Az internetadó elleni vasárnap esti budapesti tüntetés végén a szervezők a Hősök terén elköszöntek a demonstrálóktól, a tüntetők egy része azonban a Lendvay utcai Fidesz-székházhoz ment, megdobálták az épületet, és más, erőszakos cselekmények is történtek. A rendőrség esti közleményében azt írta, garantálják a közrendet, egyúttal jelezték, hogy kettős sorfalban felálltak a Fidesz-székház elé. Este tíz óra után megindulhatott a forgalom a Dózsa György úton.
A Facebookon szervezett tüntetés résztvevői a József nádor térről a Hősök terére vonultak, ahol Gulyás Balázs, a Százezren az internetadó ellen című, az új közteher ellen szerveződő Facebook-oldal alapítója megköszönte a résztvevők jelenlétét.
Tüntetők egy csoportja azonban a Fidesz-székházhoz vonult, ahol a szervezők kérésére magukkal vitt régi számítástechnikai eszközökkel, például klaviatúrákkal kezdte dobálni az épületet. Az eszközöket a szervezők egy általuk ironikusan "eszköz-dobálósnak" nevezett, a Youtube videomegosztó portálra helyezett videóban is kérték a tüntetőktől.
Többen felmásztak a székház földszinti erkélyére, ahová két uniós zászlót is kifüggesztettek. A demonstrálók a "Viktátor", "demokráciát", "Európa", "áfacsalók" felkiáltásokkal és hangos éljenzéssel kísérték a dobálást, majd megjelent egy, "az alaptörvény érvénytelen" feliratú molinó is.
A tüntetők a Fidesz-székház több ablakát is bedobták, és több helyen a redőnyöket is megrongálták.
Több tv-stáb tagjait is inzultálták, a HírTV riporterét egy alkalommal megakadályozták abban, hogy tudósítson a helyszínről. Ők hivatalos oldalukon,
Több portál is arról számolt be, hogy a Fidesz-székháznál fociszurkolók, ultrák a rendbontók, ők viszont Facebook-oldalukon cáfolták ezt. Azt írták "ha mi lennénk ott, akkor már bent lennénk a székházban... "
A rendőrök felszólították a tüntetőket, hogy hagyják el a helyszínt, de egyelőre a demonstrálók a helyszínen maradtak. A rendőrök este 9 óra előtt kordont vontak a székház elé.
A Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) a police.hu oldalon vasárnap este fél tíz előtt néhány perccel megjelent közleményében hangsúlyozta: a rendőrség garantálja a közrendet, közbiztonságot.
Közölték: a Lendvay utcai Fidesz-székházhoz érkező demonstrálók közül néhány, arcát sállal, csuklyával takaró ember megrongálta a székház két nyílászáróját. Az ingatlan kerítését bedöntötték, felmásztak az erkélyre. A rendőrség felszólítására a csoport elhagyta az ingatlan területét . A Készenléti Rendőrség a személy- és vagyonbiztonság védelmében kettős sorfalban felállt az épület elé.
A rendőrség és a tüntetés résztvevői között konfliktus nem alakult ki - közölte a BRFK.
A BRFK az MTI este 9 óra után feltett kérdésére közölte, hogy addig nem vettek őrizetbe senkit a demonstrálók közül; a tüntetők, illetve a rendőrök létszámáról nem adtak tájékoztatást.
Este tíz óra után a tüntetők létszáma néhány tucatra csökkent, illetve folyamatosan csökken, megszűntek a bekiabálások és a dobálás is. A rendőrök megnyitották az utat a forgalom előtt a Dózsa György út és az Andrássy út érintett szakaszán, egyedül a Lendvay utca Fidesz-székház előtti része maradt lezárva.
hiradó.hu
Hitel ajánlat egyének között. Helló Nemzetközi kölcsönöket kínáló magánszemély vagyok. Olyan tőkével rendelkezik, amelyet 1000 és 25 000 000 euró közötti rövid és hosszú lejáratú hitelek nyújtására használnak, 2% -os éves : frankiromeo44@gmail.com Hitel ajánlat egyének között. Helló Nemzetközi kölcsönöket kínáló magánszemély (...)

adj fel hirdetést
VÉLEMÉNYEK, cikk kommentek