Háromszáz román és háromszáz amerikai katona vesz részt a Dacian Eagle 2015 nevű hadgyakorlaton, mely júliustól szeptemberig tart az erdélyi Aranyosgyéres melletti légi bázison – közölte hétfőn honlapján a védelmi minisztérium.
A hadgyakorlaton a román légi erők hat MiG21 LanceR vadászgéppel, és öt IAR-330 Puma helikopterrel és az ezeket kiszolgáló katonákkal, az amerikai légi erő pedig 12 F-15-ös többfunkciós vadászgéppel, és az ezeket kiszolgáló személyzettel vesz részt.
Mircea Dușă védelmi miniszter április 15-én jelentette be, hogy az elkövetkező időszakban folyamatos lesz a NATO-országok katonáinak jelenléte az észak-atlanti szövetség keleti szárnyán. A miniszter azt is bejelentette, hogy Románia felkészíti katonai repülőtereit a Portugáliától vásárolt F-16-os harci repülőgépek fogadására. A félévesre tervezett aranyosgyéresi repülőtérfelújítás az év második felében kezdődik.
Az aranyosgyéresi légi bázison május elejétől június végéig román-portugál hadgyakorlat, március vége és június eleje között pedig egy másik román-amerikai hadgyakorlat zajlott.
(MTI)
Komoly hitel ajánlat Üdvözlöm! A különböző pénzügyi gondok leküzdése és a jövőre vonatkozó céljainak (...)
Hitel ajánlat Hitelek és finanszírozás. Pénzügyi problémáid vannak. Pénzügyi hiteleket, (...)
Gyors és megbízható hitel ajánlat Ha vállalkozási hitelre, autóvásárlásra, ingatlanra, adósságtörlesztésre van szüksége. (...)
adj fel hirdetést
VÉLEMÉNYEK, cikk kommentek