A közösségi oldal bekapcsolta végre a szolgáltatást, melynek érkezéséről közel két éve beszélt először Mark Zuckerberg alapító. Úgy tűnik, mától egy fokkal biztonságosabb rendszer a Facebook – de ehhez önnek is kattintania kell egy párat.
A Cambridge Analytica-botrány hatására egy új online eszközt készített a Facebook, melyről először 2018-ban, a vállalat F8 fejlesztői konferencián osztott meg részleteket a közösségi oldal első embere, Mark Zuckerberg. A funkciót világszerte most, 2020 január végén aktiválták a Facebook mérnökei.
A funkciót eredetileg Clear History néven emlegette a vállalat, és azért találták ki, hogy a felhasználók eltüntethessék az online tevékenységeik során keletkezett "nyomokat". A többség számára értéktelen adatcsomagból különféle weboldalak húznak hasznot, az egyes információkat pedig továbbítják a Facebook felé. Amely aztán szintén a maga előnyére fordítja őket.
Ebből lett elege a facebookozóknak (és a különféle szabályzószervezetnek), s azt kérték, Zuckerbergék dolgozzanak ki valamit, amellyel a tevékenység megszüntethető. A vállalat ezután mutatta be a Clear History nevű újdonságát, amit kezdetben három országban tettek csak elérhetővé. (A hivatalos dokumentációban technikai gondokra hivatkoztak.)
A felhasználói nyomás időközben megint erősödni kezdett, mivel az oldal hónapok óta tartó ígérgetése ellenére sem kapcsolta még be a szolgáltatást mindenkinél. Hogy az előzőleg kommunikált gubancot végül hogyan orvosolták, nem tudni, ennél ugyanis sokkal érdekesebb, hogy az eszköz végre mindenhol elérhető.
Az újdonságot az Off-Facebook Activity, magyarul Facebookon kívüli tevékenységek menüpont alatt kell keresni.
Az ide kattintva elérhető új fülön ellenőrizheti, mely weboldalak és alkalmazások osztották meg a tevékenységét a Facebookkal. A menüpontban két másik parancs is található. A Facebookon kívüli tevékenységeid kezeléserészen azt lehet megnézni, hogy a vállalkozások milyen tevékenységét osztják meg az oldallal. Az Előzmények leválasztása rész nem az ellenőrzésre van, itt lehet törölni (vagy ahogy a Facebook fogalmaz, leválasztani) a fiókkal összeköttetésben álló tevékenységeket.
© hvg.hu
A funkció élesítéséről Mark Zuckerberg külön bejegyzésben emlékezett meg. A vezető ugyanitt arról is beszámolt, hogy a következő időszakban még nagyobb hangsúlyt fektetnek a felhasználói adatok védelmére, így a facebookozók sokkal nagyobb biztonságban érezhetik majd magukat. Hát, így legyen.
(hvg.hu)
AZONNALI PRIVÁT ONLINE HITELEK Helló, ROMHANYI ANIKO vagyok, legális és megbízható hitelező. kölcsönöket kínálok. (...)
AZONNALI PRIVÁT ONLINE HITELEK Helló, ROMHANYI ANIKO vagyok, legális és megbízható hitelező. kölcsönöket kínálok. (...)
Gyors és komoly hitelek E-mail: isabellemonica9@gmail.com Helló, egy magánhitelező vagyok, amely alacsony, 3% -os kamatozású kölcsönöket kínál. A gazdasági területen 5 000 eurótól 10 000 000 euróig kínálok kölcsönöket, kérjük, mondja meg a kölcsönkérelmé Gyors és komoly hitelek E-mail: isabellemonica9@gmail.com Helló, egy magánhitelező vagyok, (...)
adj fel hirdetést
VÉLEMÉNYEK, cikk kommentek