Nagybányai mondák

Egy 1970-ben kiadott Mûvelõdés folyóirat szakadozott példányát szándékoztam a papírhulladékok közé dobni, mikor benne egy íráson akadt meg a szemem: Veresvízi mondaalbum a címe. 1958 és '60 között a veresvízi iskola magyartanára volt az azóta elhalálozott Görbe István, akit személyesen ismertem, és tudtam, hogy a városrész lakóitól gyûjtögette a mondákat, melyekbõl tizennégyet közölt a fent említett folyóiratban. Ezek közül hármat szeretnék itt közreadni azok közül, amelyek valamely helyhez kötõdnek, úgy, ahogyan akkor megjelentek:

a Virág-hegy, egykori képeslap

Amikor a tatárok az országba akartak jönni, a Gutinon, a Rozsályon meg a Fekete-hegyen sehogy se tudtak áttörni. Akkor egy helyen megrepedt egy szikla, s azon át tudtak elõnyomulni. Ezt a helyet elnevezték Tatár-hágónak, de nem sokáig. Az izvorai favágók tudták, hogy ott fognak visszajönni, ha Kapnikot meg Nagybányát kirabolják. Ezért a szilafal tetején levõ fenyõfákat befûrészelték, köveket gyûjtöttek. Fent meg egy fagáttal  felduzzasztották a pisztrángos tavak vizét. A favágóknak egy Bagossi László nevû vót a vezérük. Mikor aztán megjöttek a tatárok, jól megpakolva s az eleje már felért  volna a gáthoz, kinyitották a zsilipeket s a víz a kövek között összemorzsolta õket. A fákat, a köveket ledobálták s ezzel a szakadék alsó részét elzárták, hogy ne tudjanak visszamenekülni. Akkor hirtelen nagyon szûk lett a tatároknak ez a hágó. Mind elpusztult. Akkor nevezték el Tatár-szorosnak.

***

Ezen, a nagy lapos tetejû hegyen lakott egy szegény ember a családjával. Felszántotta a pojánát és rozsot vetett bele, hogy legyen kenyerük. A kenyérnek való nagyon szépen növekedett, de egyszer hatalmas vihar kerekedett, szakadt a jégesõ. A rozsot mind leverte a földre. Az elkeseredett ember meg az ítéletidõben egy bottal piszkálta a rozsot és mind mondta: Rozs, állj, rozs, állj! De csak nem állt fel egy sem. Mégis a hegyet  Rozsálynak nevezték el, úgy hívják ma is, pedig azóta sem termett rozsot, csak havasi epret, fajmincet meg kõsziklákat.

***

Lakott régen Asszonypatakán egy dombon egy özvegyasszony. Annak volt egy nagyon szép lánya. De az olyan szép volt, hogy csudájára jártak. Akadt is kérõje rengeteg, de a leány mindet kikosarazta. Azt mondta, õ csak olyanhoz megy feleségül, aki szereti a virágot. Mindig a kiskertjében a virágokkal bajmolt. Arra járt egyszer Mátyás király álruhában. Neki is megtetszett nagyon a lány, meg is kérte hamarjában. Õ volt a 99. kérõ. De a lány még akkor se ment hozzá, amikor megmondta neki, hogy õ a király. Volt akkor a király seregében egy ügyes kertészlegény, az tetszett a lánynak. Hozzá is ment feleségül, Mátyás király nászajándékba nekik  adta az egész dombot, amit õk teleültettek virággal. Aztán boldogan éltek míg a világ. A virágok meg még most is ott nyiladoznak a dombon. Azért nevezik Virág-hegynek.

***

A gyûjtõ keserûen állapítja meg, hogy a városnak ezen tündéri részében már csak mondák formájában maradt meg valami a népballadák és népmesék világából, melyet az itt lakó bányásztársadalom a dübörgõ városi világban még megtartott. Mesélõi 40 és 60 év közötti férfiak és nõk, akik legtöbbje már bizonyosan nincs az élõk sorában, de azóta megszûnt a Veresvíz bányásztársadalma és kicserélõdött zömében az akkori lakossága is. Az új betelepedõk zömében románok, ezáltal megváltozott a városrész etnikai arculata, melyen azért az elöregedés jelei mutatkoznak. Az akkor virágzó, sok párhuzamos osztályt felölelõ iskola is gyermekek hiányában megszûnt, új iskolák a távolabbi tömbnegyedekben létesültek. Nincs tudomásom, hogy a Görbe István által összegyûjtött mondák valahol megjelentek volna, és mi lett a sorsuk? Pedig ezek a megmaradt mondások és elbeszélések is néprajzunk és magyarságunk nyelvi világának részét képezik. Ahogy csökken létszámunk a városban, annyira fontosabb lenne magyar hagyományainknak a csokorba foglalása és megõrzése a jövõ, az utódaink számára. Sõt, szeretném, ha még az élõ személyek felderítenének még olyan helyi mondákat, melyeket még valakik emlékeikben megtartottak. Ezeknek a felderítése és gyûjtése mindenképpen szükségszerû, és valakiknek fel kellene vállalniuk. Jelentkezzenek az érdeklõdõk!

Kis Kornél Iván

Bányavidéki Új Szó