A Pécsma.hu információi szerint az MSZP testületeinek jelentős része egyáltalán nem támogatta, és nemmel szavazott arra, hogy Kovács Ágnes legyen a párt által támogatott polgármesterjelölt, de a szocialisták aktivistái sem segítik a doktornőt. Ezért is lehet az, hogy sem őt, sem egyetlen félbaloldali jelöltet sem vett még nyilvántartásba a választási bizottság, ugyanis egyetlen darab támogatói aláírást sem adtak még le.
Pécsett augusztus 14-én jelentették be, hogy Kovács Ágnes gyermekorvos személyében civil jelöltet támogat az őszi önkormányzati választáson az MSZP és az Együtt–PM. Kovács Ágnes korábban a pécsi rendelőintézetek igazgatójaként dolgozott, ma pedig gyermekorvosként tevékenykedik.
A Pécsma azonban szeptember 2-án azt írta, komoly vita van Kovács Ágnes személye körül az MSZP-n belül. Már akkor is jelentős számú „nem” szavazatot kapott, amikor arról döntöttek a pártban, hogy őt indítsák-e Páva Zsolt ellen, vagy jelöljenek mást helyette. Ugyan végül megszerezte a szükséges mennyiségű szavazatot, de a párt aktivistái – a portál informátora szerint – nem túl nagy lelkesedéssel dolgoznak neki, sőt.
Az informátor megerősítette azt a korábbi információt is, miszerint sokan Tóth Bertalant látták volna szívesen Kovács helyett. – Tavasszal Tóth Bertalannak nagyjából nyolcszor annyi segítője volt, mint most Kovácsnak. Ez is azt mutatja, hogy sokan nem fogadják be nálunk, ráadásul többek szerint erőtlen a kommunikációja és nem tud alternatívát felmutatni – magyarázta a Pécsmának.
A kevés aktivistával és a megosztott támogatással magyarázzák a pártban azt is, hogy még nem tudtak leadni egyetlen támogatói aláírást sem. Sem Kovács Ágnest, sem pedig a félbaloldal jelöltjeit nem vették nyilvántartásba emiatt a választási bizottságnál.
(mno.hu)
Hitel ajánlat egyének között. Helló Nemzetközi kölcsönöket kínáló magánszemély vagyok. Olyan tőkével rendelkezik, amelyet 1000 és 25 000 000 euró közötti rövid és hosszú lejáratú hitelek nyújtására használnak, 2% -os éves : frankiromeo44@gmail.com Hitel ajánlat egyének között. Helló Nemzetközi kölcsönöket kínáló magánszemély (...)

adj fel hirdetést
VÉLEMÉNYEK, cikk kommentek