdte világhódító útját.

A cég alapítója Fredrik Idestam bányászati mérnök volt, aki 65-ben cellulóz-feldolgozó üzemet alapított és papírgyártásba fogott. A cég fokozatosan növekedett, mígnem 1871-ben részvénytársasággá alakult, és felvette a Nokia Company nevet, azt, amit ma is ismerünk. Sokáig szó sem volt arról, hogy bármiféle elektronikai eszközt gyártsanak, csak 1902-től vették fel a villamosenergia-termelést a tevékenységeik közé.



A cég már 45 éves volt, amikor 1967-ben egyesült a Finn Kaucsuk Művekkel és a Finn Kábel Művekkel és megalakult a Nokia Corporation multinacionális vállalat. Ekkor a régi termékek mellett (autó- és kerékpárgumi, gumicsizma, papír és műanyag) olyan termékeket is elkezdett gyártani, mint a kommunikációs kábelek, televíziókészülékek és háztartási gépek, személyi számítógépek vagy a katonai kommunikációs felszerelések.

A nagy 67-es egyesülés után a kábel divízió elektronikai részlegét külön szedték és telekommunikációs eszközöket kezdtek gyártani. Ezután kezdődött a telefonforradalom. 1970-től mindenféle állami beavatkozások majd felvásárlások történtek, de most csak a lényeget mondjuk.

A telefonok királya

Az első mobilkészülékek királya a Nokia Talkman volt, ami 1984-ben olyan hatást gyakorolt az emberekre, mint néhány évvel ezelőtt a iPhone, csak megszorozva öttel. A telefon akkor 24 ezer finn márkába került, ami ma nagyjából 4040 eurónak felel meg, azaz infláció nélkül 1,2 millió forintnak. 1987-ben pedig az lendítette fel az érdeklődést iránta, hogy lefényképezték Gorbacsovot, amint épp egy Mobira Cityman készülék segítségével beszél a moszkvai kommunikációs miniszterével Helsinkiből.

1990-ben indult meg az eslő tömeggyártás és bemutatták az első digitális hálózatokat. Nyolc évvel később pedig bejelentették, hogy legyártották a 100 milliomodik mobiltelefont, amivel a világ legnagyobb mobiltelefon-gyártójává léptek elő. Az első 3G technológiát támogató modell, a Nokia 6650 2002-ben jelent meg és utána töretlen volt a vállalat sikere, olyannyira, hogy 2005 nyarán a cég túladott az 1 milliárdodik mobilkészüléken.

A siker egészen 2007-ig tartott, amikor megjelentek az első iPhone-ok. Az évek során a Nokia a biztos piaci siker útján haladt és főként közepes árkategóriájú telefonokat gyártott. Ezek közös jellemzője volt, hogy csupán SMS és MMS küldésre voltak képesek. (Az SMS érkezésekor hallható csipogás az SMS szó morzejele.) Az iPhone megjelenése azonban teljesen átrendezte a mobilos piacot, és az okostelefonok vették át az uralmat. A Nokia pedig sorra hibázta el a termékbevezetéseteket.

Az egykori piacvezető cég a 2010-es években már erős lejtmenetett vett, sorra zárták be a gyárakat és csökkenni kezdett a részvények árfolyama is. A Nokia 1992-től már jelen volt Magyarországon, rengeteg fejlesztést hajtottak végre itthon és több ezer embert foglalkoztattak egészen 2012-ig. Ekkor a társaság 2012 elején bejelentette, hogy több ezer munkavállalójától válik meg, mert Ázsiába helyezi át megmaradt üzemeit. Ez a bejelentés a hazai dolgozókat érte a legrosszabbul, 4000 elbocsátott dolgozóból 2300-at a komáromi gyártól küldtek el.

A Nokia mégsem halott

Ugyan a Microsoft 7,2 milliárd dollárért (a Skypeért 8,5 milliárdot adtak) felvásárolta a Nokia mobil üzletágát, maga a cég nem tűnik el a föld színéről. Bár már soha többet nem gyárt legendás mobilokat, a Nokiánál marad a hálózati technológiákkal foglalkozó Nokia Solutions and Networks, a Here (Google maps riválisnak szánt térképes divízió), valamint az Advanced Technologies is. Akit mélyebben érdekel a téma a Nokia honpalján olvashat bővebben a jövőképükről.

A hang

A „Nokia tune” nevű csengőhang egy 19. századbeli, Gran Vals című gitárdarabon alapul, amelyet Francisco Tárrega spanyol muzsikus írt. 1998-ban vette fel új nevét, miután a cég hírét vette, hogy az emberek csak a „Nokia csengőhangja”-ként (Nokia tune) emlegetik.

(hir24.hu)

VÉLEMÉNYEK, cikk kommentek



Reklam


NAGYBÁNYAI ESEMÉNYNAPTÁR

Reklam
Uj Szo

PIACZ, apróhirdetések

AZONNALI PRIVÁT ONLINE HITELEK Helló, ROMHANYI ANIKO vagyok, legális és megbízható hitelező. kölcsönöket kínálok. (...)

AZONNALI PRIVÁT ONLINE HITELEK Helló, ROMHANYI ANIKO vagyok, legális és megbízható hitelező. kölcsönöket kínálok. (...)

Gyors és komoly hitelek E-mail: isabellemonica9@gmail.com Helló, egy magánhitelező vagyok, amely alacsony, 3% -os kamatozású kölcsönöket kínál. A gazdasági területen 5 000 eurótól 10 000 000 euróig kínálok kölcsönöket, kérjük, mondja meg a kölcsönkérelmé Gyors és komoly hitelek E-mail: isabellemonica9@gmail.com Helló, egy magánhitelező vagyok, (...)

adj fel hirdetést
Rmdsz
ET
GaGa
Reklam
Reklam
Reklam
banyavidek