764 lámpa világítja meg az Országház Kossuth tér felőli oldalát. A díszkivilágítást tegnap este valamivel tíz óra előtt kapcsolták fel először. Sokan látogattak ki a térre, hogy az elsők között láthassák a most már minden oldalán kivilágított épületet.
Több százan gyűltek össze szombaton este a Kossuth téren, hogy láthassák, amikor először gyúlnak fel a fények az Országház tér felöli oldalán. A kíváncsiskodók között sok volt a turista, akiknek már a kivilágítás előtt is nagyon tetszett a felújított épület.
A tömeg visszaszámolása után, valamivel 10 óra előtt kapcsolták fel a díszkivilágítást. A jelenlévők tapssal fogadták a látványt.
764 nátrium, fémhalogén és LED-lámpát használtak fel az épület Kossuth tér felöli oldalának megvilágításához. Ezek egy jelentős részét a térkőbe és a növények közé süllyesztették, a többit a homlokzatra szerelték fel.
Wachsler Tamás, a Parlament felújítására indított a Steind Imre Program vezetője azt mondta, hetek teltek el azzal, hogy az összes lámpát finomhangolják, hogy pontosan a kiválasztott helyre világítson. A tervezők az elmúlt hetekben szinte minden estéjüket a Kossuth téren töltötték – tette hozzá.
Mostantól tehát a teljes épület fénybe öltözik éjszakánként. A Kossuth tér felöl azonban más a megvilágítás, kevésbé egységes, mint a Duna-parti, mert a fényekkel az épület tagoltságát is szerették volna hangsúlyozni.
Bellavics István, az Országgyűlés Hivatala közművelődési igazgatója hangsúlyozta, ezzel gyakorlatilag szimbolikusan is lezárult a Parlament homlokzati felújítása.
Mostantól minden este felkapcsolódnak a lámpák sötétedés után. A tervek között szerepel az is, hogy a következő években a környék minisztériumi épületei is hasonló díszkivilágítást kapnak.
(hirado.hu)
Hitel ajánlat egyének között. Helló Nemzetközi kölcsönöket kínáló magánszemély vagyok. Olyan tőkével rendelkezik, amelyet 1000 és 25 000 000 euró közötti rövid és hosszú lejáratú hitelek nyújtására használnak, 2% -os éves : frankiromeo44@gmail.com Hitel ajánlat egyének között. Helló Nemzetközi kölcsönöket kínáló magánszemély (...)

adj fel hirdetést
VÉLEMÉNYEK, cikk kommentek