rmdsz
2024. december 21., szombat Tamás napja
árfolyam:
1 euro = 4.9764 RON
1 dollár = 0.0464 RON
100 forint = 1.2029 RON

Így néz majd ki a Google és az Apple közös rendszere, amelyet a koronavírus miatt készítenek

| Vélemények 0 | Nyomtatom | A+ | A-

A Google és az Apple egy olyan új funkción dolgozik, amely az okostelefonokon megtalálható Bluetooth segítségével térképezné fel, kapcsolatba került-e a felhasználó koronavírusos beteggel. A munka igen jól halad, mostanra az első képernyőképek is megérkeztek.


Nagyjából egy hónappal korábban jelentette be a Google és az Apple, hogy olyan új rendszer fejlesztésébe kezdtek, amely képes lesz megállapítani, ha a telefon használója igazoltan koronavírus-fertőzött személlyel került kapcsolatba. A két cég azóta gőzerővel dolgozik ötletén, most pedig megérkeztek az első képernyőképek is, amelyek a fejlesztés egyik legfontosabbját tisztázzák. Azt, hogy mindez hogyan néz majd ki a gyakorlatban.

A megosztott képernyőképeken a kontaktkutató funkció androidos és iOS-rendszerre tervezett felületét lehet szemügyre venni. A rendszer (és szándékosan nem alkalmazást írunk, ez ugyanis nem egy letölthető app lesz) érdekessége, hogy értesítés formájában közli majd a telefon használójával, ha pozitív mintavételű személlyel került kapcsolatba. A jelzés egyébként nem sokban különbözik a legtöbb szoftvernél látott értesítésnél: az információk szalag formájában is megjelennek majd a mobilon, a készülék feloldása után pedig részleteket is megtudhatnak az érintettek. Ezek közé tartozik például, hogy mikor érintkezhettek olyannal, akit azóta igazoltan fertőzöttnek minősítettek.

A fejlesztés rendes és pontos működéséhez ugyanakkor elkerülhetetlen lesz az önkéntes adatszolgáltatás. A rendszer ugyanis csak akkor lesz képes az ellenőrzésre (és a nem fertőzők figyelmeztetésére), ha a vírushordozók is használni kezdik, és megadják például az időpontot, amikor a mintavételük megtörtént. Mást viszont (köztük a nevet) nem kell, és ugyanez igaz a helyzetükre is: a rendszer nem GPS-, hanem Bluetooth-alapú, és csak azt vizsgálja, hogy a két személy (egy egészséges és egy fertőzött) közti kapcsolat megtörtént-e. Legalábbis ezzel nyugtatja az adataikat féltő felhasználókat az Apple és a Google.

A fejlesztés május közepére készülhet el, és a hírek szerint Európában is szeretnék aktiválni.

(hvg.hu)

VÉLEMÉNYEK, cikk kommentek



Reklam


NAGYBÁNYAI ESEMÉNYNAPTÁR

Reklam
Uj Szo

PIACZ, apróhirdetések

AZONNALI PRIVÁT ONLINE HITELEK Helló, ROMHANYI ANIKO vagyok, legális és megbízható hitelező. kölcsönöket kínálok. (...)

AZONNALI PRIVÁT ONLINE HITELEK Helló, ROMHANYI ANIKO vagyok, legális és megbízható hitelező. kölcsönöket kínálok. (...)

Gyors és komoly hitelek E-mail: isabellemonica9@gmail.com Helló, egy magánhitelező vagyok, amely alacsony, 3% -os kamatozású kölcsönöket kínál. A gazdasági területen 5 000 eurótól 10 000 000 euróig kínálok kölcsönöket, kérjük, mondja meg a kölcsönkérelmé Gyors és komoly hitelek E-mail: isabellemonica9@gmail.com Helló, egy magánhitelező vagyok, (...)

adj fel hirdetést
Rmdsz
ET
GaGa
Reklam
Reklam
Reklam
banyavidek