Közismert tanítónõ volt Nagybányán a huszadik század elsõ felében Mostis Piroska, akire már csak kevesen emlékeznek. Az õ hagyatékából került birtokomba egy kézirat, melynek írója azt is lejegyezte, hogy nagybányai szájhagyományt örökített meg.
A történetet még hajdani gyermekkorában édesapja mesélte el, aki pedig nem mástól, mint egyik dédanyjától hallotta. Bár sok pontatlanságot tartalmaz, más forrásból pedig nem szereztem tudomást errõl a történetrõl, ezért a magam részérõl úgy szeretném közreadni, hogy az maradjon meg a mese világában.
Valamikor réges-régen, amikor a török félhold katonái fosztogatták a palotákat és gyújtogatták a szegények kunyhóit, a Veresvíz keskenyebbik völgyében volt egy bányászházacska, amelyben Leopold élt a feleségével, Rozálival. A törökök sok házat kiraboltak és felgyújtottak a városban, a bányászok kicsiny házaiból is sok a tûz martalékává lett, ám a külsõ völgyek lakói megmenekültek a pusztítástól. Nem egy helyen történhetett, hogy az érkezõ törököt a bányász az ajtó közelébe helyezett bányászkalapáccsal, no meg kifent kisbaltával fogadta. Ezzel is azt kívánták bizonyítani, hogy a bányász nem gyáva, és nemcsak a bányarémtõl, de a töröktõl sem ijed meg. Leopold kunyhójának küszöbén is ott állt az éles fejsze, meg a kalapács, amelyre szerencséjére nem volt szükség, mert ide nem jutottak el a török martalócok. Szerencséje is ez a Leopold családnak, mert az asszony igen elõreesett, hatalmas hassal élte meg ezeket a napokat. Mondták is a szomszéd asszonyai:
- Te Rozáli, benned hármas ikrek élik világukat!
Aztán elérkezett a vajúdás ideje, és a szegény asszony igencsak megszenvedte a fia világra hozatalát. Több napon át kínlódott szegény Rozáli, már majdnem halott volt, mikor végre napvilágot láthatott a jövevény, az anyja pedig hosszú ideig, hónapokig nyomta a betegágyat, mire felépülhetett. A gyermek igencsak kifejlett testtel, hosszú és erõs kezekkel meg lábakkal rendelkezett, és vakítóan fekete szemekkel. Oly nagy méretû volt ez a gyermek, hogy a bölcsõ, melyet egyik sógorasszony kölcsönzött, kicsinek bizonyult. Leopold ezért kénytelen volt kitoldani annak egyik végét, hogy a gyermeke kényelmesen fekhessen bele. Csudájára jártak a bányászasszonyok a hatalmas csecsemõnek, aki olyan háromhetes korában egybõl nagyon sötét színû bõrt öltött magára! Mikor aztán egyik nap a bölcsõbõl egy hosszú trombitahang távolodott a hallgatóság felé, nyomban híre ment, hogy ez a gyermek bizonyosan hadvezér lesz, mert már a bölcsõben trombitásan szellent!
Lél, mert ezt a nevet kapta a gyermek, talán Lehelt akarták a szülõk ezzel illetni, ami nem is volt csuda, mert igencsak erõs alakot mutatott a maga nemében. Nemcsak a Veresvíz, de a Libamezõ gyermekseregében is a legerõsebb volt. Birkózásban mindenkit, még a nagyobbakat is leteperte, ezért mindenki kerülte a verekedés bármely fajtáját vele szemben. Sok esetben a lányokkal kötekedõ fiúkat helybenhagyta, ezért a lányok kedvence lett, míg a fiúk inkább elkerülték és társaságukból kirekesztették. Éppen ezért, amikor elérte a kamaszkort, amit itt a suhanc szóval jellemeztek, félreállítottnak érezte magát, és búskomorság vett rajta erõt. Zord és morózus mivoltából néha csak az lendítette ki, ha a cábér fiúk - akik abban lelték szórakozásukat, hogy másokat hecceltek, csúfoltak, esetleg megvertek-, kiszemelt áldozatait kiszabadította karmaik közül. Ám mindez csak azt eredményezte, hogy kizártabb lett a kamaszkorúak társaskörébõl, és magába zárkózottan volt kénytelen élni. Tizenöt éves korában apja meghalt, anyja beteges és gyenge lett, ezért elment a bányába, és fickónak jelentkezett. Fel is vették, de nem volt kedvére való a bánya, ezért elhatározta, hogy amint lehet, szakít ezzel az élettel, és világgá megy szerencsét próbálni.
Egy vasárnapon éppen katonák érkeztek a városba. Nem volt ez ritkaságszámba menõ esemény, mert hol az erdélyi vajda katonái, vagy a vármegye hajdúi és mások ugyanúgy megfordultak itt, aztán megkapva a maguk tarhálását, elvonultak. A katonákat a város gyermekserege, meg leányai, asszonyai is elõszeretettel bámulták. Lél is közöttük volt, és nyomban elhatározta, hogy õ is huszár lesz! Már másnap a Lapos erdõ környékén haladva, meglátott egy jóállású pej lovat: csak úgy szõrén menten felpattant hátára, és meg sem állt Remetéig…
Jó pár év telt el, amikor egy lovascsapat vezetõje pihenõt vezényelt a város fõterén. A kíváncsi fehérnépek, meg a gyermekhad ismételten körbefogta az érkezetteket. Jött a bíró, aki nyomban ráismert egykori játszótársára, aki a csapat vezére volt.
- Ki vagy, s mit kívánsz, vitéz vendég?
- Én isteni küldetéssel jöttem, a hazát megszabadítani a török basák fosztogatásaitól. A jövõ reménysége, tízezres jobbágyseregem a szilágysági dombok mögött áll. Adjatok élelmet és fegyvert nekünk, gyorsan, ha lehet, mert ha nem, akkor… - és szemével a fehérnépek csoportjára kacsintott.
A bíró intett a hajdúknak, hogy tereljék el az asszonyokat meg a piruló lányokat, ám a Fekete Ember vitézei fürgébbek voltak, nyeregbe kaptat egyet-egyet közülük, és a fahídról visszakiáltották, hogy a Kákás mezõn lesz a kiváltás helyszíne!
A városbíró nyomban összehívta a tanácsot, akik megszavazták a kívánt aranyat-ezüstöt a törökverõ kóbor csapatnak. A Fekete Ember serege pedig ebbõl fegyvereket vásárolt, és bejárta az alföldet, a Szilágyságtól a Tiszáig. Volt, ahol foglyokat szabadítottak, de volt, ahol könnyeket hagytak maguk után a fosztogatásaik révén. A szolnoki pasa viszont tõrbe csalta, mely csapdából csak pár harcosával sikerült Debrecenbe menekülnie. Itt már nem hittek neki, nem segítették, ezért portyázásba kezdett, és sok helyen erõszakosan fosztogatott. Egyik szerencsétlen csatájában aztán halálra kaszabolták.
Seregének roncsai a Szilágyságba vonultak vissza, magukban hordozva a jobbágyszabadulás vágyát. A Fekete Ember cselekedetei mégsem mentek feledésbe. Sokáig az anyák haszontalan gyermekeiket azzal ijesztgették:
- Vigyázz, mert jön a Fekete Ember!
(Kis Kornél Iván)
Mohács után: a Fekete Ember
A mohácsi csata után az országban kialakult kaotikus állapotok elõsegítették a biztos célkitûzés nélküli elégedetlenkedõk összegyûjtését. Cerni Iovan, a Fekete Ember szabadságot, az urak és nemesek elnyomása alóli felszabadulást ígér szerbnek, bolgárnak és románnak. Ez a „mozgolódás” csakhamar olyan méretet öltött, hogy a nemeseknek az 1514-es parasztháború megismétlõdésétõl kellett tartaniuk. Gosztonyi János püspök nagyon sötét színben írja le a szebeniekhez és a brassóiakhoz intézett levelében a felkelõk és „a nagyon aljas rácz” tetteit: „Rettenetes erõszakkal és hallatlan ádázsággal viseltetik ez a keresztény ember más keresztények iránt, sem oltárt, sem templomot, kort és nemet sem kímél.”
„... Azután hallottuk, hogy Perényi Péter Gyulán kihirdette a háborút a fekete ember ellen, szabad zsákmányra... Midõn hadát áttette a Maroson, Szöllõs mezõvárosnál tábort ütött; nemesek és nem nemesek voltak a vajda úrral... Úgy mondják, vajon elpusztultak-e annyian Mohácsnál... Perényi Péter elfutott a lován, de nem tudta, hová fusson, mert azt a földet nem ismerte. Azután egy rác, Jaksith Márk nagyságos úrnak a szolgája igazította el Nagylak felé a révhez... Nagyságos Jaksith Márk a várból a korláton át megismerte külsejérõl, amint Perényi Péter a Maros folyó partján állt. Rögtön megparancsolta szolgáinak, hogy tutajon szállítsák át a Maros folyón. S mikor megérkezett a vajda Márk úrhoz Nagylakra, ott titokban egy héten át pihent. Mert a magyarok rác mágnásai maguk sem tudták elviselni, hogy a fekete ember uralkodjék... Ezek után Perényi Péter, megcsúfolva és megveretve a rácoktól, hazasietett Füzérvárra.” (Szerémi György)
(forrás: FB-Maria Rosu)
(Bányavidéki Új Szó)
Loan Good day , we are private lenders and We offer urgent personal/commercial loans at affordable (...)
Loan Offer Good day , we are private lenders and We offer urgent personal/commercial loans at affordable (...)
Loan Offer Good day , we are private lenders and We offer urgent personal/commercial loans at affordable (...)
adj fel hirdetést
VÉLEMÉNYEK, cikk kommentek