A Windows és macOS rendszerű számítógépek után az iOS-eszközökre is elkészítette a PlayStation 4 úgynevezett Remote Play nevű funkcióját a Sony. A japán vállalat aktuális konzoljához kiadott frissítéssel régi adósságát törleszti a PlayStation: immár az Apple mobileszközein is játszhatók a platformhoz (...) olvasd tovább
A Samsung hosszú évek várakozás után tavaly novemberben végre megvillantotta az összehajtható okostelefonját, vagy legalábbis annak legfőbb komponensét, a képernyőt. Most viszont leleplezték a készterméket: íme a májustól kapható Samsung Galaxy Fold. A Samsung novemberi produkciója óta több gyártó is ígéretet tett összehajtható (...) olvasd tovább
Ijesztő következtetésre jutott egy elemzés, amely egy globális, összehangolt kibertámadás lehetséges anyagi kárértékeit vizsgálja - írja a Reuters. A londoni Lloyd's és az Aon jelentésükben elsősorban azt vizsgálták, a globális károkon felül, mennyibe kerülne a biztosítási szektornak egy váratlan, az informatikai (...) olvasd tovább
Az 1959. január 21-én munkába állt első magyar elektronikus számítógép, az M-3-as tíz évig működött először Budapesten, majd Szegeden. Mára már csak részegységei maradtak meg, de alkotói közül még többen velünk vannak. A jövő múltja című informatikatörténeti kiállítás honlapján megjelent visszaemlékezések (...) olvasd tovább
Folyóév végéig az ING megszünteti valamennyi hazai fiókját, átutalásokat kizárólag interneten végezhetnek majd az ügyfelek, s így nyithatnak majd számlát, igényelhetnek hitelt is. A digitális szolgáltatások tekintetében a hazai bankok többsége együtt mozog a nemzetközi trendekkel, felkínálják a klienseknek az internetes (...) olvasd tovább
Régóta halljuk már, hogy az ázsiai csetelős alkalmazások két körrel az összes nyugati konkurencia előtt járnak, és ha kíváncsiak vagyunk, milyen lesz 2-3 év múlva a Facebook Messenger, csak el kell menni Koreába megnézni a KakaoTalkot, vagy Kínába a Wechatet akció közben. Mivel nemrég egy hetet töltöttem Sanghajban a CES Asia kiállítás kapcsán, utóbbira pont tökéletes alkalmam nyílt. (...) olvasd tovább
Milyen újdonságokat tartalmaz az általános adatvédelmi rendelet, és miért most vezették be? Május 25-én lépett érvénybe az európai általános adatvédelmi rendelet, (GDPR), amely az eddigi törvények mellett szigorúbban szabályozza, hogy a cégek mire használják az ügyfeleik adatait. A BBC szerint (...) olvasd tovább
Csak néhány hete derült ki, hogy hosszú idő után megújul a Gmail, de máris kipróbálhatóvá vált a ráncfelvarrt, okosított új verzió. Megnéztük, mik az újdonságok, és érdemes-e váltani. Spoiler: de még mennyire! Megújult a Gmail, és bár néhány új funkcióra még pár hétig várni kell, az már most is (...) olvasd tovább
A készlethiánnyal kapcsolatos problémák mellett jelentős drágulást okoz a videokártyák piacán a mára szinte megkerülhetetlen gazdasági tényezővé vált kriptopénz. A tehetősebbek nemcsak felvásárolják a virtuális valuta bányászatához nélkülözhetetlen hardvereket, de – hogy szándékosan vagy sem – tesznek is azért, hogy a szegmens jelentős áremeléssel reagáljon a techvilágot (...) olvasd tovább
Nem adják ingyen azt, hogy egy alkalmazás alapértelmezett legyen egy olyan népszerű eszközön, mint amilyen az iPhone. Igen sokba kerül az, hogy a Google legyen az alapértelmezett keresőmotor az iPhone-okon és iPadeken. Hogy pontosan mennyibe is, arról az Apple nem árult el részleteket, de – írja a Business Insider – a Bernstein elemzője, (...) olvasd tovább
Vasárnap óta elérhetetlen a világ második legnépszerűbb torrentoldala, az ExtraTorrent. És úgy tűnik, ez most már így is marad. Minden adatot véglegesen töröltek. Amikor néhány napja megírtuk, hogy a napi szinten milliós látogatói forgalmat elkönyvelő ExtraTorrent elérhetetlen, még jó esély volt rá, hogy (...) olvasd tovább
Honnan indult a WannaCry zsarolóvírus? Biztonságban vannak-e tőle az adataink? Hogy sikerült részben megfékezni, és mit tehetsz, ha megfertőzi a számítógéped? - a Transindex.ro portálról Románia világszinten a tizedik a WannaCry nevű zsarolóvírus okozta számítógépes támadások terén, állítja a Kaspersky Lab. A (...) olvasd tovább
Egy távközlési szolgáltató és egy bank olyan alkalmazást fejlesztett ki Magyarországon, amely pénztárca funkcióval bővíti az okostelefont. Így mostantól a telefonkészülék felmutatásával is lehet fizetni bevásárlásnál. Egyenlegfeltöltés, parkolás és pályamatrica-vásárlás – hétköznapi szolgáltatások, amelyeket (...) olvasd tovább
Az ASUS készítheti a második olyan fogyasztói okostelefont, amibe beépülhet a Google térfelismerést lehetővé tevő technológiája, a Project Tango. Viszont ez lehet a világ első olyan kütyüje, ami mellette a Google saját virtuális valóság platformjával is kompatibilis lesz. Azaz egyszerre használhatunk rajta mind kiterjesztett, mind virtuális valóságbeli alkalmazásokat. Az ASUS múlt (...) olvasd tovább
Több mint 100 IT-szakember részvételével digitálisötlet-börze zajlik szombaton és vasárnap a bukaresti Viktória-palotában. A GovITHub nevet viselő program keretében zajló különleges ötletverseny (hackaton) célja olyan alkalmazások és szoftvermegoldások kifejlesztése, amelyek elősegítenék a közigazgatási rendszer (...) olvasd tovább
A YouTube már azon dolgozik, hogy a 360 fokos élő közvetítéseket is támogassa a videómegosztó platform. Ezzel hatalmasat lépne előre, de előtte a megfelelő technológiát ki kell fejleszteni hozzá. Ugyan sok tech cég még csak most kapcsolódik be az élő közvetítésbe (lásd, Facebook), a YouTube máris óriási (...) olvasd tovább
Sokan sokszor kérték a “dislike” gombot, ami hosszú évek várakozása után hamarosan megjelenik a közösségi oldalon. Mark Zuckerberg tavaly decemberben beszélt róla, hogy a Facebook gondolkozik a “nem tetszik” gomb bevezetésén. A magyar idő szerint kedden este, a Facebook kaliforniai központjában tett bejelentés alapján úgy (...) olvasd tovább
"Voltak olyan döntések, amiket újra kellett gondolnunk" - írta Bradley Horowitz, a Google alelnöke. A Google hivatalos blogján írt egy bejegyzést Bradley Horowitz a Google+ átalakításáról és jövőjéről. Több közösségi oldal (Qzone, VK, Ello) próbálta megreformálni a (...) olvasd tovább
Úgy tűnik, az újgenerációs iPhone erősebb fémből készül majd, külsejében pedig a 6-os szériát idézi. Kiszivárgott pár kép az új iPhone-ok állítólagos fémvázáról, mely a források szerint erősebb alumíniumból készült, mint a tavalyi széria, mely a felhasználók panaszai (...) olvasd tovább
A szuperszámítógépeinek fél évente frissített 500-as listáján - immár ötödik alkalommal - idén júniusban is a kínai Tianhe-2 szerezte meg az elsőséget. A Kínai Haditechnológiai Egyetem által kifejlesztett Tianhe-2 (Tejút-2) 33,86 petaflop per másodperc sebesség elérésére képes. Ez a teljesítmény azonban (...) olvasd tovább
AZONNALI PRIVÁT ONLINE HITELEK Helló, ROMHANYI ANIKO vagyok, legális és megbízható hitelező. kölcsönöket kínálok. (...)
AZONNALI PRIVÁT ONLINE HITELEK Helló, ROMHANYI ANIKO vagyok, legális és megbízható hitelező. kölcsönöket kínálok. (...)
Gyors és komoly hitelek E-mail: isabellemonica9@gmail.com Helló, egy magánhitelező vagyok, amely alacsony, 3% -os kamatozású kölcsönöket kínál. A gazdasági területen 5 000 eurótól 10 000 000 euróig kínálok kölcsönöket, kérjük, mondja meg a kölcsönkérelmé Gyors és komoly hitelek E-mail: isabellemonica9@gmail.com Helló, egy magánhitelező vagyok, (...)
adj fel hirdetést