Június 9-én, az európai parlamenti választásokkal egy napon lesznek a helyhatósági választások is. Ezen a napon az Önök közössége is polgármestert és helyi önkormányzati képviselőket választ.
Nagy kihívás előtt állunk és állnak, hiszen településükön biztosítani kell továbbra is a magyar többséget, sőt, meg kell azt erősíteni.
Koltó-Katalinban lassan, lépésről lépésre tartunk az egység felé, de még sokat kell dolgoznunk ezért. Az a feladatunk, hogy ne a régi sérelmeket nézzük, hanem azt, hogy most egységesen, egy táborban sikerre vigyük a helyi magyar érdekeket és megerősödve álljunk neki a további építkezéshez. Ebben mi, a megyei RMDSZ szervezet továbbra is nagy szerepet akarunk vállalni, nagy szerepet kell vállalnunk.
Nemsokára az RMDSZ meghirdeti a jelentkezést az önkormányzati jelölések (polgármester, önkormányzati képviselők) benyújtására. Átláthatóan fogjuk meghirdetni a széles körű, demokratikus előválasztást, ahol mindenki rangsorolhatja majd a jelölteket. Ennek a lebonyolítását, mi, a megyei szervezet biztosítjuk. A cél az, hogy olyan jelöltjeink legyenek a végső listán, akiket sokan támogatnak, akik hitelesek, akik a közösségért munkát akarnak vállalni.
Aki pedig nem kerül befutó helyre a listán, arra kérjük, maradjon a csapatban, ne legyen több elkalandozás, ne keressenek más megosztó lehetőségeket, ezeknek az ideje lejárt. Az egységes tábor, az RMDSZ-ben, a magyar érdekképviseletben való gondolkodás, a magyar egység a garanciája Koltó- Katalinnak, annak érdekében, hogy szeretett településünk megmaradjon magyarnak. Nem engedhetjük meg magunknak a jelenlegi helyzetben, hogy többfelé szóródjanak a magyar szavazatok, mint 2020-ban, amikor 500 magyar szavazat veszett el.
Kérem figyeljék hirdetéseinket, kövessék be közösségi oldalainkat. A nagy zajban szükség van a józan és hiteles hangokra, és ezek vagyunk, leszünk mi, az RMDSZ! Építjük és megvédjük közösségeinket!
Nagybánya, 2024. február 28.
Tisztelettel, Pintér Zsolt
az RMDSZ Máramaros megyei elnöke
ÉV VÉGI HITELAJÁNLATOK E-mail: isabellemonica9@gmail.com Nagyon különleges, gyors és könnyű pénzkölcsönöket kínálunk, 2000-10 000 euró között, 3%-os kamattal. Ennek az év végi hitelajánlatnak köszönhetően jól megünnepelheti a karácsonyt és szép ajándékoka ÉV VÉGI HITELAJÁNLATOK E-mail: isabellemonica9@gmail.com Nagyon különleges, gyors és (...)

adj fel hirdetést
VÉLEMÉNYEK, cikk kommentek