Régi máramarosi vállalkozó dinasztia története egy elbeszélés tükrében

Surányi Miklós, a két világháború közötti magyar irodalom népszerû regényírója a múlt század elején Máramaros megye levéltárában dolgozott. A megyéhez és Máramarosszigethez fûzõdõ emlékeit két regényben és néhány elbeszélésben idézte fel.

Surányi Miklós

A Micsoda karrier címû elbeszélését a Tolnai Világlapja 1933. október 16-i számában fedeztem fel. A cselekmény színhelye az akkoriban az Osztrák-Magyar Monarchiához tartozó Máramaros megye. Ez a megye sok német, osztrák és angol vállalkozót vonzott, akik befektetéseik gyors megtérülésében reménykedtek.

Az elbeszélésbõl olyan részleteket válogattam, amelyek a svájci származású és Ferenc Józseftõl bárói címet kapott Groedel Ármin gyártulajdonosnak és fiának a karrierjét elevenítik fel. Az irónikus elbeszélés olvasása közben elgondolkozhatunk azon is, hogy mi a különbség és a hasonlóság az akkori és a mai vállalkozók között. (Boczor József)

SURÁNYI  MIKLÓS:

Micsoda karrier

- részletek -

Akkor történt, amikor Máramarosban megfúrták az elsõ petróleumkutat.

- Az ott a nábob várkastélya. Húsz perc múlva ott leszünk - magyarázta a nábob számtartója a hátul ülõ petróleumkutatónak, aki megfúrta az elsõ máramarosi petróleumkutat...

- Vasút is jár erre?

- A jövõ hónapban adják át a forgalomnak.

- Szédületes!

- Az egész megye a báróbül él.

- Micsoda karrier - dörmögte erõs, sárga fogai közt a pirospozsgás angol...

- Erõs szervezetû a báró?

- Mint egy gladiátor... Amióta megházasodott, szivar és borospohár nem érintette a száját.

- Ez baj. És hány éves? - kérdezte az angol.

- Ötven.

- Mikor házasodott?

- Két évvel ezelõtt. A világ legszebb asszonya a báróné.

- Az is baj. És túlságosan fiatal, ugye?

- Huszonkettõ-huszonnégy.

- Baj, baj.

- És a báró imádja. Õ a legboldogabb ember, aki valaha ezt a földet tapodta.

- Akkor nehezen megy az üzlet. Boldog embertõl  nem lehet vásárolni...

Az angol a gyárak tüzijátékában gyönyörködott.

- Ez mind az övé?

- Mind.

- Az apjától örökölte?

- Részben. Több mint a felét õ építtette... Emlékszem, gyerek voltam, amikor beszélni kezdtek a báró apjáról. Svájcból vándorolt be az öreg gyáros... Még hetven éves korában is egész nap lovon ült, és hajnaltól késõ estig a hutákat járta. Öt éve csak, hogy meghalt. Úgy dõlt ki, mint egy szálfa valamelyik erdejébõl.

- Szívszélhüdés?

- Az.

- Õ volt a nagy kezdõ. A semmibõl, néhány összekuporgatott zsíros bankjeggyel kezdte. Ott ni, az erdõ közepén, kis fennsíkon üveghutát építtetett, orvosságos üvegeket gyártott... A fia már beleszületett a gazdaságba. Mire mérnöki diplomát szerzett, már kész volt számára a mû. De aztán nem is ült bele hiába. Az õ érdeme, hogy most már hatalmas fûrészek aprítják a deszkát, kisvasút szállítja a hegyoldalról a szálfát...

- De milyen ember volt az alapító?

- Puritán és munkás.

- Csak a pénzt szerette?

- Csak a fiát.

- És a fia?

- Csak a feleségét...

Az autó hirtelen megtorpant. A kastély kapuja nyikorogva nyílt ki. Az angol kiugrott a kocsiból. Rosszkedvû volt. Féltette az üzletét...

A számtartó diadalmasan vezette a vendéget, és észre sem vette, hogy az udvaron egy lélek sem várja az érkezõket. Egy suhanc ténfergett a márványoszlopok között.

- Te hogy kerülsz ide? Jaj neked, ha az úr meglát - rivallt rá a bambán õgyelgõ udvaroncra.

A suhanc bárgyún nevetett.

- Nem lát meg már az úr.

- Mit beszélsz?

- Az úr meghalt...

Az angol a márványoszlopokat nézegette.

- Micsoda karrier! - mormogta, és a számtartóhoz fordult. - Hitemre mondom, uram, magam is elértem egyet-mást az életben, de szívesen elcserélném vele a karrieremet. Õ az elsõ ember, akinek irigylem a karrierjét.

A számtartó dermedt arccal bámult az angol szemébe, aki még nem tudta, hogy vége van a nábob  karrierjének...

Bányavidéki Új Szó