Mielőtt megállapították nála a betegséget, az ápolónő több napig szabadon érintkezett másokkal, anélkül, hogy óvintézkedéseket tett volna.
Újabb három embert vittek kórházba Madridban megfigyelésre az Ebola gyanúja miatt, ezzel 17-re nőtt a Spanyolországban karanténban lévő emberek száma.
A három embernél egyelőre nem mutatkoznak a betegség jelei, de kapcsolatba kerülhettek azzal a nővérrel, aki megfertőződött a vírussal - közölte a kormány által felállított válságstáb.
A 44 éves nővér, Teresa Romero az első Európában, aki megbetegedett a kórban. Azon a III. Károly Klinikán dolgozott, ahol augusztusban és szeptemberben két spanyol misszionárius belehalt a betegségbe, miután visszatértek Nyugat-Afrikából. Az ápoló vélhetően úgy kapta el a vírust, hogy védőruháját levéve véletlenül hozzáért az arcához a védőruhához tartozó fertőzött kesztyűvel. Mielőtt megállapították nála a betegséget, Romero több napig szabadon érintkezett másokkal anélkül, hogy óvintézkedéseket tett volna.
Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) pénteken közölte, hogy meghaladta a négyezret az Ebola-járvány halálos áldozatainak száma. A leginkább sújtott három nyugat-afrikai ország, Libéria, Sierra Leone és Guinee közül továbbra is Libériában a legsúlyosabb a helyzet, ahol az eddig azonosított 4076 fertőzött több mint fele, 2316 ember halt bele a betegségbe az október 8-ig terjedő időszakot átfogó jelentés szerint.
Ez a legsúlyosabb Ebola-járvány a vírus közel negyven évvel ezelőtti felfedezése óta. A betegség vérrel és más testnedvvel terjed. Tünetei közé tartozik a hirtelen felszökő láz, a hasmenés, a hányás és bizonyos esetekben a belső vérzés. A vírus hatására összeomlik a szervezet véralvasztó képessége, fellép az elvérzés veszélye, majd a betegség végzetessé válik. A vírust a Kongó egyik mellékfolyója, az Ebola után nevezték el, ahol a kórokozót 1976-ban felfedezték.
valasz.hu
Hitel ajánlat egyének között. Helló Nemzetközi kölcsönöket kínáló magánszemély vagyok. Olyan tőkével rendelkezik, amelyet 1000 és 25 000 000 euró közötti rövid és hosszú lejáratú hitelek nyújtására használnak, 2% -os éves : frankiromeo44@gmail.com Hitel ajánlat egyének között. Helló Nemzetközi kölcsönöket kínáló magánszemély (...)

adj fel hirdetést
VÉLEMÉNYEK, cikk kommentek